2013. augusztus 17., szombat

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

írta: Niki közzétéve: augusztus 17, 2013

Semmi extrára nem számítottam, mielőtt nekikezdtem a Ragyogásnak, de egyszerűen úgy éreztem a Gyönyörű rohadék után, hogy szükségem van valami újdonságra, mert besokallok. A meleg meg rátett erre. Szóval böngészgettem a netes könyváruházakban, magam se tudom végül hogy lyukadtam ki ennél a könyvnél, de amikor megláttam a borítóját, azonnal beugrott, hogy sokaknak tetszett a molyon. Elolvastam a fülszövegét, és abból kiindulva, hogy az űrben játszódik, ez már elég jel volt ahhoz, hogy más lesz, mint a mostanság olvasott könyveim. Kosárba tettem és megrendeltem. Nem csalódtam.

Képzeljétek el, hogy a Földön az élet egyre kilátástalanabbá válik. Ezért több űrhajót lőnek ki az űrbe, hogy találjanak egy új bolygót, ahol aztán boldogan élhetnek és reményt adhatnak a földieknek. Igen, ez nem kicsit Patrick Ness Chaos Walking Trilógiájára hajaz (Kés a zajban), de most tekintsünk el ettől.
Két űrhajó fontos a cselekmény szemszögéből. Az első 1 évvel hamarabb indult el, olyan lakosokkal, akik vallásosak. A másik hajón a nem vallásosak vannak, 1-2 család kivételével.
Lényeg a lényeg, hogy már 40-enakárhány éve röppködnek az űrben, eddig békesség volt, de most baj közeledik. Az első űrhajó valamilyen oknál fogva, évekkel ezelőtt elkezdett lassítani, hogy a másik be tudja őt érni. Igen ám, de ezzel a feladatát megszegte. Miért lassított? Mi a céljuk? És van-e ehhez bármi köze annak, hogy azon a hajón nem születtek gyermekek?

Nem akarok mélyebben belemenni a történetbe, ráadásul az információkat a fülszöveggel úgy is ki tudjátok egészíteni, és ebből le lehet már szűrni, hogy bejövős lehet-e számotokra avagy sem. Én csak annyit tennék hozzá, azon kívül, hogy a Ragyogás egy nagyon izgalmas, fordulatos, érdekes ifjúsági regény -egyáltalán nem hibátlan és tökéletes-, olvastatja magát és elgondolkodtató is. Mert el lehet azon agyalni, hogy a fennmaradás, az elszigeteltség, a hatalom, még a legjobbakból is ki tudja hozni a legrosszabbat. Leginkább a hatalom. És az is érdekes, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egyszer eljöhet majd az a perc, amikor az emberiség úgy dönt, szükség van ezekre az űrhajókra. Kik kapnak majd felszállást rá? Mi alapján döntik majd el, hogy ki él nyomorúságban a Földön, és ki szállhat fel az űrhajóra a jobb élet reményében? És aki felszáll, az boldog lesz azzal a tudattal, hogy a szeretteit nem feltétlenül vihette magával? Hogy bár mindene megvan, de mégis csak egy űrhajón van? És milyen érzés lehet egy űrhajón élni azzal a tudattal, hogy a Földet nem biztos, hogy fogod valaha is látni? Te el birod képzelni, hogy ne lásd többet? Persze, az első 1-2 évben lehet, hogy szépnek találnád a csillagok közti szlalomozást, de azért egy idő után vonzani kezdene a Föld, nem? A hegyeink, a vizeink, a szárazföldjeink. Ahogy lemegy a Nap, ahogy a szél megcsapja az arcunkat. Az illatok, az eső, az évszakok, a természet adta szabadság. Egy idő után hiányozna, nem? És vajon milyen érzés lenne, ha a gyermeked az űrben születne, és csak fényképeken tudnád neki megmutatni a Földet? Vissza tudnád neki adni, hogy milyen volt? És amikor megkérdezi majd, hogy de miért vált a Föld olyanná, amilyen lett, mit tettek vele az emberek, nem fogsz egy percre megtorpanni a válaszban, sóhajtani egyet és arra gondolni, bárcsak hamarabb gondolt volna az emberiség arra, hogy védjük, ne pedig károsítsuk, ha már életet, védelmet adott nekünk? Szóval érdekes kérdéseket vethet fel a könyv az olvasóban.

Igazából két főszereplőnk van, a történet pedig váltakozva áll össze a nézőpontjukon keresztül.
Waverly és Kiera, a két szerelmes. Vajon mi lesz velük? Boldogok lesznek? A függővégen ne lepődjetek meg, sorozatról van szó, aminek a második része előre láthatóan ősszel fog megjelenni magyarul.

______________