Debra Driza: Mila 2.0

Részlet a román borítóból

Mila 2.0 #1

Lassan 2 éve, hogy megjelent a könyv magyarul (vagy az is lehet, hogy a két év eltelt már) és azóta fentem rá nagyon a fogamat. A fülszövegét nagyon érdekesnek tartottam, hisz azonnal le lehet lőni belőle, hogy Mila valószínűleg nem más igazából, mint egy robot. De hogy hogy nem tudott erről? Meg egyáltalán hogyan? És miért? 

Mila számára az élete 4 hete fenekestül felfordult. Az édesapját elveszítette egy balesetben, de ami a legfurább, hogy a korábbi emlékeit egyszerűen nem tudja előhívni. Viszont furcsa módon néha-néha nagyon érdekes és rémisztő emlékeket lát, melyeket nem tud hová tenni. Édesapja balesete után az édesanyjával egy farmra költöztek Minnesotaba. A 16 éves lány az elmúlt 30 napban úgy ahogy beilleszkedett a városka középiskolájába, barátnőkre tett szert, de aztán új fiú érkezett az iskolába és ezeket a barátságokat felülírta. 
De nem ám ez a legnagyobb problémája Milának hanem az, hogy egy véletlen balesetből kifolyólag rájön, hogy nem is ember és az "édesanyjával" hatalmas veszélyben vannak. Így friss szerelem ide vagy oda, de menekülniük kell, mert a nyomukban vannak. ...

"A remény egy hálóhoz hasonlít, gondoltam, miközben újabb apró lépést tettem a műhely belseje felé. Egy erős védőhálóhoz. Elvárod tőle, hogy megtartson esés végén. Csak épp amikor a tested centikre van a becsapódástól, valaki jön, és kihasítja alattad a hálót."

Eredeti címe: MILA 2.0 (2013.)

Kiadta: Könyvmolyképző (2014.)

Oldalszám: 428

Forrás: Könyvtár

Értékelésem:

Nos először is, ami eléggé szemet szúrt a történetben nekem, hogy ezer sebből vérzik az egész. Persze mindegyik sebre lehet magyarázatot találni, meg lehet magyarázni mindent, de akkor is bennem maradt a motoszkálás, hogy annyira logikátlan.
Vegyük például csak azt, hogy az "édesanya" menekül Milával. Tudja, hogy bármikor a nyomukra bukkanhatnak, de ettől függetlenül beíratja a lányt iskolába. Én ha el akarnék bújni valaki elől, akkor igen, egy isten háta mögötti településre költöznék, mint ők, de azért az iskolai beiratkozással várnék még jó pár hónapot amíg biztosra veszem, hogy nem akadnak a nyomunkra, nem pedig azonnal bedobom a közéletbe a lányomat.
A másik meg Mila múltja. Elviekben a lány 16 éves, gondolom kérték az iskolai beiratkozáskor a korábbi iskolai papírjait. Rendben, anyuka biztos megoldotta ezeknek a hamisítását, mert 30 nap alatt mindenre tudott gondolni.
Tudom, piti problémák ezek, de ettől függetlenül a történet olvasása során mégis úgy éreztem, hogy ezek az apróbb problémák ott motoszkálnak a fejemben és nem tudtam ezek miatt maximálisan élvezni a történetet. Nem volt rossz, olvasmányos, kellemes, könnyed, csak valahogy nem kerek és kicsit hibás.

Biztos vagyok abban, hogy Mila "származása" körül lesz még egy hatalmas titok, ami a későbbi részekben kiderül majd. Azt is lazán el tudom képzelni, hogy csattanóként kiderül majd, hogy inkább ember, mint gép a lány, vagy jobban mondva emberből készített gép.

Természetesen a szerelem se maradhat ki egy YA regényből sem, így gépezet ide vagy oda, de ebben a könyvben is kap egy kis fikarcnyi szerepet. Nagyon lájtos, nagyon könnyed, át se lehet érezni igazán.

Hogy el fogom-e olvasni a folytatást? Szerintem igen, adok a második résznek is egy esélyt, aztán majd meglátjuk hogyan fog a kapcsolatunk folytatódni.

"Nem számít, mit mondanak: élő lény vagyok. Annak kell lennem. Legalábbis részben. Mert az egyetlen tiszta gondolat, amely áthasított rajtam, a következő volt: Nem akarok meghalni."