 |
| Eredeti címe: Spark Kiadta: Maxim (2014.) Oldalszám: 384 Forrás: könyvtár |
Ragyogás 2.
Miről szólt?
"Waverly, Kieran és Seth versenyt futnak az idővel – és mivel az emberiség jövője a tét, nem hibázhatnak…
Miután az életét kockáztatva sikerült megmenekülnie az ellenséges
hajóról, Waverly végül visszajut az Empyreanre. Az utolsó hónapokban
egyedül az otthon emléke tartotta életben… csakhogy ez az otthon
semmiben sem emlékeztetett arra, amit maga mögött hagyott. Fogságba
esett szüleit az Új Látóhatáron kellett hagynia, most pedig szembesülnie
kell azzal, hogy Kieranból szigorú vezető lett, aki Seth ellen hangolta
a legénységet. Mi történt a régi Kierannal? Waverly immár nem tudja,
kiben bízhat. És az egyetlen ember, akiben hinni szeretne, az a hajó
ellenségének kikiáltott ragyogó rosszfiú, Seth. Waverly pontosan tudja,
hogy minden még rosszabbra fordul, ha nem szabadítják ki a szüleiket, de
fogalma sincs, hogyan csinálják…"
Vagy azért, mert volt bennem egy kis muszáj érzés az olvasása során és emiatt haragudtam rá tudat alatt. (Nem hiszem, de ki tudja, mostanában a hormonjaim nem kicsit szórakoznak velem.)
Vagy a műfaj megfigyelhetően kezd egyre távolabb állni tőlem, egyre inkább úgy érzem, hogy a YA jelenleg kevés nekem, más olvasmányok felé hajlok inkább.
Vagy teljesen egyszerűen a folytatás igenis gyengébb lett.
Egyszerűen egyik szereplőt se tudtam igazán közel érezni magamhoz. Kieran egy hatalmaskodó dög lett, aki az agyamra ment. Megértem én, hogy valakinek át kellett venni a parancsnokságot, ha már felnőttek nélkül maradtak és ez nem kis felelősség, teher egy fiatalnak, de akkor se tudtam megkedvelni a srácot és szorítani neki, hogy ne hibázzon.
Waverly. Hát. Megmaradt bennem egy munkásruhát viselő, csavarkulcsot a kezében tartó lánynak, aki a földeken gépeket szerel és ennyi. Az meg, hogy néha röpköd és veszélyes magánakciókba kezd, ha úgy hozza a dolog ... hát. Nem lett a szívem csücske na.
Seth. Tán még ő volt a legszimpibb szereplő a hármasból. Kár, hogy semmi emlékem nem maradt az első részből azzal kapcsolatban, hogy akkor melyik srác volt a szimpatikusabb.
Összességében a második rész megközelítőleg se tudott lekötni annyira, mint az első rész és a tetszésemet se nyerte el, úgyhogy szerintem én ennyiben is hagytam a széria olvasását. El kell fogadnom, hogy évekkel ezelőtt a YA le tudott kötni, de már kezd idegesíteni és távol állni tőlem.
De mindezektől függetlenül a tizenéves, fiatal huszonéves olvasók figyelmébe tudnám ajánlani a trilógiát!
Hogy tetszett?
Hm. (És akkor most itt megtorpant a gépelés közben. Hol is kezdjem?) Miért is vettem kézbe? Egyértelműen csak azért, mert haladni akartam a 2016-os Várólista csökkentésemmel, hátha sikerül behoznom a lemaradásomat és teljesítenem a kihívást, de ez végül nem jött össze. Szóval emiatt határoztam el, hogy nekikezdek az olvasásának, na meg emlékeztem arra is, hogy az első rész tetszett, kíváncsi voltam, hogy így lesz-e ez a folytatással is. Hát nem lett így.Vagy azért, mert volt bennem egy kis muszáj érzés az olvasása során és emiatt haragudtam rá tudat alatt. (Nem hiszem, de ki tudja, mostanában a hormonjaim nem kicsit szórakoznak velem.)
Vagy a műfaj megfigyelhetően kezd egyre távolabb állni tőlem, egyre inkább úgy érzem, hogy a YA jelenleg kevés nekem, más olvasmányok felé hajlok inkább.
Vagy teljesen egyszerűen a folytatás igenis gyengébb lett.
Egyszerűen egyik szereplőt se tudtam igazán közel érezni magamhoz. Kieran egy hatalmaskodó dög lett, aki az agyamra ment. Megértem én, hogy valakinek át kellett venni a parancsnokságot, ha már felnőttek nélkül maradtak és ez nem kis felelősség, teher egy fiatalnak, de akkor se tudtam megkedvelni a srácot és szorítani neki, hogy ne hibázzon.
"– Hihetetlen, mit meg nem úsznak azok, akiknek elég hatalmuk van."
Waverly. Hát. Megmaradt bennem egy munkásruhát viselő, csavarkulcsot a kezében tartó lánynak, aki a földeken gépeket szerel és ennyi. Az meg, hogy néha röpköd és veszélyes magánakciókba kezd, ha úgy hozza a dolog ... hát. Nem lett a szívem csücske na.
Seth. Tán még ő volt a legszimpibb szereplő a hármasból. Kár, hogy semmi emlékem nem maradt az első részből azzal kapcsolatban, hogy akkor melyik srác volt a szimpatikusabb.
"Seth egész életében meg volt győződve róla, hogy mindenkinek van egy sötét oldala, és hogy mindenkiből elő lehet hozni az embertelenséget."
Összességében a második rész megközelítőleg se tudott lekötni annyira, mint az első rész és a tetszésemet se nyerte el, úgyhogy szerintem én ennyiben is hagytam a széria olvasását. El kell fogadnom, hogy évekkel ezelőtt a YA le tudott kötni, de már kezd idegesíteni és távol állni tőlem.
De mindezektől függetlenül a tizenéves, fiatal huszonéves olvasók figyelmébe tudnám ajánlani a trilógiát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése