2010. október 29., péntek

Gondoltam egy merészet :o) és úgy döntöttem, hogy minden héten kivesézgetek valamilyen könyves témát itt. Persze senki se gondoljon véresen komoly dolgokra.
Mostanában jártamban-keltemben belebotlottam néhány érdekes dologba, amik elindították a fogaskerekeket a fejemben, és godoltam leírom majd, nekem mi a véleményem az adott témáról.
Az első ilyen téma pedig a kötelező olvasmányok listájának frissítése lesz. Szükség lenne-e rá? Szerintem.
Igazból már nyáron elkezdtem piszkozatba írni, de olyan szerteágazó kérdések vetődtek fel bennem, hogy pihentettem a témát, de igyekszem egy nem túl kacifántos bejegyzésben összehozni a dolgokat.

Indítok egy szavazást is. Nem kell regisztrálni, névtelen, stb., csak egy kattintás. 1 hét múlva a szavazás zárul, és igyekszem addigra normálisan össze is szedni a gondolataimat. Kíváncsi lennék a szavazás eredményére majd, így szavazzatok. ;o)
(Szavazó doboz oldalt.)

"A tizenhat éves Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, aki szenvedélyesen kutatja a gyógynövények titkait. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja. Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a rejtélyes látogató neve Gyom, és a jelek szerint nem csak a nevében kötődik a növényekhez. Kicsoda ő és mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött? A gótikus elemekkel átszőtt, izgalmas és romantikát sem nélkülöző regény a méregkert különös világába kalauzolja az olvasót, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is."


"A vámpírvadász Elena Deveraux tudja, hogy ő a legjobb a szakmában - abban viszont már egyáltalán nem biztos, ez elég is lesz ahhoz, hogy túlélje legújabb megbízatását. Megbízója, a világot irányító arkangyalok egyike, Raphael fenyegetően vonzó, de az évezredes hatalom kegyetlenné tette. Elena tehát nem hibázhat, ha kedves az élete - még akkor sem, ha lehetetlen feladatot kell megoldania. Még ha a vadászatot meg is ússza ép bőrrel, lehet, hogy az arkangyal csábító hatalmának nem tud ellenállni. Márpedig ha az angyalok játszani kezdenek, gyakran megtörik halandó játékszereiket..."


"1929. Oroszország. A fehérorosz arisztokrata származású Lydia Ivanova élete veszélyben forog. Az emberek a besúgóktól és munkatáboroktól való félelem állandó árnyékában élnek. Senkiben sem lehet megbízni. A zabolátlan, "rókalelkű" Lydia, édesapja Jens Friis keresésére indul. Sokáig úgy hitte, hogy az apját megölték a bolsevikok, amikor még öt éves kislány volt. Nemrég azonban megtudta, hogy egy szibériai munkatáborban mégis életben van. Vele tart féltestvére Alekszej és a család barátja Liev Popkov, a hatalmas kozák is. Jelenlegi lakhelyükről, a Kínában lévő orosz negyedből indulnak el a veszedelmekkel teli több ezer kilométeres utazásra, hogy átszeljék a hatalmas, hófödte Oroszországot. Az utazás során azonban Lydia lelke képzeletben folyamatosan szerelméhez, Csang An Lohoz tér vissza, aki Kínában maradt. Lydia, Oroszországban összebarátkozik Antoniával, a munkatábor vezetőjének bánatos, vonzó feleségével és az ő segítségével próbál kapcsolatba lépni az édesapjával. A rengeteg viszontagság közben azonban Lydia olyan megdöbbentő titkot őrizget, amely a történet végén egészen más megvilágításba helyezi az eseményeket."

Múltkor arról írhattam, hogy megzenésítették Boribont, most pedig rajzfilm készült Bogyóból és Babócából. :o) Kíváncsi vagyok rá nagyon.
Igaz, Gyerkőcnél inkább Boribon a favorit, de tuti el fog jönni az ideje, amikor el fogja nyerni a tetszését a csigafiú és a katicalány történetei is.

"Rajzfilm Bartos Erika meséi alapján. A Bogyó és Babóca mesesorozat egy kis erdőben játszódik, szereplői erdei cimborák, apró bogárkák baráti közössége. A két főszereplő Bogyó, a csigafiú, és Babóca, a katicalány. A történetek a gyerekek mindennapjaival foglalkoznak. A sorozatban nagy jelentősége, fontos szerepe van a természet szeretetének, tiszteletének."


Itt lehet pl. megrendelni.

2010. október 28., csütörtök

"Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a Tokiói-öbölben. A gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító. Egyvalaki tudna érdemi információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Teidzsi, de ő nyomtalanul eltűnt. Így hát a rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat. Egy szót sem szól. Hangosan legalábbis nem. Fejében ugyanis megdöbbentő részletességgel és őszinteséggel végigpörgeti azt a kísérteties utat, amelynek végén nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia."



Nagyon sokszor belefutottam már ebbe a könyve, többször láttam leakciózva könyváruházak weboldalán is. Úgy voltam vele, hogy amit sűrűn, eléggé leakcióznak, az nem lehet nagy szám könyv. Aztán olvastam molyos, blogos véleményeket róla, és elbizonytalanodtam.
Kétszer elsétáltam mellette a könyvtárban, kézbe vettem, átlapozgattam, aztán visszakerült a polcra.
Harmadjára hazavittem.

Nehéz róla írnom, mert egyrészt nem nagyon van mit, másrészt nem annyira tetszett.
Különös volt a hangulata. Borús, depis, baljóslatú. Ami persze logikus, hisz egy gyilkosság van a középpontban, de valahogy más volt, mint más hasonló témájú könyvnél. Lehet, hogy azért, mert sikerült az írónőnek a japán hangulatot átadnia a sorain keresztül. Nekem egyből Natsuo Kirino Kínja ugrott be. Ugyanaz a hangulat, ugyanaz az ország.
Zavart, hogy a főszereplő néhol hol E/1 személyben beszél, hol E/3 személyben magáról.
Érdekesek a váltások a történetben. Hol visszaemlékezik, hol a következő sor már a jelenben játszódik.

A történet középpontjában egy gyilkosság van.
A holttest egy megcsonkított angol nőé, aki pultosként dolgozott Tokióban.

A vádlott a barátnője, aki szintén angol és fordítóként dolgozott a városban.

Amikor olvastam a tartalmat, hogy van itt egy kis szerelmi szál is, már sejtettem, hogy is kapcsolódik ez a történethez. Aztán a történet végén jól megdöbbentem. A vége igazán fordulatos volt, ennek ellenére nem tudott lekötni a könyv és vártam, hogy a végére jussak, a borús felhőket elhessegethessem a fejem felől. Egyszerűen borússá tette a hangulatomat, lehangolt, és nem tudott magával ragadni.

Tartalom: 3
Megjelenés: 2004/2001
Eredeti cím: The Earthquake Bird

Susanna Jones 1967-ben született Yorkshire-ben, és ott is nőtt fel. A London Universityn drámát hallgatott. A japán kultúra akkor kezdte el érdekelni, amikor a nó színházat tanulmányozta. Miután diplomáját megszerezte, Japánba költözött, és itt kezdte el írni első regényét. A 2001-ben Angliában megjelent A csendmadár kirobbanó sikert aratott: elnyerte a CWA John Creasy Memorial Dagger-díjat, a CWA/Macallan Legjobb Első Regénynek járó díját, a Mail on Sunday/John Llewellyn Rhys-díját, és a Betty Trask-díjat. Második regénye 2003-ban látott napvilágot Water Lily címmel.

Az írónő honlapja: http://www.susanna-jones.com
És egy oldal, Japánról-minden: http://www.oriens.hu/

2010. október 27., szerda

Jodi Picoult, Susan Elizabeth Phillips után íme, J. R. Ward.
Igaz eddig csak a Fekete Tőr Testvériség sorozatából olvastam 6 részt, de sorra fog még kerülni a többi műve is. ;o)

Az írónő igazi neve, Jessica Rowley Pell Bird és 1969-ben született.
Romantikus regényeket Jessica Bird néven írt. Az utolsó ilyen történetét 2007-ben írta meg. Ugyanebben az évben RITA díjat is kapott.

Jessica Bird néven megjelent művei magyar fordításban még nem olvashatóak, de ezek lennének azok:
- Leaping Hearts (2002.)
- Heart of Gold (2003.)
- An Unforgettable Lady (2004.)
- An Irresistible Bachelor (2004.)

És van 2 sorozata is:
A Moorehouse Legacy széria
1. Beauty and His Black Sheep (2005.)
2. His Comfort and Joy (2006.)
3. From The First (2006.)
4. A Man in a Million (2007.)
O'Banyon Brothers széria
1. The Billionaire Next Door (2007.)

RITA díjat a From The First-ért kapott.

Legsikeresebb eddigi sorozata viszont az FTT, amit J. R. Ward néven ír.
"Korunk legsikeresebb véres-romantikus írója"-ként jellemzik őt. Szerintem a FTT-vel erre rá is szolgált.
Nagyon jól felépített világot hozott létre, ahol vannak az emberek (de ők mellékes szereplők), a vámpírok (akik nem emberekre támadnak. A vámpírok között létrejött egy csoport, a Fekete Tőr Testvériség, amely tagjai a fajuk védelmére esküdött fel), és az alantasok (gondolom mondanom sem kell, hogy ők állnak harcban a vámpírokkal, gyilkolásszák egymást rendesen).
Érvényesül a jing és jang, mint az életben is.
Átvitt értelemben, az isten, a jó, az Őrző. Aki mellesleg nő. A Testvériség tagjai neki esküdtek fel.
A rossz, a gonosz pedig az Omega, aki pedig férfi. Ő az alantasok vezetője.
Miközben szépen gyilkolásszák egymást, a Testvériség tagjai szerelembe esnek, persze egyikük se egy könnyű eset, na de erre is épülnek a történetek. ;o)
A sorozat részeiben a romantikán kívül bőven van harc és izgalom is. A 4. rész után kezdtem el érezni, hogy a romantikus szál háttérbe szorul, és inkább a "körítés" kerül előtérbe, de ez nem ront egyáltalán a történeten.

A sorozat 9. része előre láthatóan 2011-ben fog megjelenni Lover Unleashed címmel.
Az eddig megjelentek:
1. Dark Lover (2005.)- Éjsötét szerető (2008.)
2. Lover Eternal (2006.)- Síron túli szerető (2009.)
3. Lover Awakened (2006.)- Megsebzett szerető (2009.)
4. Lover Revealed (2007.)- Életre keltett szerető (2009.)
5. Lover Unbound (2007.)- Feloldozott szerető (2009.)
6. Lover Enshrined (2008.)- Megváltott szerető (2009.)
7. Lover Avenged (2009.)- Megbosszult szerető (2010.)
8. Lover Mine (2010.)- Halhatatan szerető (2010.)

Az írónőtől olvasható még:
- Halálos csók- ez J. R. Ward, Sherrilyn Kenyon, Susan Squires, Dianna Love közös könyve. 4 romantikus történet szerepel benne. Vérfarkasok, vámpírok, stb.
- Beavatás- Kimaradt jelenetek a FTT sorozatból. Állítólag nagyon humoros.

És egy másik sorozata a Fallen Angels, mely eddig megjelent 2 része olvasható már illetve lesz magyarul is.
1. Covet (2009.)- Kapzsiság (2009.)
2. Crave (2010.)- Sóvárgás (megjelenés: 2010. november)

felhasznált irodalom:
facebook
Fantastic fiction- Jessica Bird
J. R. Ward
Hivatalos oldala

2010. október 26., kedd

Kortárs szépirodalom hete. A képre kattintva lehet csemegézni.



Október 29-én megjelenik Stephenie Meyer új könyve, a Bree Tanner rövid második élete.
Ez egy novella lenne, amit anno az írónő külön szálként, a Napfogyatkozás mellé talált ki.
Bree Tanner lenne az a fiatal vámpír, aki a Napfogyatkozásban Viktoria oldalán szerepelt, de Cullen-ék megszánták őt, és nem ölték meg.
Ha október 25-28. között megrendeled, akkor már 29-én kézhez kaphatod és nincs szállítási díj.
(katt a képre)



És egy kis játék is. Október 18-tól Karácsonyig minden nap egy-egy 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány vár gazdára. Csak meg kell tippelned minden nap, a helyes választ.

2010. október 25., hétfő

"Kívánj bármit... de vigyázz, mert akár valóra is válhat! És végül ott találod magad álmaid kellős közepén, csak valahogy semmi sem olyan, amilyennek szeretted volna. Mint a vonat, amelynek rosszkor állították át a váltóját, és amely örökre megváltoztatja Melissa Hill három hétköznapi hősnőjének az életét. Csak a véletlenen múlik, hogy Rosie, Dara és Louise közül csak az egyikük sérül meg a balesetben, a következmények azonban mindhármuk számára végzetesek..."



Sírtam az elején, sírtam a közepén, sírtam a végén. Nem állíthatom azt, hogy mindenkit ennyire meg fog fogni, hogy mindenki talál benne valami apró kis pontot, amit össze tud kötni a saját életével, de én megtaláltam.

Nem hittem volna, hogy ennyire mély nyomot fog hagyni bennem, sőt, úgy kezdtem neki, hogy közepes, maximum jó történet lehet.
Ráadásul az elején majdnem abbahagytam, annyira felzaklatott Rosei lányának a viselkedése. De folytattam. És a végén másra döbbentett rá.

A történet egy vonatszerencsétlenséggel kezdődik. Majd visszarepülünk a múltba, amiben megismerhetjük a főszereplőket. Összeszorulhat a szívünk a történetüket olvasva, képzeletben megsimogathatjuk a fejüket, sírhatunk velük, de mi olvasók már tudjuk, hogy közük lesz ehhez a szerencsétlenséghez.
Rosie özvegy, 2 felnőtt gyermek édesanyja. Gyermekei kihasználják nem foglalkoznak vele, ő pedig nem hajlandó látni, az anyai szíve mindig talál mentségeket.
Darat elhagyja élete nagy szerelme, majd a nő férjhez megy. De mindvégig úgy érzi, hogy nem a férje az igazi, nem tudja feledni előző kapcsolatát, nem látja tisztán, milyen kincs a férje. Aztán felbukkan az ex.
Louise csillogó életet él a barátnőivel, mindeközben a hitele csak nő-és nő. Egy per elé néz, abban reménykedik, hogy megnyeri és ez helyreteszi anyagilag.
Aztán minden megváltozik a tragédia miatt.
Valaki megsérül. De ki lesz? Mennyire? És hogyan folytatódik az életük?

Lassan áll össze a történet, kb. a könyv felénél derült ki, hogy szereplők hogy is kapcsolódnak egymáshoz.
Majd mikor olvastam, hogy X elindult a vonathoz, Z felszállt, J is rohant, a szívem facsarodott össze. Ha tehettem volna, rájuk kiáltottam volna, "Ne tegyétek!".
Egészen a végéig göcsben volt a gyomrom. Megkedveltem a szereplőket, és aggódhattam valakiért. Hogy minden jó, ha a vége jó? Olvassátok el!

Tartalom: 5
Megjelenés: 2005.
Eredeti cím: Wishful Thinking

Melissa Hill első regénye 2003-ban jelent meg.
A Kívánj bármit a negyedik.
Előre láthatólag jövőre fog megjelenni angolul a 10. könyve.

2010. október 23., szombat

Ez a 2 rész volt az a Fekete Tőr Testvériség sorozatból, amiket egyszerűen muszáj volt egymás után elolvasni. A Feloldozott szerető nagyon jól előkészíti a talajt a Megváltott szeretőnek.

"A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború. Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében. J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad."


Mint már az előző résznél írtam, az Életre keltett szerető után, nagyon kíváncsi voltam V. könyvére.
A Feloldozott szeretőben ki is elégülhetett a kíváncsiságom. Másra számítottam-e? Nem.
Érdekes látni mindegyik kötetben, mennyire megváltoznak a szereplők a szerelemtől.
Ebben az esetben V. az, aki keményen szereti a dolgokat, mégis kis kezesbáránnyá alakul át, köszönhetően Jane doktornőnek.
A vége kicsit érdekesre sikeredett, de mivel már olvastam a 6. részt is, meg se döbbenek, Jane hogyan tudott a Testvériséggel maradni. Furcsábbnál furcsább szereplők csatlakoznak a Testvériséghez.

Tartalom: 4
Megjelenés: 2009/2007
Eredeti cím: Lover Unbound

"A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, Phury, feláldozta magát a faj érdekében. Elvállalta azt a szerepet, amely a testvériség vérvonalának életben tartásáért felelős. Mint a kiválasztottak Nemzője neki kell utódokat nemzenie, hogy a faj hagyományai tovább élhessenek, és hogy újabb harcosok szülessenek, akik majd folytatják a küzdelmet a vámpírok kiirtására törekvő gyilkosok ellen. A kiválasztott Cormia, a Nemző első számú feleségeként nemcsak a férfi testét, de a szívét is szeretné megszerezni magának. Csodálja a nemes kötelességet, amelyet az érzelmileg sérült férfi elvállalt. Phury azonban soha nem engedte meg magának, hogy megismerje az örömöt és a boldogságot. Miközben az Alantasok Társaságával folytatott háború egyre jobban elmérgesedik, tragédia árnyéka vetül a testvériség házára, és Phurynek döntenie kell, hogy a kötelességet vagy a szerelmet választja-e..."


Az 5. részben Phury-ra hívta fel a könyv a figyelmemet. Az egyik legérdekesebb karakternek tűnt a szememben.
A 200 éves vámpír, aki még szűz, cölibátust fogadott, odáig van az ikertestvére feléért, majd az 5. részben egy olyan szívességet tesz V.-nek, amire nem is számítottam.
Persze itt is megvan a romantikus szál, Cormiának köszönhetően, de egyre kevésbé ez kerül középpontba.
Egyre nagyobb bepillantást kapunk a Testvériség életébe, és a külsős eseményekbe. Továbbá a régebbi szereplők is fel-feltűnnek, kapcsolódnak az elvilegi főszereplőköz.
Annyira romantikusnak nem is találtam ezt a részt. Ért pár döbbenet, úgy érzem, hogy fordulóponthoz ért a Testvériség.
Visszakapunk egy régi szereplőt, csatlakozik egy új.
Az Omega is örülhet, az Őrző pedig választás elé ér.
Fordulatosnak tartom inkább, mint romantikusnak.

Tartalom: 4
Megjelenés: 2009/2008
Eredeti cím: Lover Enshrined

A sorozat kötetei, amiket már olvastam:
Éjsötét szerető
Síron túli szerető
Megsebzett szerető
Életre keltett szerető

És íme egy FTT-s nyereményjáték, amire Elhaym hívta fel a figyelmemet, így neki köszönjétek. ;o)
Csak regisztrációval tudtok részt venni a játékban.
http://feketetor.50.forumer.com/viewtopic.php?f=72&t=332
Igazán esélyed szerintem akkor van, ha olvastad az összes részt. Hibát követtem el, hogy még azelőtt elküldtem a tippjeimet, hogy befejeztem volna a Megváltott szeretőt, mert abban is több válaszra sor kerül. Ez van. :oS De ha eljutottatok a 6. részig, akkor már elég sok válaszra tudhatjátok a jó megfejtést.

2010. október 21., csütörtök

"Molly-ba időről-időre belebújik a kisördög. Hogy ilyenkor miért érzi szükségét alávetni magát egy fodrász kezeinek, ő maga sem tudja, de ha drámai változás megy végbe a frizuráján, annak mindig valami őrültség a vége. Ilyen volt az is, amikor eladományozta tizenötmillió dolláros örökségét. 27 évesen butácska tinilányként bálványozza a Chicago Stars semmitől vissza nem riadó, görög isten külsejű futballjátékosát. Arra azonban ő sem számított, hogy az első adandó alkalommal beleveti magát a férfi ágyába s álmában elcsábítja. De Kevint sem abból a fából faragták, aki szó nélkül tűri az erőszakot. Vagy elakadt volna a szava a szenvedélytől? Egy biztos: az egyéjszakás kalandnak lesz folytatása..."



Nagyon kíváncsi voltam kicsi Molly életének folytatására.
Molly volt az, aki először a Csak te kellesz!-ben tűnt fel, 14 évesen. Majd, mivel össze-vissza haladok a sorozat részeivel, utána a Várom a páromban olvashattam róla, de ekkor már együtt volt Kevin Tuckerral.
A Törékeny szív pedig arról szól, hogyan is jöttek össze.

Minden a szokásos. Kevin a Chichago Stars hátvédje, szívdöglesztő, stb.
Bár Molly nem tekinthető teljesen hétköznapi fiatal nőnek, lévén, hogy a focicsapat tulajdonosának a húga, de közben mégis az. Vagyonáról lemond, gyerekkönyveket ír, és titokban ki tudja mióta, Kevinről álmodozik.
A sors úgy hozza, hogy együtt töltenek egy éjszakát, majd gyorsan "kénytelenek" összeházasodni. ...

Így, hogy már 8 részt olvastam a szériából, látom, hogy ismétlődő cselekmények fel-feltűnnek.
SPOILER!
- ez a "gyorsan összeházasodnak" szitu feltűnik az Apafogóban is.
- a "vidéki kis élet" eléggé hasonlít a Született csábítóéra.
- ugyanakkor a férfi főszereplő és az anyja viszonya teljesen olyan, mint a Született csábítóéban.
- a végén levő börtönös rész pedig, ha jól emlékszem, az Édes, mint a mézben is feltűnt.
Ennek ellenére élveztem minden sorát, és örültem, hogy Mollyról is szólt egy rész. A mesekönyve kis részleteiért pedig odáig voltam! :o)

Tartalom: 4
Megjelenés: 2003/2001
Eredeti cím: This heart of mine

Az írónőtől olvastam még:
Édes, mint a méz
Apafogó
Csak te kellesz!
Várom a párom
Latin szerető
Se veled, se nélküled
Játék az élet
Született csábító

Amikor utánanézek egy-két írónak, hogy pár mondatban be tudjam mutatni őket, ha először írok valamely könyvükről, mindig belefutok különböző díjakba.
Így gondoltam, összeszedem azokat, amikbe bele szoktam botlani.
A lista természetesen nem teljes, rengetek irodalmi díj van ezeken kívül.

Irodalmi Nobel-díj
Ez a legértékesebb irodalmi díj. Nemzetközi, így országtól függetlenül, bármely olyan író megkaphatja, aki megfelel Alfred Nobel kitételének, vagyis
„aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.
Idén Mario Vargas Llosa kapta meg.
Az első irodalmi díjas író kitüntetése 1901-ben történt meg, Sully-Prudhomme személyében.

Man Booker-díj
A díjat 1968-ban alapították. Minden évben, a legjobb angol nyelvű regényének találtatott, olyan írója kapja, aki Nagy-Britannia, Írország vagy a Nemzetközösség állampolgára.
Idén Howard Jacobson kapta.

Amerikai Könyvdíj (American Book Award)
1978-ban hozták létre, és kortárs amerikai szerzőket díjaznak vele.

Hugo-díj
1953-ban jött létre, és a science fiction és a fantasi műfajaiban díjaznak. Idén Ausztráliában volt a díjátadó. A győztesek listája itt megtekinthető.

World Fantasy-díj
1975-ben jött létre ez a nemzetközi díj, amit a fantasy műfajban osztanak ki.
Idén, október vége felé lesz majd a díjátadó.

Bram Stoker-díj
1987-en jött létre, nemzetközi díj, a horror műfajban díjaznak.
Az utolsó díjazottak listája itt megtekinthető.

Shamus-díj
A legjobb krimi díja.
Íme az idei lista.

RITA-díj
1982-től díjazzák a legjobb romantikus alkotásokat.
Idei lista, íme.

Andersen-díj
A legrangosabb irodalmi díj, gyermekirodalom kategóriában.
A Szerzői Díjat 1956. óta osztják, amit idén David Almond nyert el.
Az Illusztrátor Díjat pedig 1966. óta lehet elnyerni, ami idén Jutta Bauernek sikerült.

További irodalmi díjak listája:
wikipédia
Magyar irodalmi díjak

2010. október 20., szerda

"Blue Bailey festőművész, aki nem tud sokáig megülni egy helyben. Fuvarra van szüksége, mikor az éppen vidéki házába tartó, Amerika leghíresebb futballsztárjának számító Dean Robillard autózik arra. A lánynak most már csak annyit kell tennie, hogy folyamatosan szórakoztassa a férfit, és eltitkolja, hogy nincs egy vasa sem, és sehol nem várja senki. Életükbe és egymás iránti vonzalmukba belekeveredik egy ötvenes rocksztár, egy házvezetőnő és egy tizenegy éves kislány, aki kétségbeesetten vágyik családra."



Kismilliószor írtam, hogy odáig vagyok Susan Elizabeth Phillips regényeiért. Nagyon tetszenek a romantikus történetei, teljesen elvarázsolnak, és 2 könyvet leszámítva, nem is nagyon csalódtam még a történeteiben.
Akárhányszor könyvtárba megyek, a "P" betűhöz mindig elsétálok, hátha. És amikor legutóbb bent találtam ezt a könyvét és a Törékeny szívet is, na az kb. olyan volt nekem, mint egy gyereknek a Karácsony. :o) Először a szívemhez kaptam, majd gondolom bárgyú mosoly terült el az arcomon, kosár landolt a földön (persze csak finoman, még mielőtt valaki rongálással vádolna), és már kaptam is a könyvek felé. Majd gyorsan rohantam is velük a könyvtárosnénikhez, hogy száguldjak velük haza. Olyan szinten lendületbe jöttem, hogy Ward-ért úgy mentem vissza. Ugyanis eredetileg a FFT 5. részéért mentem.

Na de a történet. :o)
Tetszett. Se több, se kevesebb nem volt annál, mint amire számítottam. Aranyos kis romantikus szál, a Chichago Star-os széria utolsó kötete és kellemes humor az írónőtől.
Annyira a szívemhez nőttek a "fiúk", hogy bizony szorul össze a pici szívem, hogy már csak 1 olyan könyv van, amit a szériából nem olvastam.

Dean a Várom a páromban tűnt fel. A szokásos karakter. Szívdöglesztő, izmos, "miden nő álma", stb.
Blue meg amolyan szürke kisegér, akire amúgy egy "Dean-féle férfi" nem nagyon figyelne fel. Összefutnak, már az indulás is humoros, és egymás mellett kötnek ki.
Egy icike-picike plusz volt a könyv vége felé, amit megfogalmazni nem is tudok, de akik olvassák a szériát, biztos érezni fogják, miben volt a vége felé egy picit más, mint a széria többi tagja.

Ne hagyjátok ki, kellemes, humoros, romantikus történet, van benne minden. ;o)

Tartalom: 4
Megjelenés: 2007
Eredeti cím: Natural Born Charmer

A írónőtől olvastam még:
Tűzgolyó Kisasszony
Édes, mint a méz
Apafogó
Csak te kellesz!
Várom a párom
Latin szerető
Se veled, se nélküled
Játék az élet

Lehet csemegézni Karácsonyra. ;o)

Ha már nem lenne meg, tuti rávetettem volna magamat A Csokoládéimádók Klubjára 900Ft-ért. ;o)
Most ami érdekel az Vince és Joy, Búcsú Liverpooltól. Lehet írok hamarabb a Jézuskának, hátha. ...
(katt a képre)



Akcióban részt vevő könyvek amikről írtam:
Velem Velencében
Vince és Joy
Barbibébi
Hív Amszterdam
Fucking Berlin
Szex és Tandíj
Tudorok
Tudorok 2.
Luxe girl
Pletykák

2010. október 18., hétfő

"Sibylle egymás mellé rendezi a székeket, s miután mindhárman helyet foglaltak, bekapcsolja a powerbookot, és képeket vetít az üres,fehér falra. Könyvillusztrációkat látnak, nagy műgonddal készült, finom metszeteket. Mindegyiken egy szőke fürtös, igen fehér bőrű, távol ülő szemű nő látható, akinek minden képen más férfi nyúl a szoknyája alá, tapogatja borotvált szemérmét, meztelen mellét, formás combját."



Nem, ennek a könyvnek semmi köze a diákprostitúcióhoz, mielőtt párhuzamot vonnátok a könyv címe között és aközött, hogy mostanában több olyan témájú könyvről is írtam.
A "történelemben osztrák kurva" jelzővel Marie Antionette-t illették.

Marie Antoinette egy rettentően szomorú szereplője a történelemnek.
14-15 évesen került a francia udvarba, lett trónörökösné. A későbbi XVI. Lajossal a kapcsolata szinte végig teljesen ártatlan és baráti volt. Elég csak arra gondolni, hogy a házasságot 7-8 évvel később "hálták el".
Én nem csodálom, hogy a pénzt két marokkal szórta. Fiatal volt, és senki se állt mögötte. A nép viszont kezdett ellene fordulni. Szép lassan elindult a bukásához vezető úton.
A nép gyűlölte, ocsmányságokat kezdtek el híresztelni róla, csak az "osztrák kurva"-ként emlegették. Mire pedig észbe kapott, felnőtt annyira, hogy felfogja, míg ő szórja a pénzt, a népe éhezik, már késő volt. ...

Több helyen is olvastam, hogy azt híresztelték róla, hogy fűvel-fával, bárhol.
Arra számítottam, hogy erről olvashatok majd, alátámasztja az írónő, hogy ezeknek a pletykáknak bármilyen alapja lehetett-e.
Nos, csalódtam. Nagyon. Csak azért nem hagytam abba az olvasását, mert nem adhattam fel. Pocsék volt.
Az írónő ellentmondásokba ütközött saját magával. Igazán ez nem is zavart annyira (olvastam cifrább hibákat is), de maga a történet egyszerűen, egy SEMMI.
Nem történik benne semmi.
Nincs előrejutás, csak toporgás.
Nem lettem okosabb, nem jutottam előrébb, és nem tudom, hogy mi lényege is van a történetnek, hisz nem történt SEMMI.
És 2.500 Ft. :oS

A történet lényege annyi, hogy elvonul 6, 38 éves nő, egy homoszexuális férfi, és az egyik nő 11 éves kisfia pihengetni. Közben mennek a megbeszélések, hogy filmet kéne készíteni Marie Antoinette életéről, lefejezéséről.
Szóba kerülnek különböző pornográf híresztelések is a királynéról, de nem mondhatnám, hogy ezek vannak a középpontban.
Az egész olyan, mint pár nő siralma, akik párhuzamot igyekszenek vonni a saját életük és a királyné között. De elég rosszul. ...

Tartalom: 1
Megjelenés: 2007/2005
Eredeti cím: Die österreichische Hure

"1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Vihar-szigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott a felfegyverzett örök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia."



Már hónapok óta várt a sorára ez a könyv a könyvespolcunkon. Ha tudtam volna, hogy ilyen kincsecske hever parlagon!
Szanik eme bejegyzése annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy belevágtam a nálam levő könyvbe. És már a 19. oldaltól elvesztem.

Nem vagyok kimondottan krimi rajongó, de néha van olyan időszakom, amikor sorban falom a krimiket.
Az igazán jó krimi gondolkodásra ösztönöz. Együtt nyomozok a nyomozóval, próbálok rájönni a tettes kilétére. Egy idő után van egy sejtésem, de szeretem, amikor aztán rádöbbenek, hogy rossz úton jártam, hatalmas döbbenet ér, a fejemhez kapok, és egyszerűen nem tudom letenni, a bűntény végére akarok érni.

A Vihar-sziget zseniális.
Kb. az első fele olyan volt, mint a szokványos krimik, semmi újdonság. De aztán jött egy olyan fordulat benne, hogy a szemeim elkerekedtem, "Most mi van?", és nem tudtam letenni. Minden a feje tetejére állt.

Igazán olvasmányos, szerintem szenzációs. Minden sorát élveztem, és nagyon várom, hogy az író más könyvei is a kezeim közé kerüljenek.

Tartalom: 4,5
Megjelenés: 2004/2003
Eredeti cím: Shutter Island

Dennis Lehane 1966-ban született.
Első regénye 1994-ben jelent meg, és el is nyerte vele az Amerikai Krimiírók Szövetségének Shamus-díját.
Eddig legnagyobb sikerű könyve a 2001-ben megjelent Titokzatos folyó, amiért Anthony- és Dilys- díjakat zsebelhetett be.
A Vihar-sziget megfilmesítési jogait már a megjelenése előtt megvették. A filmet 2010-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválom mutatták be, Leoardo DiCaprio, Mark Ruffalo főszereplésével.
hivatalos oldala: http://www.dennislehanebooks.com/

2010. október 15., péntek

"A Fekete Tőr Testvériség hat vámpír harcosból álló csoport, akik a fajt védelmezik. A testvériség szövetségese most élete legnagyobb kihívásával, valamint a kor legsötétebb gonoszával kényszerül szembenézni. Butch O’Neal természeténél fogva harcos. A nehéz életutat bejárt, egykori gyilkossági nyomozó az egyetlen ember, aki valaha is bebocsátást nyert a Fekete Tőr Testvériség belső köreibe. Ő azonban egyre nagyobb szerepet akar vállalni a vámpírok világában, és az alantasok ellen folytatott harcukban. Ha nem kaphatja meg a vámpír lányt, akit szeret, akkor legalább a testvérek oldalán akar harcolni… A sors azonban megátkozza azzal az egy dologgal, amire vágyik. Amikor feláldozza magát, hogy megmentsen egy vámpírt a gyilkosoktól, a háború legsötétebb hatalmának esik áldozatául. Haldoklik, ezért a testvériség Marissát hívja segítségül, hogy visszahozza az életbe, de talán még az ő szerelme sem elég ahhoz, hogy megmentse... "



Őszintén szólva, Butch karaktere sose hozott lázba, viszont Marissa az első részben annál jobban szimpatikusabb volt nekem. Kíváncsi voltam arra, hogyan fognak összejönni, milyen lesz a kapcsolatuk, mennyire heves.
Butchtól nem sok jóra számítottam, nem csak azért, mert ő az egyetlen ember férfi, hanem egyszerűen a világvégi karaktere annyira lehangolt, hogyha nem lehetett volna sejteni, hogy valami köze lesz Marissahoz, túlságosan kíváncsi se lettem volna a történetére.

Butch az, akit ember létére befogad a Testvériség. Amolyan "tökös legénynek" tűnő szereplő.
Marissa pedig Wrath "felesége" volt, amíg a király meg nem találta Beth-t.

Jó volt a történet, rosszabbra számítottam. ;o)
Ahogy észrevettem, a párok egyre háttérbe szorulnak. Míg az első rész, szinte csak Wrath-ról és Beth-ről szólt, fokozatosan érezni lehet, hogy egyre csökken a szerelmesek tere, és tágul a "körítés".
Volt benne minden: szenvedély, harcok, izgalom.

Ez a rész eléggé felkeltette az érdeklődésemet V. irányába. Kíváncsi leszek az ő részére, milyen lesz az a nő, aki meghódítja őt, és hogyan fog történni a dolog. ;o)

Tartalom: 4
Megjelenés: 2009/2007
Eredeti cím: Lover Revealed
Folytatás: Feloldozott szerető

Előző részek:
Éjsötét szerető
Síron túli szerető
Megsebzett szerető

És már játék is van a sorozathoz, íme. (katt a képre)

"Gemma Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni... "



Egyre több helyen láttam, hogy az olvasók izgatottan várják a trilógia befejező kötetének a megjelenését, így meggyorsították bennem a vágy felbukkanását, hogy elolvassam a második kötetet.

Az első kötetet így jellemeztem:
"Szó szerint borzongató volt a könyv.
Misztikum, rejtély, történelem."
Valahogy ezt a borzongást most nem éreztem. Egyszerűen nem tudott magával ragadni a történet.
Többször is félretettem, pihentettem, hátha csak nincs meg a hangulatom hozzá, de később se ragadott annyira magával. Bár tény és való, hogy a második fele pörgősebb, olvasmányosabb és a Birodalmakat is jobban meg lehet ismerni, részletesebben van ábrázolva. De még sem. ... Vagy csak rosszkor vettem a kezembe.

Nekem olyan, mintha ennek a kötetnek csak annyi lenne a jelentősége, hogy kiderült ki is Kirké. (Ezen meg is döbbentem.)

A három barátnő Londonban tölti a téli szünetét. Gemma megismerkedik Simonnal, Ann továbbra is odáig van Gemma testvéréért, Felicity lázad a szülei ellen. És mindeközben látogatásokat tesznek a Birodalmakba, ahol Pippa várja őket. Pippa, aki megváltozott, de közben még sem.
A lányoknak meg kell találniuk a Templomot, hogy a Rend-et újra helyre tudják állítani, és mindeközben Kirké a nyomukban van. ...

Tartalom: 3,5
Megjelenés: 2009/2005
Eredeti cím: Rebel Angels
Folytatása: Távoli, édes dolog

Előző része:
Rettentő gyönyörűség

Most már nem csak mesélni lehet a Gyerkőcöknek Boribont, hanem hallgatni is velük. ;o)
Tuti felkerül a Jézuskás listára. ...

"A népszerű Kockásfülű nyúl megihletője Marék Veronika, 8 részes Boribon és Annipanni című mesekönyvéből készíti el első zenei lemezét. A 40 perces lemez 17 dalt tartalmaz majd, amelyek Boribon maciról és barátjáról, Annipanniról szólnak."

2010. október 13., szerda

"Laura vagyok, tizenkilenc éves egyetemi hallgató. Prostituált lettem, hogy tanulhassak. Az események különös láncolatában úgy történt meg egyik dolog a másik után, hogy szinte észre sem vettem, mibe sodródtam bele ...`
Az álnéven író diáklány blogban mesél kettős életéről: nappal lelkiismeretes egyetemista, szülei mintagyermeke, éjszaka alkalmi prostituált, aki 100 euróért árulja a testét; így keresi meg a lakbérre, ennivalóra, jegyzetekre valót. Pedig a beiratkozáskor még azt remélte, hogy élete legszebb időszaka veszi kezdetét. Hogyan jutott idáig? Laura kíméletlen őszinteséggel ír a szüleinek kiagyalt hazugságokról, az internetes szexchatekről, a szolgálatait igénybe vevő perverzekről és lúzerekről, és persze a szexről, ami örömöt nem, de átmeneti anyagi biztonságot kínált neki.
A Szex és tandíj az utóbbi idők egyik legnagyobb botránykönyve volt Franciaországban, ahol közel félszáz ezer diák kényszerül alkalmi prostitúcióra. Laura D. egy közülük, akinek szerte a világban vannak sorstársai, így hazánkban is."



A Fucking Berlin után eszembe jutott, hogy ott figyelt a könyvtár polcán az eléggé hasonló tartalmú másik ilyen témájú könyv, a Szex és Tandíj. Kíváncsi voltam, mi újat olvashatok majd ebben a könyvben, na meg egyáltalán milyen lesz.

Tartalom szinte ugyanaz, csak a helyszín más.
Míg a Fucking Berlinben Sonia 20 éves a történet kezdetén és Berlinben tanul, továbbá 4 évet ölel át a története, addig a Szex és Tandíjban Laura 18 és fél éves a történet kezdetekor, Franciaországban tanul és 1 évéről ír.
Semmi újdonságot nem olvashattam.
Egyetemista lány, aki úgy érzi, hogy más munkával nem tud annyit keresni, hogy megéljen és tanulni is tudjon, így kiköt a "piroslámpás negyedben".

"Az ember nem lesz prostituált zsebpénzért tizenkilenc évesen. Divatos holmikért, egy-egy kávéért még nem adja el a testét. Csak a nélkülözés viszi rá, és ha átmenetileg semmi más megoldást nem tud kitalálni, hogy teljen lakbérre, rezsire, ennivalóra."


Ebből a kis idézetből is kiderül, hogy igen, Laura tényleg nehéz helyzetben volt. Mondhatjuk, hogy éhezett, de ebben nagy szerepe volt a szintén elfuserált kapcsolatnak. A barátja. ... Á, jobb rá szót se fecsérelni. ... És biztos nem volt más megoldás?

Nekem az egész történet olyan, mintha alig-alig feküdt volna le valakivel, mert többnyire mindig úgy ledermedt, hogy semmit se tudtak vele kezdeni a férfiak.
Nincsenek benne obcén leírások, részletezések, viszonylag normális regénynek felelne meg, de közben még sem.
Olvasod-olvasod, aztán a végén rájössz, hogy nem is olvastál semmit, csak az idő telt vele.

És nem értem, hogy jön ide a blog? A könyvből nem derül ki, hogy ezek blogbejegyzések. Akár naplóbejegyzések is lehetnek egy kockás füzetben. ...

És a Libri oldalán így van bekategorizálva: szépirodalom- romantikus/ kalandos. ... Sikítófrász.

Tartalom: 2,5
Megjelenés: 2008.
Eredeti cím: Mes chéres études

2010. október 12., kedd

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én már most karácsonyi lázban égek. :o) Nem lehet elég korán kezdeni. ;o)

1+1 akció a Librinél.
Közte van a Pocsék karma, amiről itt írtam, tényleg nagyon humoros könyv.
Frei Tamás könyvei is megtalálható az akcióban, agyalgatok rajta.
Carlos Ruiz Zafón-tól pedig az Angyali játszma. A szél árnyéka nagyon megfogott.
Az Eat, Pray, Love-ról rosszat eddig nem hallottam.
Csak, hogy ne legyen könnyebb az őszi döpping. ;o)
(katt a képre)


Kortárs mesék hete a Bookline-on.
Bogyó és Babóca, Boribon, Berg Judit kötetek akciósan, és még sok más könyvecske.
(katt a képre)

2010. október 11., hétfő

"Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott. Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje.
A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését. Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.
Kresley Cole világhírű sorozata megérkezett. A számos országban bestseller regényeket fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A Vámpírok alkonyat után sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút."



10 hónappal a sorozat első része után, végre a kezeim közé került a második rész.
Az a "baj", amikor egy író nagyon jól indít, hogy onnantól kezdve már úgy veszed kezedbe az újabb műveit, hogy elvárod tőle, az is elnyerje a tetszésedet. Próbáltam elfelejteni, hogy a Vámpíréhség mennyire tetszett, ne legyen elvárásom, egyszerűen csak érezzem jól magamat az olvasása közben.
Szerencsére fölösleges volt aggódnom, Kresley Cole megint jó kis történetet hozott össze.

A Vámpírok alkonyat után egy sorozat, aminek jelenleg 4 kötete olvasható magyarul.
1. Vámpíréhség
2. Vámpírszerető
3. Vámpírharc
4. Vámpírvér

A Vámpíréhségben egy vérfarkas és egy vámpírlány romantikus történetét olvashattuk. És mintegy mellékszálként felvetődött egy vámpír és egy valkür lány kapcsolata is.
A Vámpírszeretőben a főszereplő férfi, az első kötetben felbukkanó vámpír testvére, a lány pedig a valkür lány rokona. Így egy vámpír és egy valkür történetéről olvashatunk.
Szenvedélyes, erotikus, de nem esik át az írónő a ló túloldalára, amikor már zavaró lehetne az erotika.

Kaderin esküdt ellensége a vámpíroknak, mióta megölték két szeretett testvérét. Sebastian akarata ellenére lett vámpír, és eddig magányosan élt. A sors összehozza őket, de a lány nem adja könnyen magát. Elindulnak egy versenyen, mely győzelmével megváltoztathatják a múltat. ...

Amolyan "macska-egér harc" az egész, de a végén az "egér" megadja magát. ;o)
Romantikus, szenvedélyes.
Akik szeretik az ilyen irodalmat, azok szerintem ne hagyják ki.

Tartalom: 4
Megjelenés: 2009/2006
Eredeti cím: No Rest for the Wicked

Az előző rész:
Vámpíréhség