2014. január 31., péntek

A párválasztó #1

Szilveszter előtt, három elég komoly témájú történetnek kezdtem neki, amik már csak a hangulatuk miatt se csúsztak, édesapám halála után. Pár napig értelemszerűen nem tudtam olvasni, koncentrálni, aztán nekiestem A mennyország léteziknek, és újra elkapott a vágy az olvasás iránt.
Mindenkinek mást és mást jelent az olvasás. Van amikor menekülést és megnyugvást. Nekem pedig, most kimondottan olyan könyvre volt szükségem, ami képes a gondolataimat lekötni, aminek az olvasása közben nem kalandoznak el a gondolataim, ami nem túl komor, de szórakoztató, fiatalos, és nem kell agyalni az olvasása közben, egyszerűen csak hagyni kell, hogy magával ragadjon. Kicsit olyan ez az egész, mintha egy folyó közepén lennénk, felfeküdnénk egy matracra, és hagynánk, hogy a sodrás arra vigyen minket, amerre akar. Nem agyalunk közben, nem gondolkodunk, csak nézzük a napfényt, élvezzük a meleget, és valahogy majd csak lesz. (Persze nyilván a valóságban nem indulunk így világgá, de az érzést ehhez tudnám hasonlítani.)

A párválasztót még karácsonyi ajándékban kaptam, és ott volt a 4 könyv közt, amiket nagyon szerettem volna megkapni. Nem csinálok abból titkot, hogy leginkább a borítója fogott meg, mert egyszerűen GYÖNYÖRŰ. A fülszövegével úgy voltam, hogy elmegy, nyilván az nem kérdés, hogy nagyon hajaz a nálunk is vetített A Nagy Ő című műsorra, amit bevallok, hogy néztem, és szörnyülködtem közben, hogy a fenében képes X nő harcba szállni egy "tök ismeretlen pasiért" nyilvánosan, egy TV műsorban. Na de a fülszöveg. Lázba nem hozott, de nyilván azért megvan a maga módján a romantikus fílingje, már ha persze egy szerzőnek sikerül ezt meg is valósítania. Nem volt különösebb elvárásom a könyv irányába, egyszerűen csak azt akartam, hogy kapcsoljon ki, mert különben begolyózik az agyalásba.

A történet a jövőben játszódik, túl vagyunk már a 4. világháborún is. Nem jegyeztem fel pontosan, hogyan is alakult ki a jelenük, rémlik, hogy Kína megtámadta Amerikát, mert tartozott nekik Amerika, elfoglalták, majd valami lázadás volt, nyertek a lázadók, és akkor jött létre Illéa, az új ország.
A társadalom kasztokra oszlik fel, amikből 8 van. Minden kasztnak megvan a maga feladatköre. A női főszereplőnket, Americat -aki Ötös-, 3 kaszt választja el csak a ranglétra legaljától, ahol a tényleg nagyon szegény emberek élnek. A családja a Művészek közé tartozik, vagyis képzőművészek és zenészek.
A kasztokról még azt kell tudni, hogy köthetnek házasságot más kasztokban élők, de nyilván lefelé senki se akar házasodni. És akkor itt jön képbe America nagy szerelme Aspen, aki Hatos és szolgáló. Nagyon szeretik egymást, de az érzelmeiket titokban kell tartaniuk.
Majd jön A párválasztó. Ennek a lényege az, hogy amikor a herceg (a trónörökös) olyan korba lép, amikor feleségre van szüksége, akkor minden 16 és 20 év közötti lány jelentkezhet A párválasztóba. 35 lányt válogatnak be, akik beköltöznek a kastélyba, és amolyan valóságshow szerűen próbálják elnyerni a herceg szerelmét. Már eleve A párválasztóba bekerülni hatalmas dolog, mert ezzel Hármassá válik a jelentkező, megnyerni pedig értelemszerűen még nagyobb dicsőség.
Bár America nem akar jelentkezni a "játékba", de végül beadja a jelentkezését, és be is sorsolják a 35 lány közé. Maxon herceg pedig felfigyel a lányra, aki nem akarja elnyerni a szerelmét. ...

Megkaptam a történettől azt, amit szerettem volna. Kikapcsolt, szórakoztatott, falni tudtam. Így visszagondolva, egyáltalán nem nagy szám. Nem kacifántos, nincs benne semmi extra, kiszámítható, de mégis kellemes, és nekem pont, pont erre volt szükségem, amikor olvastam. Ugyanakkor van egy kis hiányérzetem is, egyáltalán nem kedvenc kategória, de benne van a lehetőség. :oP Úgyhogy bejött és kíváncsi vagyok a folytatásra is, amit tuti nem fogok kihagyni. ;o)
_________________
Eredeti címe: The Selection (2012.)
Kiadta: GABO Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 360
Sorozat: A párválasztó #1
Ára: 2999
Forrás: saját
Értékelésem:

2014. január 30., csütörtök

Ez volt az idei évben az első olvasmányom, így ezzel a bejegyzéssel megkezdem, a ténylegesen 2014-es olvasmányok bejegyzéseit!

Amikor elveszítünk valakit, akkor jobban be tudjuk, vagy jobban be akarjuk fogadni a spirituális dolgokat. Ezt tapasztaltam már életem során, most újra eljött az ideje annak, hogy kapaszkodni akartam valamibe. Igazából mindegy, hogy mi, csak adjon megnyugvást, hogy akit elveszítettem, jó helyen van.
Ez a könyv teljesen véletlenül akadt az utamba, és jelként fogtam fel, hogy olvassam el. Nem írom azt, hogy világmegváltó volt az elolvasása, azt sem, hogy okosabb lettem, vagy épp nyugodtabb. Számomra a címe ezerszer megnyugtatóbb, mint amit a könyvben olvastam, mert a leírtakat néhol eléggé untam, másra számítottam.
Fülszöveg: "Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.

Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét."
Több olyan könyvet olvastam már, amikben halálon túli tapasztalatokról meséltek. Olvastam megcáfoló cikkeket is, hogy ezeket a képeket csak az agy csinálja. Dr. Eben Alexander történetében az az érdekes, hogy elviekben az agya nem tudott volna képeket kivetíteni. Persze itt is vannak megcáfoló kérdések (Mi bizonyítja, hogy az időt jól érzékelte? Mi van akkor, ha a képeket igazából még akkor tapasztalta, amikor az agya még képes lett volna ezeket kivetíteni, egyszerűen csak ő érezte úgy, hogy az utazása egészen a "felébredéséig" tart?), mert hát mindent meg lehet cáfolni, ráadásul akik tényleg tudják, hogy mi van az élet után -véglegesen-, azok már nem tudják elmondani.

Nehéz értékelni az ilyen könyveket, hisz mi alapján értékeljem? Nem regény, de most írjam azt, hogy néhol elég uncsi volt? Ugyanakkor ez az igazság. A tartalma pedig olyan dolog, hogy van aki hisz ebben, más nem. Én hiszek abban, hogy a halállal nem lehet vége mindennek. De hogy mivel folytatódik, az nyilván rejtély.
Amit sajnálok a könyvvel kapcsolatban, és csalódott vagyok, hogy maga a túlvilági emlék igazából nyúlfarknyi. Ott a körítés, hogy miközben feküdt az ágyon, mi történt a családdal, stb., amik túlzottan nem érdekeltek, engem csak az érdekelt volna, hogy ő mire emlékszik, mit élt át, de igazából a könyv terjedelmét nézve, nem igazán ez a hangsúlyos, pedig ennek kéne. Pár sorban össze tudnám foglalni, hogy mit látott, de több oldalban, hogy mi történt a hozzátartozókkal, a szervezetével, stb.  
Mindezektől függetlenül, nyilván érdekes olvasmány azoknak, akiket érdekelnek a halálon túli élmények. 

"Kétség sem fér hozzá, hogy mindennek az alapja a szeretet. Nem valami elvont, nehezen megragadható szeretet, hanem az a mindennapi fajta, amelyet mindenki ismer – az, amit akkor érzünk, amikor a párunkra és a gyermekeinkre nézünk, vagy akár a háziállatokra. Ez a szeretet a legtisztább és legerősebb formájában nem féltékeny vagy önző, hanem feltétel nélküli. Ez a valóságok valósága, az igazságok felmerülhetetlenül gyönyörű igazsága, ami ott él és lélegzik minden mélyén, ami létezik vagy létezni fog, és annak, aki ezt nem tudja, és nem foglalja bele minden tettébe, esélye sincs arra, hogy akár csak megközelítőleg megértse, kik és mik vagyunk." (80. o.)

_________________
Eredeti címe: Proof of Heaven: A Neurosurgeon's Journey into the Afterlife (2012.)
Kiadta: Magnólia (2013.)
Oldalszám: 208
Ára: 2980
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem: 



2014. január 29., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Fogadjunk, most többen is megdöbbentetek, hogy várom ezt a könyvet, de ez az igazság. ;o) Nekem bejött a Vetkőzik a tanú is, így kíváncsi vagyok a fivérek másik tagjának a történetére is.

Várható hazai megjelenése: 2014.
Kiadja: Ulpius-ház Könyvkiadó

"Chad Gamble, a Nationals sztárdobóembere az egyik legjobb játékos a pályán - és a pályán kívül is. És a hírhedt rosszfiú most Bridget Rodgersre vetett szemet. A tüzes, vörös hajú lány azonban a maga buja idomaival és éles nyelvű replikáival olyan nő, aki mellett a férfiak megállapodni szeretnének... erre pedig Chadnek egyáltalán nincs szüksége.
Amikor a paparazzók kompromittáló helyzetben kapják lencsevégre őket, Chad menedzsere ultimátumot ad: a fiú takarítson össze maga után, különben búcsút mondhat a több millió dolláros szerződésének. Chadnek a píárosa azt mondja, mindenkit meg kell győznie arról, hogy Bridget nem csupán futó kaland, hanem a barátnője.
Nem könnyű álviszonyt folytatni Chad Gamble-lel, különösen úgy, hogy a két fiatal közt tagadhatatlanul sistereg a testi vonzalom. A tettetés egy hónapja után minden csepp akaraterejükre szükségük van ahhoz, hogy ne bújjanak ágyba... és ne zúgjanak egymásba."

2014. január 28., kedd

Eddig olyan bejegyzéseket tettem közzé ebben az évben, amiket még tavalyról hoztam át. A Láncreakció az utolsó olyan könyvem, amit még 2013-ban olvastam, és innentől kezdve olyan bejegyzéseket fogtok majd találni az oldalon, amiket már 2014 "szült". ;o)

Perfect Chemistry trilógia# 3


Nagyon kíváncsian vártam a Perfect Chemistry trilógia befejező kötetét annak ellenére, hogy különösebben Luis nem maradt meg bennem az előző részekből.

A történet újra váltott nézőpontként épül fel. Hol Luis, hol Nikki szemén keresztül olvashatjuk a történteket.
A fiatalok legelőször 15 éves korukban találkoznak, nem is máshol, mint Alexék esküvőjén. Ugyanis Nikki édesapja az az orvos, aki a Tökéletes kémiában megmentette a fiú életét, és azóta is baráti kapcsolatot ápolnak. Viszont Nikki az esküvőn nem épp a legjobb formáját hozza, ugyanis nem elég, hogy a barátja szakított vele két hete, kiderül, hogy terhes is. Így érthető módon minden srácot ellenségnek tekint, és nem veszi jó néven, hogy Luis szemet vetett rá.
Az esküvőt követően két évig nem találkoznak újra a fiatalok, majd a sors úgy hozza, hogy Luis és az édesanyja visszaköltöznek Illinoisba. És a fiú hol máshol folytathatná végzősként a tanulmányait, ha nem Nikki iskolájában! Így a fiatalok újra összefutnak, és bizony fellobban köztük a szerelem. Igen ám, de a banda kezd újraéledni, és a főnök szemet vetett a legkisebb Fuentes fiúra. ... Vajon a szerelem mindent kibír?

Ha sorrendbe kéne állítanom a 3 kötetet az alapján, hogy mennyire tetszettek, akkor az első helyen lenne a Tökéletes kémia, másodikon A vonzás szabályai, és harmadikon pedig a Láncreakció. Ugyanúgy éreztem az olvasása közben a lázat, hogy faljam, minél előbb megtudjam mi lesz a vége, letenni is alig tudtam, de valahogy még se ájultam el tőle.
Nehéz megfogalmazni, hogy miért is tartom a leggyengébbnek a három kötet közül, az is lehet, hogy egyszerűen most nem volt az én könyvem, nem voltam még se annyira ráhangolódva, csak a kíváncsiság okozta a vágyat, hogy elolvassam minél előbb, de valahogy akkor se ájultam el, jobbra számítottam.
Ráadásul nekem egy kicsit elrugaszkodott volt a vágy, hogy űrhajós akart lenni a fiú. Lehet, hogy Amerikában ez egy teljesen normális vágy, elérhető, stb., de nekem valahogy fura volt. Nikki történetét pedig másképp képzeltem el.
A kapcsolatuk aranyos volt, olyan „tündibündi”, de a vége felé nagyon szirupossá vált, és ellaposodott, unni kezdtem.
Ugyanakkor akik olvasták az első két részt, mindenképp olvassák el ezt is, akik pedig még nem álltak neki a trilógiának, gyorsan pótolják ezt! 
__________________
Eredeti címe: Chain Reaction (2011.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 336
Sorozat: Perfect Chemistry trilógia# 3
Ára: 2999
Forrás: saját
Értékelésem:


Bajban vagyok a Csontszürettel, ugyanis nem azt kaptam, amire számítottam, ráadásul lassan több, mint két hónapja ülök már a bejegyzésen, de még mindig nem tudom bővebben, épkézláb módon összeszedni a gondolataimat, vele kapcsolatban.

"2059-ben járunk. A világ nagyvárosai a Scion erőszakszervezet befolyása alatt állnak. Paige Mahoney a londoni Hét Pecsét fedőnevű bűnüldöző szervnek dolgozik. Feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Paige ugyanis egy álomjáró, akit miután letartóztatják, egy még sötétebb és gonoszabb erő keríti hatalmába, mint a Scion. Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a legmegátalkodottabb bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok álomjárókat toboroznak a hadseregükbe. Paige mentora és kiképzőtisztje egy Warden nevű alak, aki mestere és egyben halálos ellensége is lesz. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie Warden elméjébe, és felfedni a titkát. A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle."

A történet egy olyan jövőben játszódik, ami lényegében a mi múltunkra épül, pusztán csak volt egy pont, amikor másképp alakultak a dolgok, és ez vezetett ahhoz a jövőhöz, amiben 2059-ben, a könyvet olvasva csöppenünk. Ebben a korban, a különleges képességeket betegségnek tartják.
A Csontszüret főszereplője a 19 éves Paige, aki tisztánlátó és azon belül is az egyik legkülönlegesebb képességgel rendelkezik, ugyanis álomjáró. Vagyis gépekre kapcsolva, elszakad a lelke a testétől, és olyan dolgokat lát így, amiket egy átlagos látó nem. Fel tudja törni mások elméjét, akár gyilkolni is tud ezzel.
A könyv címe pedig arra utal, hogy minden 10. évben összegyűjtenek pár tisztánlátót, és elszállítják őket Scionból. A kérdés csak az, hogy kik és miért? Paige is köztük van. ...

Maga a történet olvasmányos, ugyanakkor volt egy nagyon-nagy problémám vele: az olvasása közben nagyon sokszor elveszítettem a fonalat. Túl sok minden van benne, az egész történet valahogy túl sok. Elismerem, hogy nagyon részletes munkát végzett az írónő, igyekezett részletesen, szépen bemutatni a felépített világát, de nagyon bonyolult lett, és emiatt számomra nem nyerte el annyira a tetszésemet, mint számítottam rá.

Az írónőre előszeretettel aggatják,"az új J. K. Rowling" jelzőt, ezt pedig már csak amiatt se értem: hogyan lehet egy kimondottan ifjúsági sorozat szerzőjét összehasonlítani, egy olyan írónő sorozatával, melynek a főszereplője, igazán már nem az ifi kategóriába tartozik? Lehet, elképzelhetőnek tartom, hogy Samantha Shannon sorozata is lesz olyan népszerű, mint a Harry Potter volt, de azért senki se azzal a vággyal vegye a kezébe a Csontszüretet, hogy majd azt kapja, mint Rowling köteteiben, mert a Csontszüret teljesen más! Ha nagyon hasonlítani akarjuk a két írónőt, akkor max. annyi a hasonlóság a munkájuk közt, hogy a Harry Potter is sorozat, ez is, és ebben ott a lehetőség, hogy megközelítheti, vagy elérheti, vagy netán túlszárnyalhatja a HP sikerét, és ennyi. Egyszerűen csak egy jó marketingszöveg "az új J. K. Rowling", és nem több.
Inkább érzek hasonlóságot Az Éhezők Viadala és a Csontszüret közt, mint a Harry Potterral kapcsolatban.

Milyen is akkor a Csontszüret? Egy olvasmányos történet, amiben megvan a kellő izgalom is, de számomra néhány dologban túl részletes, és emiatt azokon az oldalakon, nem tudta fenntartani az érdeklődésemet. Paige karakterén kívül, más szereplőket, igazán nem ismerünk meg.
__________________
Eredeti címe: The Bone Season (2013.)
Kiadta: Athenaeum Kiadó (2013.)
Oldalszám: 524
Sorozat: Csontszüret #1
Ára: 3990
Forrás: kiadó
Értékelésem:

 

Egy kis plusz

Az írónőről:


Samantha Shannon-Jones 1991-ben született. Jelenleg az édesanyjával és a mostohaapjával él együtt. Az édesapja nyugalmazott rendőr, aki szintén újraházasodott.
Négy féltestvére van, akik 2 és 9 év közöttiek.
Az Oxfordi Egyetemen diplomázott angol irodalomból.
2011 közepén kezdte el írni a Csontszüretet, és 2012 elején fejezte be. Azonnal kedvező fogadtatást kapott a története, és mára szinte bejárta a Világot.
Jelenleg 24 országban vették meg a könyv kiadási jogait, az írónő pedig járj a Világot a könyve bemutatásával.
A második rész első tervezetével, január 5-én készült el. 117.126 szóból áll a kézirata, ez kevesebb, mint a Csontszüreté volt, de azért vaskos. Új karakterekre, új beállításokra, és új problémákra lehet majd számítani a történetben.
A megfilmesítési jogokat pedig a Twentieth Century Fox és a Chernin Entertainment szerezte meg. 

+10 dolog az írónőről, amit jó tudni:
  1. a könyvesblogokat nagyon üdítőnek és mélyrehatónak tartja.
  2. a kedvenc, még ma is élő írója Margaret Atwood, de szereti Gaimant és Rowlingot is. 
  3. Emily Dickinson az abszolút kedvenc költőnője, sok témát a Csontszüretben, az ő költészete inspirált.
  4. a legjobb dolog az életében a Csontszüret megjelenése, de hatalmas élménynek tartja, hogy láthatta a Gízai Nagy Piramist.
  5. a kedvenc évszakja a tél, amúgy akkor is született.
  6. 13 évesen próbálkozott először az írással
  7. 5 dolog amit szeret: könyvek, lemezlejátszó, kávéházak, XX. sz.-i zene, mozi; 5 dolog, amit nem szeret: folyékony szemhéjtus, szardella, vérvizsgálat, leégés, vezetés
  8. sokszor éjszaka, az ágyában ír
  9. a Csontszüret cím nem született meg azonnal. Kezdetben Third Eye Blind, majd Flux, Luna Moth és Aurora volt a munkacím.
  10. a kedvenc könyve A szolgálólány meséje.

 Kiejtési útmutató:

Emberek
Antoinette Carter: An-twuh-NET CAR-tuh
Birgitta Tjäder: Beer-GIH-tah JAY-der
Danica Panić: Dah-NEET-sah PON-ich 

Eliza Renton: Eh-LEE-zah REN-tun 
Ezekiel Sáenz: Eh-ZEE-kee-uhl Signs
Nicklas Nygård: NICK-lass Nee-GORD 

Paige Mahoney: Page MAR-nee

Radmilo Arežina: Rod-MEE-loh Ah-reh-JEE
(‘J’ pronounced similarly to ‘s’ in ‘trea
sure’)-nah

REPHAIM
Alsafi Sualocin: Al-SAH-fee Swah-LO-sin
Aludra Chertan: Ah-LOO-dra KER-tan
Arcturus Mesarthim: Ark-TOR-uss Mess-AR-tim
Gomeisa Sargas: Go-MAY-sa SAR-goss
Graffias Sheratan: GRAH-fee-us SHARE-ah-tan

Kraz Sargas:  Kraz SAR-goss
Nashira Sargas: Na-SHE-ra SAR-goss
Pleione Sualocin: PLAY-oh-nee Swah-LOH-sin
Situla Mesarthim: SEE-tu (like ‘tulip’)-lah Mess-AR-tim
Suhail Chertan: SOO-hale KER-tan
Terebell Sheratan: TEAR-ah-bell SHARE-ah-tan
Thuban Sargas: THOO-ban SAR-goss
Más

Æther: EE-thah  
Amaurotic: Am-aw-ROT-ick

Fionnuala: Fih-NOO-lah 


Magdalen: MORD-len  

Pieter Claesz: PEE-tuh CLAHS (like ‘glass’)  
Rephaim: REFF-eye-im
Rephaite: REFF-ite  
Scion: SIGH-on
Sheol: Shee-OL (softest possible emphasis on the first syllable)

És egy kis illusztráció, a Hét Pecsét tagjai


Az illusztráció és az írónővel kapcsolatos információk forrása a blogja, amit megtalálhattok ITT!

2014. január 27., hétfő

A Bookline összesített, hogy mely 100 könyv volt a legkeresettebb ebben az évben náluk. Ebben a bejegyzésben sorra veszem egy-egy Top10-es listában a YA, a gyermek- ifjúsági, a romantikus, az erotikus, a szórakoztató- vegyes, és a szépirodalmat, a lista alapján. A kategóriázás valamilyen szinten önkényes.

Top10 YA regény

1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8.- Örökké
2. Suzanne Collins: Az éhezők viadala
3. Suzanne Collins: A kiválasztott
4. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1.- A kezdet
5. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi kalauz
6. Suzanne Collins: Futótűz
7. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2.- Együtt
8. Leiner Laura: Bábel
9. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3- Egyedül
10. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7.- Útvesztő

Top10 gyermek-ifjúsági irodalom

1. Bartos Erika: Bogyó és Babóca társasjátéka
2. Berg Judit: Rumini a Fényvizeken
3. Marék Veronika: Boribon cicája
4. Bartos Erika: Bogyó és Babóca- Évszakos könyv
5. Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
6. Vadadi Adrienn: Leszel a barátom?- Ovis mesék
7. Bartos Erika: Bogyó és Babóca alszik
8. Jeff Kinney: Egy ropi naplója 6.- Négy fal között
9. Bartos Erika: Bogyó és Babóca a Varázsszigeten- kifestő
10. Jeff Kinney: Egy ropi naplója 1.- képSregény

Top10 romantikus regény

1. Fejős Éva: Nápolyi vakáció
2. Fábián Janka: Adél és Alíz
3. Oravecz Nóra: Összekötve
4. Jennifer Probst: Érdekházasság
5. Fábián Janka: A francia nő
6. Nora Roberts: Az első és utolsó
7. Papp Diána: Kerek perec
8. Nora Roberts: A tökéletes társ
9. Papp Diána: Bodza Bisztró
10. Papp Diána: Téli fagyi

Top9 erotikus regény

1. E. L. James: A szürke ötven árnyalata
2. E. L. James: A szabadság ötven árnyalata
3. E. L. James: A sötét ötven árnyalata
4. Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás
5. Sylvia Day: Egymásba fonódva
6. Sylvia Day: Hozzád kötve
7. Sylvia Day: Melléd láncolva
8. Raine Miller: Meztelenül
9. Christina Lauren: Gyönyörű rohadék
10. könyvet a lista alapján nem találtam 

Top10 szórakoztató irodalom (vegyes kategória)

Ebben a kategóriában nehéz a kezdeti sorrendet felállítani, mivel a második helyen egy könyvcsomag van, a harmadikon pedig egy plusz vásárlási utalvánnyal kiegészített könyv. Vagyis nyilván a vásárlást növelték ezek, így tán annyira nem mérvadó a második és a harmadik helyezett, ugyanakkor mégis.
1. Dan Brown: Inferno
2. Frei Tamás: 2015 + Vass Virág: Sohaférfi
3. Nyári Krisztián: Így szerettek ők 2. + vásárlási utalvány
4. Vekerdy Tamás: Jól szeretni- Tudod-e, hogy milyen a gyereked?
5. Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
6. Nyári Krisztián: Így szerettek ők- Magyar irodalmi szerelmeskönyv
7. Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik- Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról
8. Müller Péter: Férfiélet, női sors
9. Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
10. Kálmán Olga: Egyenes beszéd

Top10 szépirodalom

1. Paulo Coelho: Az accrai kézirat
2. D. Tóth Krisztina: Jöttem, hadd lássalak
3. Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák
4. Timur Vermes: Nézd, ki van itt
5. Márai Sándor: Hallgatni akartam
6. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
7. Oravecz Nóra: 99 léleksimogató gondolat
8. Kati Marton: Párizs- Szerelmeim története
9. Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal- a kardozós változat
10. WM. Paul Young: Keresztutak

2014. január 24., péntek

Kérdezz! Felelek! (47.)

Tavaly is készítettem egy kis listát arról, hogy mely könyvek beszerzését terveztem 2013-ban, és a Leviatán kivételével, mindegyikhez volt is szerencsém. Igaz, volt amelyiket végül könyvtári szerzeményként olvastam el, nem vettem meg, de ettől függetlenül a 7 könyvből 5-öt elolvastam, egyet félbehagytam, és egyhez még nem volt szerencsém.
Gondoltam, idén is készítek nektek egy ilyen listát, 7 könyvvel a rend kedvéért. ;o)

Mely könyvek vásárlását tervezted be 2014-ben?

Ha sorba kéne rendeznem őket, akkor ez lenne a sorrend:
1. Akkor szakítsunk
2. A rossz lányok nem halnak meg
3. A tizenkettek
4. Második esély pasi
5. Akit elhagytál
6. Beléd esve
7. Arszen és a játék hatalma

És ti mely könyvek vásárlását terveztétek be 2014-ben? ;o)


2014. január 23., csütörtök

Lassan véget ér az év, ilyenkor a legtöbben visszatekintéseket szoktunk végezni. Próbáljuk a rossz dolgokat lezárni, elfelejteni, a jót pedig magunkkal vinni a következő évbe is.

Az alábbi bejegyzéshez a GReads! blog adta az ötletet.
A feladat egyszerű: töltsétek ki az alábbi dobozt! Írjatok bele akár csak 1, vagy több olyan szót, kifejezést, amivel jellemezni tudnátok az idei éveteket! Legyen rossz, avagy jó, nem számít, csak legyen őszinte! (Névtelen az egész.) Én pedig készítek majd belőle egy képet/montázst/összegzést/kinek hogy tetszik. ;o)  
dec. 30.

Fesd fel a szavadat a "falamra"! ;o)


Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a "falfestésben", íme az eredmény:

Vannak a szavak közt szomorúak, de szerencsére boldog dolgok is bőven. Kívánom azoknak, akik szomorú jelzőkkel, kifejezésekkel tudták a 2013-as évüket jellemezni, hogy a 2014-es jobban teljen; akik pedig jókat és szépeket írtak, velük legalább ugyanilyen jó és szép dolgok történjenek, idén is! :o) Köszönöm, hogy megosztottátok velem/velünk ezeket!

jan. 23.
 ___________
kép forrása

2014. január 22., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

A mai napig nem is hallottam ennek a könyvnek a várható hazai megjelenéséről, sőt a létezéséről sem, de látva a borítót és a címet, azonnal megfogott. A fülszövege meg pláne.

Várható hazai megjelenése: feb.6.
Kiadja: Magnólia
Oldalszám: 272
Ára: 2980
"Megan,a legkisebb lányát, Emmát a harmadik születésnapján látta utoljára. Azóta két év telt el, de ő még most is valamennyi szőke kislány arcában a saját lányát véli megpillantani - az élelmiszerboltban, autók ablakában, az orvosnál. Mindenáron meg akarja találni, csakhogy eltökéltsége lassan rögeszmévé válik.
Ugyanabban a kisvárosban él a nyugdíjas Jack, aki bolondul kis unokájáért, Emmie-ért. Ám örömét megzavarja felesége, Dottie viselkedése, titkolózása Emmie-vel és a gyermek édesanyjával, Maryvel kapcsolatosan. Dottie-n az időskori elbutulás egyre jobban elhatalmasodik, és Jack képtelen nem gondolni arra, hogy felesége valami sötét titkot rejteget előle.
Jack és Megan története a kisvárosban évente megrendezett vásár alkalmával fonódik össze, ahol Megan véletlenül lefényképezi a kislányt és a nagyszüleit - és lehet, hogy tette katasztrófához vezet, mindkét család számára."

2014. január 21., kedd

Rendhagyó e-könyves kedvezmények a Magyar Kultúra Napja alkalmából!

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük, amikor is Kölcsey Ferenc január 22-én tisztázta a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból a szerdai naptól kezdve az egyik hazai e-könyv terjesztő a bookandwalk.hu nagyszabású akciót hirdet klasszikus és kortárs művekre egyaránt!

Az ünnep apropójából több száz kortárs irodalmi e-könyv, köztük vadonatúj megjelenések is 3 napon keresztül 50% kedvezménnyel vagy mindössze 399 – 499 Forintért kaphatóak az Ulpius-ház Kiadó jóvoltából! A friss megjelenések mellett olyan művek szerepelnek az akcióban, mint például a sajátos humorral megírt, méltán népszerű Agatha Raisin-sorozat darabjai, Frei Tamás trilógiája vagy Fejős Éva és Fábián Janka bestsellerei.

Ha ez még nem lenne elég, további 450 címet, elsősorban magyar klasszikus e-könyvet érhetünk el, darabját mindössze 99 Ft-ért! Ilyen nagyszabású akció ritkán van az e-könyves lelőhelyeken, érdemes lecsapni rá! A megvásárolt e-könyvek ráadásul a mobilalkalmazásoknak köszönhetően majd minden mobilkészüléken olvashatóak, így még külön e-könyv olvasó készülékre sincs szükség!

2014. január 20., hétfő

Szakítópróba #1.5

Amikor olvastam a Színjátékot, akkor tudtam meg, hogy decemberben várható egy novella megjelenése is, melyben a Szakítópróbában megismert Bliss és Garrick lesz a főszereplő.

Lényegében időrendben a Színjáték után vagyunk, hisz abban a részben még csak tervezte Garrick a lánykérést (majd meg is valósította), az Összpróbában pedig már az eljegyzésről van szó. Nem is máshol, mint Londonban, a férfi szüleinél.
A szerelmesek repülőre pattannak, nem kicsit izgulva, hogy mi vár rájuk az óceán túloldalán, és a félelmük nem is alaptalan. Bár a novella elég rövid, ettől függetlenül elég sok minden van belesűrűsítve. Jobban megismerhetjük Garrick szüleit, a múltját, és Bliss is tartogat némi meglepetést. ;o)

Olvasmányos, néhol elég szirupos fordulatok vannak a történetben, kiszámítható, de kellemes volt. Igaz, azon elgondolkodtam, hogyha nem lenne ilyen rövid, vajon akkor is elnyerte-e volna a tetszésemet, de mivel rövid és tömör, így kár ezen agyalni. ;o)
_____________
Eredeti címe: Keeping Her (2013.)
Kiadta: Content2Connect (2013.)
Sorozat: Szakítópróba #1.5
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:



2014. január 19., vasárnap

Play by Play #1

Na jó bevallom, azért került fel a könyv a Kívánságlistámra, mert lássuk be, nem semmi a borító. ;o) Viszont, ahogy egyre többször nézegettem, úgy kezdett egyre jobban zavarni a tökéletes, szoborszerű izomzat, az ágyéknál levő ér, amiről megtudtam, hogy izom, de számomra lényegtelen, mert a víz is kiver tőle, és a láttára halálfélelmem van (nem olyan, mintha egy Alien kúszna fel a pasi ágyékánál a testében?). Szóval addig-addig nézegettem a borítót, amíg rájöttem, hogy még sem tetszik. Aztán Csengének köszönhetően, egyre többször jött fel frissben a molyon, és olyan szinten beégett a memóriámba, hogy amikor rábukkantam a barátnőm polcán, még szép, hogy gondolkodás nélkül kaptam utána. Csak miattad Csenge. :oP

Miről is szólt a történet?
Adva van Mick Riley, aki 30 éves, sikeres, népszerű, gazdag focista (amerikai fociról van szó, nyilván). Két méter magas, jól megtermett, fekete haja, és szúrós, kék szeme van. A nők odáig vannak érte, a sajtó pedig imádja, köszönhetően az ügynökének, aki mindent megtesz azért, hogy Mick a reflektorfényben maradjon. Modellekkel, színésznőkkel jelenteti meg a rendezvényeken, így gondoskodva arról, hogy folyamatosan helye legyen a sajtóban.
Tara, szintén 30 éves rendezvényszervező. Karcsú, ugyanakkor mégis szép gömbölyű alakja van. Szőke hajú, arca keskeny, ajka telt, és övé a legszebb barna szem, amit a pasi valaha is látott. Viszont a nőnek van egy 14 éves fia, akit egyedül nevel.
Mick és Tara egy rendezvényen találkoznak, és még aznap egymásnak is esnek, Mick lakosztályában. Tara nem vágyik kapcsolatra, viszont Mick ezt másképp gondolja, és mindenre kész, hogy megszerezze magának a nőt. Ez az ügynökének nem nagyon tetszik, hisz Tarat senki se ismeri, egy mezei rendezvényszervező, és ennyi. Vajon a kapcsolatuk átvészel mindent? Mit fog az új kapcsolathoz szólni Tara fia? ...

Már a könyv olvasása elején felkészítettek arra, hogy vulgáris lesz, néhol már erőltetetten, így igyekeztem felkészülni ezekre. Problémám sokáig nem is volt a vulgaritással, viszont a vége felé, elég rendesen elegem lett már a p*ncikázásból. A megbokrosodva élvezésen pedig még mindig vigyorgok. ;o)

Ha röviden össze kéne foglalnom a könyvet, akkor tudnám egy szóval is jellemezni: erotika. Rengeteg ágyjelenet van benne, és biza bár nincs problémám az ilyen jelenetekkel, mégis úgy éreztem, hogy itt már erőltetett, túl sok van belőle. Amivel probléma nem lenne, ha változatos, ha valami újdonságot tud nyújtani az írónő, na de a sablonos 88 menet után a 89. már elég uncsi tud lenni.

Annak ellenére, hogy elég vegyesek a könyvvel kapcsolatban az érzéseim, mégis van benne pozitívum, amit ki kell emelnem.Végre egy olyan erotikus könyv, amiben a sztár emberi, a főszereplő nő nem játssza meg, hogy azt se tudja kicsoda a pasi, a kapcsolatuk pedig, amolyan modern kori Hamupipőke, némi extrával. Mick sztárallűrök nélküli híresség, akit nem vakít el a csillogás. Egyszerűségre, hétköznapiasságra vágyik, mert tudja, hogy a csillogás csak a látszat, nincs mögötte semmi. Az pedig, ahogy Tara fiához viszonyult, számomra nagyon pozitív volt. Ráadásul eléggé feldobta a történetet Tara története. Mármint az, hogy van egy harmadik fél ebben a történetben, méghozzá a fia személyében, aki nyilván egy édesanyának a legfontosabb az életében. Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy ugyanannyi idős vagyok, mint Tara, de ha lenne egy 14 éves fiam ... ó, el se tudom képzelni!
Persze kiszámítható a történet, néhol elég idegesítő, de mégis azt kell írnom: nem rossz. Szerintem túl hosszú lett, és emiatt untatott. Lehetett volna rövidebb, kevesebb ágyjelenettel.
________________
Eredeti címe: The Perfect Play (2011.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 364
Sorozat: Play by Play #1
Ára: 3999
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

2014. január 18., szombat

Én nem az év végén/elején szoktam összefoglalót készíteni, hanem a blog születésnapjakor -ami nem is olyan soká lesz, amilyen gyorsan rohan az idő-, viszont 2012-ben is megmutattam egyben, hogy miket olvastam abban az évben, 2013 decemberében is kaptunk pro tagságot a molyon, így élve a lehetőséggel, most is meg tudom nektek mutatni, hogy miket olvastam tavaly. Íme:



Bár nem lóverseny, és nem is azért, de az ilyen statisztikákat mindig érdekes visszanézni, szóval:
Ez 144 könyv lenne, összesen kb. 51.940 oldallal.

2014. január 17., péntek

Az anyai szeretet és az odaadás, sok könyvben játszott már központi szerepet, Sara Rattaro pedig egészen különlegesen próbálta ezt most elénk tárni. Nem tartom a Tiéd az életemet a legjobban megírt ilyen történetnek, írták már meg mások sokkal szebben ezt az érzés, ugyanakkor ennek ellenére, mégis szinte végigbőgtem. 

Viola egy olyan édesanya, aki nem találja a helyét a Világban. Elég ingatag személyiség, aki nem érzi, hogy bárkinek is fontos lenne. Teherbe esett, gyermeket szült, férjhez ment, háziasszony, édesanya, de külön utakon keresi a boldogságát. Aztán jön a krakk, kap egy hívást a férjétől, hogy baj van. Rohan a kórházba, ahol szembesül azzal, hogy a 17 éves lánya haldoklik. Sürgősen új szervre lenne szüksége, az ideális donor pedig nem más, mint Viola. ...

"A jövőt eltervezheti az ember, előreláthatja, megelőlegezheti, de amikor elérkezik, mindig felkészületlenül találja őt.
Ezért aggódik miatta."

Belegondolni se akarok abba, milyen érzés lehet egy anyának, amikor közlik vele, hogy a gyermeke haldoklik. És itt merül fel a kérdés: mi mindent tennél meg, hogy megmentsd a gyermekedet? Feláldoznád érte az életedet? Gondolom sok édesanya gondolkodás nélkül rávágta, hogy igen.

Az anyai szeretetet, igazából lehetetlen megfogalmazni. Le lehet írni szavakkal, át tud jönni valamilyen szinten az érzés, de még se lehet olyan szinten átadni, ahogy ezt érezzük.
Abban a percben, amikor pozitívat tesztelünk, az életünk teljesen megváltozik. Hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy a szívünk alatt hordunk egy kis életet, aki többet jelent mindenkinél és mindennél. Gondolkodás nélkül, bármit megtennénk az életéért, mert nélküle nem tudjuk elképzelni a holnapot.

A Tiéd az életem a maga kesze-kusza, ide-oda időben ugrálós felépítésével, ezt akarta visszaadni. Bár Viola nem épp az anyaság megtestesítője, ugyanakkor mégis, mert meghozott egy olyan döntést, ami egyszerre helyes, ugyanakkor helytelen is. És miközben hol a múltban, hol a jelenben vagyunk, egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz. Titkok derülnek ki, egyre jobban megismerjük ezt a nőt. Elgondolkodtató, szép gondolatokkal találjuk szembe magunkat az életről. Egyszerre érezzük, ahogy összeszorul a szívünk, elszorul a torkunk, robogunk a vég felé, ami tudjuk, hogy elkerülhetetlen. De vajon hogyan dönt Viola? Mire képes a lányáért?

Kihagyhatatlan kötetnek tartom a Tiéd az életemet!
______________
Eredeti címe: Un uso qualunque di te (2012.)
Kiadta: Athenaeum Kiadó (2013.)
Oldalszám: 172
Ára: 2990
Forrás: kiadó
Értékelésem:

Egy régebbi Kitekintőben mutattam be EZT a könyvet, így gondolom mondanom sem kell, mennyire megörültem annak, amikor egy molyos karcban szembesültem azzal, hogy várható a hazai megjelenése a Könyvmolyképző Kiadónál! :o) ITT van a többi várható könyv is.

2014. január 16., csütörtök

Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon. 
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.

"Kedves Niki!
Kicsit önreklám jellegűen, ezúton szeretném figyelmedbe ajánlani decemberben megjelent fantasy regényemet - remélem, nem veszed zokon, hogy nem egy rendes Olvasó, hanem egy rendetlen szerző jelentkezik Nálad effélével. S akkor következzék néhány szó a könyvemről.


Rita Horseyes: Viharpárduc
Az alap történet egyszerű: Adott egy hős(nő), aki egy mágikus karkötő révén váratlanul egy másik világban találja magát, Magnán. Ott persze nem csupán emberek élnek, hanem egyéb értelmes - barátságos vagy épp veszedelmes - lények, továbbá a mágia teljesen természetes dolognak számít. Evelyn szeretne hazajutni, vissza a Földre, csakhogy a karkötőt nem tudja lehúzni a kezéről, s emiatt számtalan kellemetlensége támad. Némelyek meg akarják ölni miatta, mások pedig benne látják a várva-várt hőst, aki egy jóslat szerint majd jól megmenti a világukat a gonosz sárkánytól, Archontól... Bár a lánynak esze ágában sincs holmi pusztító háborúba menni és harcba bocsátkozni.
 

Mivel jómagam az olyan regényeket szeretem, amiknek gazdag a cselekményvezetése (mindig történik valami), akad bennük néha-néha egy csipetnyi humor, vannak benne olykor érzelmesebb jelenetek, máskor pedig rideg módon sokkolnak egyes részekkel, én is ilyet igyekeztem írni. Úgy érzem, hogy sikerült, de ezt döntsék el inkább az Olvasók.
A könyvről és a történetről további információk itt találhatók: http://www.viharparduc.hu
Van fenn egy részlet is a regényből, hogy adjak némi támpontot a stílushoz.

Köszönöm, ha úgy döntesz, hogy közzéteszed az ajánlót. Továbbá köszönettel fogadok minden véleményt, visszajelzést.

Üdvözlettel:
Rita Horseyes"


Nagyon figyelemfelkeltőnek tartom a bemutatást, és a borító sem piskóta. ;o) Köszönöm az ajánlót, ha úgy adódik majd, akkor nem fogom kihagyni! :o)

Ha szeretnél te is egy könyvet ajánlani a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor ITT olvasd el a rovathoz az információkat!

2014. január 15., szerda

Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Érdekes helyzet állt fenn a múlt hónapban, ugyanis 4 könyvet kaptam recenzióra, 4-et kölcsön és 4-et karácsonyi ajándékba is (nem mellesleg a 4 az egyik kedvenc számom). :o)

Recenzió keretében került hozzám a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából a Nyitótánc és a Hanna örök. A Könyvfalók blogon keresztül, a Maxim Könyvkiadótól pedig az Elakadó lélegzet és a Kutya csillagkép.

A hónapban romantikus-erotikus történeteket kaptam kölcsön, vagyis egészen pontosan ilyen könyveket kértem. :oP Ilyen volt a Vetkőzik a tanú, Elcsábítani Hamupipőkét, A tökéletes játék és az Összpróba.

Karácsonyi ajándékban pedig a Vezeklés, Láncreakció, A párválasztó és a Trükkös házasság vándorolt hozzám.

Már csak a Kutya csillagkép, Vezeklés és a Trükkös házasság várat magára. ;o)

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Azt hiszem arra a kérdésre nem is nagyon kell válaszolnom, hogy miért is várom ezt a könyvet. :o) Egyszerűen CSAK, KELL, de olvassátok el EZT.

Várható hazai megjelenése: feb. 14.
Kiadja: Ulpius-ház Könyvkiadó

"A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt...
Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad...
Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel - és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val - azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük - mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele..."

2014. január 14., kedd

A Margóra kimondottan rövid szöszös bejegyzés! Nem tartalmaz bemutatást, hosszabb értékelést, csak pár soros véleményt.

Szerintem 1-2X jöhettem csak a blogon ömlesztett könyves bejegyzéssel, de mivel van olyan könyv, ami már hónapok óta figyel itt a piszkozataim közt, de egyszerűen nem tudok pár sornál többet írni hozzá -csak mert egyszerűen nem megy, vagy már nem annyira friss a könyvélmény, így meg pláne nem megy már, vagy teljesen egyszerűen nem megy, mert lusta vagyok-, így úgy döntöttem, hogy egy bejegyzésben írok ezekről a könyvekről.

"Amióta az ember elkezdte mérni az időt, az élet egyszerű öröme odalett. Mindez az Idő Atyja, Dor lelkén szárad. Meg is kapta érte méltó büntetését: egy barlang falai között kell hallgatnia az emberiség szüntelen zokszavát. Az emberek egyetlen dolgot akarnak mindennél jobban: időt.
Amikor az Idő Ura már feladja a reményt és lélekben megtörik, felvillan előtte a szabadulás lehetősége. Ehhez annyit kell tennie, hogy teljesíti a rá kiszabott küldetést, és megtanítja két embernek, mit is jelent az idő valójában.
Dor visszatér a Földre, az állandó időhiányban szenvedő emberek közé, és megkezdi utazását két lélek - egy reménytelenül szerelmes tizenéves lány és egy örök életre vágyó rákbeteg milliomos oldalán. Ahhoz, hogy Dor sorsa beteljesedhessék, meg kell változtatnia az életüket.
A szívhez szóló, izgalmas regény arra készteti az olvasót, hogy maga is eltöprengjen, mit is jelent számára az idő, és talán át is értelmezze mindazt, amit eddig gondolt róla.
"

Még a nyár folyamán olvastam Az Idő Urát. Nehéz róla írnom, főleg most, hogy elveszítettem az édesapámat, ugyanis a könyvet akkor olvastam, amikor kezelésekre kísértem.

Milyen is a könyv? Egy olyan történet, ami nagyon könnyednek tűnik. Látszólag legalábbis. De ha olyasvalaki olvassa, aki érti, átélte, átérzi, hogy miről is van szó benne, azt szerintem a földhöz vágja. Nagyon sokat sírtam rajta. Keservesen, néha már addig, hogy maga a sírás fájt. Ugyanakkor ez jó is volt. Mert miközben olvastam, sírtam, úgy éreztem, hogy legördülnek rólam a kövek és megkönnyebbülök.
Nekem nagyon tetszett, és nagyon jó pillanatban került a kezeim közé, így csak ajánlani tudom a figyelmetekbe.

"Iris nagyanyja, Bertha temetésére érkezik a kis német faluba. A szertartás után kiderül, hogy ő örökölte az asszony házát. A régi szobák és a kert, ahol mintha megállt volna az idő, azonnal felidézik Irisben a gyermekkori emlékeket és a réges-régi családi történeteket. Ezen a helyen született és halt meg Bertha, itt nőtt fel három lánya, és itt nyaraltak minden évben az unokák, Iris és Rosmarie. A ház azonban nem csak boldog, békés, nyugodt időkről mesél; a család múltja tele van szerelemmel, csalódással, hazugsággal, tragédiával és titokkal. Minél több időt tölt Iris a házban, minél több dologra emlékezik vissza, annál több homályos és elhallgatott eseményre derül fény, annál több megfejtésre váró titok bukkan elő a múltból. Irisnek meg kell tudnia, ki volt Bertha igazi szerelme, tényleg náci volt-e a nagyapja, miért nem ment férjhez soha a nagynénje. Ám legfőképpen arra kell választ kapnia, mely események vezettek Rosmarie tragédiájához, s mit akart mondani neki a lány halála előtt. Miközben Iris a múltat faggatja, saját életét is másképp látja, és rájön, hogy a sorsa elől ő sem menekülhet."

Szintén még a nyár során olvastam Az almamag ízét is.  Se kis jegyzet, se megkezdett bejegyzés, semmi nincs a kezemben most, csak a könyv, és az emlékeim is eléggé megkoptak már vele kapcsolatban.
Arra emlékszem, hogy egy hosszú nap előtt álltam: hosszú út, hosszú várakozás a célnál, hosszú út visszafelé. Kellett valami olvasnivaló, és mivel Mónitól kaptam születésnapomra, emellett döntöttem.
Emlékszem, hogy magába szippantott a hosszú várakozás során. Gyorsan haladtam vele, élvezetes, könnyed olvasmány volt, de valami hiányzott belőle.
Arra is emlékszem, hogy hangulatban A csodálatos Waverley-kertre emlékeztetett.
De arra már nem emlékszem, hogy miért is csak 4 csillagot adtam rá a molyon, mi volt az okom, mit hiányoltam belőle. Csak a hiányérzet maradt meg bennem és a történet fő szálai, de már azok is elég halványan. Akkora hatást nem tett rám, de ajánlom a figyelmetekbe!

"Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra. Alan Bennett, a népszerű író és színész könyvében finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás (hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncpar-kettent nézi esténként), emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. Bennett kisregénye szellemes válasz a "ment-e a könyvek által a világ elébb" örök kérdésére."

Maga a könyvecske -mert lévén, hogy csak 152 oldal, így inkább csak könyvecske-, bár nagyon rövid és tömör, de annál inkább süt belőle a mondanivalója. Olyan, mint egy könnyű kis társadalomkritika. Nem fogjuk tőle hanyatt vágni magunkat, meg nem fogunk megdöbbenni, de helyette kellemes órákat tölthetünk el az olvasásával.

"Az ÁLOM, ÉDES ÁLOM , mellyel az írónő berobbant a bestseller listák élére, a megváltás és az erő története. Bár Phillips írói vénája mit sem veszített szellemességéből, a Bonner család az APAFOGÓ című regényben elkezdődött történetének folytatásában kijut a könnyfakasztó pillanatból is. Rachel Stone mellől végképp elszegődött a szerencse. Pénze nincs. Otthona és állása sincs. Van viszont egy ötéves fia, akiről gondoskodnia kell és egy fekete füstöt okádó kocsija. A járgány éppen az előtt az autósmozi előtt köhögi ki a lelkét, amelyet Gabe Bonner, a szívtelen férfi renovál, akiből kiveszett az élni akarás. (Mindenki által) imádott feleségét és tökéletes fiát elvesztette egy autóbalesetben, feladta sikeres állatorvosi hivatását, s önmaga árnyékaként tér vissza szülővárosába. Semmire sem vágyik jobban, minthogy mindenki békén hagyja, különösen a gyönyörű, önérzetes, számkivetett, tehetséges bajkeverő. Menekül Rachel elől, aki iránt legnagyobb megdöbbenésére szinte azonnal fellobban benne a szexuális vonzalom, amelyről azt hitte, meghalt a feleségével együtt. Még inkább menekül Rachel fia elől, aki túl sok fájdalmas emléket ébreszt benne. Talán az oroszlánszívű Rachelt az ég küldte, hogy megmentsen egy zord, makacs férfit. Egyikük sem akar kapcsolatot, de a szerelemnek és a vonzalomnak, amelyet egymás iránt éreznek, nem tudnak ellenállni. Két kedves szerelmes indul el a szív mulatságos, megható útján oda, ahol az álmok valóra válnak."

Igazából sajnálom ezt a SEP könyvet, hogy nem külön bejegyzést szenteltem neki anno, amikor elolvastam, de már kedvem sincs hozzá. Ráadásul ennyi idő után, csak annyi maradt meg bennem róla, hogy annyira nem jött be.
Lelkisebb volt, mint a megszokott történetei az írónőnek, a szereplők se lopták be magukat a szívembe (kivéve a kisfiú, természetesen), a romantikus szál se volt valahogy az igazi. Összességében, valahogy nem volt olyan igazi SEP-es. Ráadásul a szériához, csak kutyafuttában köthető. Ettől függetlenül persze, SEP kedvelői ne hagyják ki, de szerintem nem a legjobb történetei közt szerepel az Álom, édes álom.