A Margóra kimondottan rövid szöszös bejegyzés! Nem tartalmaz bemutatást, hosszabb értékelést, csak pár soros véleményt.
Szerintem 1-2X jöhettem csak a blogon ömlesztett könyves bejegyzéssel, de mivel van olyan könyv, ami már hónapok óta figyel itt a piszkozataim közt, de egyszerűen nem tudok pár sornál többet írni hozzá -csak mert egyszerűen nem megy, vagy már nem annyira friss a könyvélmény, így meg pláne nem megy már, vagy teljesen egyszerűen nem megy, mert lusta vagyok-, így úgy döntöttem, hogy egy bejegyzésben írok ezekről a könyvekről.
"Amióta az ember elkezdte mérni az időt, az élet egyszerű öröme odalett. Mindez az Idő Atyja, Dor lelkén szárad. Meg is kapta érte méltó büntetését: egy barlang falai között kell hallgatnia az emberiség szüntelen zokszavát. Az emberek egyetlen dolgot akarnak mindennél jobban: időt.
Amikor az Idő Ura már feladja a reményt és lélekben megtörik, felvillan előtte a szabadulás lehetősége. Ehhez annyit kell tennie, hogy teljesíti a rá kiszabott küldetést, és megtanítja két embernek, mit is jelent az idő valójában.
Dor visszatér a Földre, az állandó időhiányban szenvedő emberek közé, és megkezdi utazását két lélek - egy reménytelenül szerelmes tizenéves lány és egy örök életre vágyó rákbeteg milliomos oldalán. Ahhoz, hogy Dor sorsa beteljesedhessék, meg kell változtatnia az életüket.
A szívhez szóló, izgalmas regény arra készteti az olvasót, hogy maga is eltöprengjen, mit is jelent számára az idő, és talán át is értelmezze mindazt, amit eddig gondolt róla."
Még a nyár folyamán olvastam Az Idő Urát. Nehéz róla írnom, főleg most, hogy elveszítettem az édesapámat, ugyanis a könyvet akkor olvastam, amikor kezelésekre kísértem.
Milyen is a könyv? Egy olyan történet, ami nagyon könnyednek tűnik. Látszólag legalábbis. De ha olyasvalaki olvassa, aki érti, átélte, átérzi, hogy miről is van szó benne, azt szerintem a földhöz vágja. Nagyon sokat sírtam rajta. Keservesen, néha már addig, hogy maga a sírás fájt. Ugyanakkor ez jó is volt. Mert miközben olvastam, sírtam, úgy éreztem, hogy legördülnek rólam a kövek és megkönnyebbülök.
Nekem nagyon tetszett, és nagyon jó pillanatban került a kezeim közé, így csak ajánlani tudom a figyelmetekbe.
"Iris nagyanyja, Bertha temetésére érkezik a kis német faluba. A szertartás után kiderül, hogy ő örökölte az asszony házát. A régi szobák és a kert, ahol mintha megállt volna az idő, azonnal felidézik Irisben a gyermekkori emlékeket és a réges-régi családi történeteket. Ezen a helyen született és halt meg Bertha, itt nőtt fel három lánya, és itt nyaraltak minden évben az unokák, Iris és Rosmarie. A ház azonban nem csak boldog, békés, nyugodt időkről mesél; a család múltja tele van szerelemmel, csalódással, hazugsággal, tragédiával és titokkal. Minél több időt tölt Iris a házban, minél több dologra emlékezik vissza, annál több homályos és elhallgatott eseményre derül fény, annál több megfejtésre váró titok bukkan elő a múltból. Irisnek meg kell tudnia, ki volt Bertha igazi szerelme, tényleg náci volt-e a nagyapja, miért nem ment férjhez soha a nagynénje. Ám legfőképpen arra kell választ kapnia, mely események vezettek Rosmarie tragédiájához, s mit akart mondani neki a lány halála előtt. Miközben Iris a múltat faggatja, saját életét is másképp látja, és rájön, hogy a sorsa elől ő sem menekülhet."
Szintén még a nyár során olvastam Az almamag ízét is. Se kis jegyzet, se megkezdett bejegyzés, semmi nincs a kezemben most, csak a könyv, és az emlékeim is eléggé megkoptak már vele kapcsolatban.
Arra emlékszem, hogy egy hosszú nap előtt álltam: hosszú út, hosszú várakozás a célnál, hosszú út visszafelé. Kellett valami olvasnivaló, és mivel Mónitól kaptam születésnapomra, emellett döntöttem.
Emlékszem, hogy magába szippantott a hosszú várakozás során. Gyorsan haladtam vele, élvezetes, könnyed olvasmány volt, de valami hiányzott belőle.
Arra is emlékszem, hogy hangulatban A csodálatos Waverley-kertre emlékeztetett.
De arra már nem emlékszem, hogy miért is csak 4 csillagot adtam rá a molyon, mi volt az okom, mit hiányoltam belőle. Csak a hiányérzet maradt meg bennem és a történet fő szálai, de már azok is elég halványan. Akkora hatást nem tett rám, de ajánlom a figyelmetekbe!
"Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra. Alan Bennett, a népszerű író és színész könyvében finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás (hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncpar-kettent nézi esténként), emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. Bennett kisregénye szellemes válasz a "ment-e a könyvek által a világ elébb" örök kérdésére."
Maga a könyvecske -mert lévén, hogy csak 152 oldal, így inkább csak könyvecske-, bár nagyon rövid és tömör, de annál inkább süt belőle a mondanivalója. Olyan, mint egy könnyű kis társadalomkritika. Nem fogjuk tőle hanyatt vágni magunkat, meg nem fogunk megdöbbenni, de helyette kellemes órákat tölthetünk el az olvasásával.
"Az ÁLOM, ÉDES ÁLOM , mellyel az írónő berobbant a bestseller listák élére, a megváltás és az erő története. Bár Phillips írói vénája mit sem veszített szellemességéből, a Bonner család az APAFOGÓ című regényben elkezdődött történetének folytatásában kijut a könnyfakasztó pillanatból is. Rachel Stone mellől végképp elszegődött a szerencse. Pénze nincs. Otthona és állása sincs. Van viszont egy ötéves fia, akiről gondoskodnia kell és egy fekete füstöt okádó kocsija. A járgány éppen az előtt az autósmozi előtt köhögi ki a lelkét, amelyet Gabe Bonner, a szívtelen férfi renovál, akiből kiveszett az élni akarás. (Mindenki által) imádott feleségét és tökéletes fiát elvesztette egy autóbalesetben, feladta sikeres állatorvosi hivatását, s önmaga árnyékaként tér vissza szülővárosába. Semmire sem vágyik jobban, minthogy mindenki békén hagyja, különösen a gyönyörű, önérzetes, számkivetett, tehetséges bajkeverő. Menekül Rachel elől, aki iránt legnagyobb megdöbbenésére szinte azonnal fellobban benne a szexuális vonzalom, amelyről azt hitte, meghalt a feleségével együtt. Még inkább menekül Rachel fia elől, aki túl sok fájdalmas emléket ébreszt benne. Talán az oroszlánszívű Rachelt az ég küldte, hogy megmentsen egy zord, makacs férfit. Egyikük sem akar kapcsolatot, de a szerelemnek és a vonzalomnak, amelyet egymás iránt éreznek, nem tudnak ellenállni. Két kedves szerelmes indul el a szív mulatságos, megható útján oda, ahol az álmok valóra válnak."
Igazából sajnálom ezt a SEP könyvet, hogy nem külön bejegyzést szenteltem neki anno, amikor elolvastam, de már kedvem sincs hozzá. Ráadásul ennyi idő után, csak annyi maradt meg bennem róla, hogy annyira nem jött be.
Lelkisebb volt, mint a megszokott történetei az írónőnek, a szereplők se lopták be magukat a szívembe (kivéve a kisfiú, természetesen), a romantikus szál se volt valahogy az igazi. Összességében, valahogy nem volt olyan igazi SEP-es. Ráadásul a szériához, csak kutyafuttában köthető. Ettől függetlenül persze, SEP kedvelői ne hagyják ki, de szerintem nem a legjobb történetei közt szerepel az Álom, édes álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése