2012. augusztus 31., péntek

Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.


Nos, most én magam is döbbenten ülök itt a gép előtt és nézem ezt a képet. Atya ég!
Minden hónapban nyitok egy mappát a gépen és töltöm folyamatosan az új beszerzéseket, hogy ne legyen kavarodás. Így amikor elkezdtem kihordani a konyhába a könyveket, már akkor éreztem, hogy belehúztam rendesen augusztusban, de igazán akkor láttam a mennyiséget, amikor így egymásra raktam őket.

 

 

 

 

Augusztusi beszerzések


recenziók
A hónap elején megkaptam a Könyvmolyképző Kiadótól Diana Gabaldon: Outlander 2. részét és Sarah Dessentől az Altatódalt.
Már mind a kettőt olvastam, tetszettek, hamarosan jövök a bejegyzésekkel is.

Aztán szép lassan kezdtem rákattanni a rukkolára. Legszívesebben agyba-főbe happoltam volna, de szerencsére sikerült elég hamar leállítani magamat, hogy azért ésszerűen csináljam, ne olyan könyveket szerezzek így be, amiket ki tudnék venni a könyvtárból vagy épp pár száz forinttért meg tudnék venni bárhol. Persze volt, ami így is becsúszott, de összességében szerintem sikerült jó könyveket kiválasztanom.
rukkoláról
Először is itt van Kertész Erzsébettől a Gyönyörű nyár. Na igen, tudom, ő pont az a kategória, amit be lehetne szerezni pár száz forintért, de amikor megláttam az oldalon, azonnal lecsaptam rá, nem tudtam otthagyni, kellett nekem.
Az Avrelia (Lynne Reid Banks) amolyan hirtelen felindulás volt. Megláttam, eszembe jutott, hogy fenn van az egyik szeretném majd elolvasni listámon, akkor minek várjak a beszerzésével? Itt van, van happolási lehetőségem, hát akkor jöjjön! Így meg is kaptam.
A szétfeszített fűző (Susanna Kubelka) az egyetlen happolt könyv, amit olvastam is már és nem bántam meg, hogy elvittem.
Az utolsó 3 pedig nagy favorit nálam. A 2 Kelly Kiadós könyv (Susan Donovan: A kitartott nő, Jennifer Weiner: Kismamák pácban) már rég óta érdekelt, a 2+2 akcióban gondolkodtam is rajtuk, de szerencsére sikerült itt szert tennem rájuk.
A megsebzettre (Sophie Andrews) pedig rég óta kíváncsi voltam, így az se érdekelt, hogy pár száz Ft-ért le van akciózva az egyik webáruházban, mégis elvittem. ☺

vásárolt
És ha már Kelly 2+2 akció, most már nem tudtam kihagyni, ezeket szereztem be:
Az Álmaimban kísértesz-et (Jennifer Crusie) már olvastam és hát. ... Nem vagyok elájulva tőle.
A Tudsz titkot tartani? (Sophie Kinsella), Száguldás a szerelembe (Jennifer Crusie), Csörögj rám! (Sophie Kinsella) még egyelőre várat magukra, de nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Főleg a Csörögj rám!-ra.
És akkor a hónap vége felé megkaparintottam E. L. James: A szürke ötven árnyalatát is. Már olvasom és bejövős. :oP

könyvtár
Aztán a hónap vége felé nyitott a nyári szabadság után a könyvtár is, így oda is elruccantunk már a nyitás napján Gyerkőccel. Ilyenkor a legjobb, mert mindenki egyszerre hozza vissza a könyveket és egy csomó finomságra lehet bukkanni. Most is úgy kellett visszafognom magamat, hogy ennyi olvasatlan könyv mellé, ne tetézzem csak a "gondokat".
A kosárban landolt a Zsendülő vetés (Colette) és a Csillagvirág (Susan Elizabeth Phillips), amiket már olvastam is. A garabonc (Kristin Cashore) és a Baby Jane (Sofi Oksanen) még vár a sorára.

Úgyhogy sikerült egész jó kis hónapot zárnom. ;o) Szeptemberre vásárlás terén csak a Szürke 2. része van betervezve, aztán persze ki tudja mi lesz az eredmény a hónap végére. ☺

2012. augusztus 30., csütörtök

Eredeti címe: Love Only Once (1985.)
Itthon kiadta: GABO Könyvkiadó (2008.)
Oldalszám: 358
Ára: 1990
Forrás: könyvtár

A Malory család #1

 Kezdem úgy érezni, hogy bár szeretem a romantikus irodalmat, de van egy szála, ami annyira még se jön be mostanság, ez pedig a történelmi romantikusak.
Na de hogy is akadt a kezembe a könyv? Sétáltam a könyvtár polcai között, igyekeztem feltankolni magamat a nyári szünetük alatt olvasnivalóval -naná hogy sikertelenül, mert mire odaértem, kifosztották-, mikor rám kacsintott a polcról.

Igazából nem nagy hévvel kezdtem neki, de valami könnyűre, romantikusra vágytam és akkor tökéletes választásnak tűnt.

Regina Ashton 16 éves gyönyörű, fiatal lány, akit a nagybátyjai nevelnek mióta árvaságra jutott. Már második bálozós szezonját kezdi, de eddig nem sikerült megfelelő férjet találnia magának.
Nicholas Eden jó családból származik, de születési körülményei kicsit bonyolultak. Nagy nőcsábász, aki elköveti azt a baklövést, hogy a szeretője helyett véletlenül Reginat rabolja el.
A fiatal lány azonnal megtetszik neki, a lányt se hagyja hidegen a férfi, aztán ahogy lennie kell, kicsit összegabalyodnak. Ezután a lány elhatározza, hogy őt bizony el fogja venni feleségül a megrögzötten házasságkerülő Nicolas.
Sikerrel is jár, de a házasságuk nem úgy alakul, ahogy eltervezte.

Mi volt a bajom?
Nicolas egy fatuskó, hogy jobbat ne mondjak rá.
Nem szeretem amikor történelmi romantikusakban csak úgy megjelenik az ágyjelenet. Szeretem azt hinni, hogy abban a korban nem adták olyan könnyen magukat a nők. Szeretem elképzelni, hogy volt romantika, gyertyafény, -pezsgő eperrel-, és minden olyan totál happy és romantikus volt.
Erre meg pikk-pakk találkozik a két fiatal, fellobban a szenvedély, majd kiábrándító módon a fiatal lány egy kerti padon elveszíti a szüzességét. Kérem szépen, én ezt nem szeretem. Hol a hatalmas ágy, pihe-puha párnák és takarók, rózsaszirom, gyertyafény, remegő fiatal lányka és a vágyakozó hatalmas -benga állat- férfi? Sehol.
A másik amivel bajom volt, az a szöveg. Nem tudom megfogalmazni, de valahogy olyan művi volt. Bár ez lehet annak köszönhető, hogy 1985-ös a történet, de valami bibi volt vele.
Röviden összefoglalva: nem tetszett.
______________________________________________

Egyetlen szerelem | Szíved rejtekén | Tengernyi szerelem | Csodatévő szerelem | Mondd, hogy szeretsz | Ajándék | Szívem ellopott kincsei | és még 3 kötet, ami eddig magyarul nem jelent meg

Kinek ajánlom a figyelmébe?: annak, aki szereti a történelmi romantikusakat.

2012. augusztus 29., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

A Goodreads-en jelenleg 3,29-es a könyv átlaga, ami számomra annyira nem kecsegtető, de a fülszövege jónak tűnik, szóval hátha.
Hivatalos magyar borító még nincs tudtommal és a várható megjelenésről se találtam infót.

Eredeti címe: The Thirteen Hallows (2011.)
Várható hazai megjelenése: ?
Kiadja: Egmont Kiadó
Oldalszám: 416
Ára: 3.999 Ft
"A népszerű gyerekkönyvírót, a hetvenéves Judith Walkert két szkinhed ki akarja rabolni fényes nappal a londoni utcán. Sarah Miller, a félénk fiatal lány az idős nő segítségére siet. Hamarosan kiderül, hogy Judith lakását felforgatták és teljesen tönkretették, így Sarah felajánlja neki, hogy töltse a házukban az éjszakát. Azt azonban nem sejtheti, hogy Judith egy ősi eredetű titkos társaság tagja, és hogy vannak, akik a nála levő Megszentelt Ereklyéért - egy kardért - ölni is képesek…
A harc Britannia Tizenhárom Ereklyéjének birtoklásáért már rég megkezdődött. A háttérben egy hatalomvágyó és könyörtelen pár áll, akik eltökélték, hogy összegyűjtik mind a tizenhárom Ereklyét bármi áron.
Sarah szövetségesre talál Owen Walker, Judith unokaöccse személyében, és együtt próbálják kideríteni, miért történnek az egyre véresebb gyilkosságok, és miféle titkot őriznek a társaság tagjai…"


Michael Scott 25 évvel ezelőtt kezdett el írni. Írország egyik legsikeresebb szerzője, több műfaj képviselője.
Colette Freedman, nemzetközi drámaíró, több mint 15 színdarab szerzője.

Eredeti címe: Anne of Green Gables
(1976-os kiadás)
Itthon kiadta: Európa Könyvkiadó (1992.)
Oldalszám: 350
Ára: 250 (jó rég került ennyibe egy könyv ☺
Azóta a sorozat megjelent a
Könyvmolyképző Kiadó
gondozásában is 2011-ben, az ára 2495 Ft.)
Forrás: könyvtár

Kiknek ajánlom?: mindenkinek!!!!!
Már hónapok óta ígérgetem nektek, hogy erről a könyvről is írni fogok. Fura, mert nagyon tetszett, de mégis olyan nehezen álltam neki ennek a bejegyzésnek. Tán azért, mert ez a sorozat az, amit a legtöbben ha olvasni nem is, de filmben biztos láttatok már, így sok újdonságot nem fogok tudni nyújtani nektek.

Egyáltalán nem volt betervezve, hogy el fogom olvasni, de miközben Gyerkőcöm épp a gyerekrészlegen játszott (mert naná, hogy az ottani játszószőnyeg mindennél érdekesebb), addig én bóklászgattam az ifjúsági részleg polcai között. És akkor megláttam a sorozatot. Egyből felrémlettek a film egyes képkockái, eszembe jutott, hogy én mennyire- de mennyire szerettem a minisorozatot, így a kosárban landolt az első rész.

Ha a gyermekkoromat a kedvenc filmjeimmel kéne jellemeznem, akkor a sorban a helye a Sissi-nek, a Dirty Dancingnek és az Anne Shirleynek. Igaz, hogy több film, több feldolgozás is készült, de én csak egyet láttam, Megan Follows főszereplésével. Imádtam és odáig voltam Gilbertért, sőt, sajnáltam amiért nem vagyok vörös és szeplős.
Már kicsinek is teljesen elvarázsolt a "romantikus szerelmük" és szorítottam nekik, hogy a végén "boldogan éljenek, míg meg nem halnak". Na jó, tán egy kicsit azért is a szívem csücske volt, mert titkon reménykedtem abban, hogy majd belém szeret az én Gilbertem is, de ez nem jött össze. Maradt a hajhúzásnál. :oP

Imádni való a történet, tessék mindenkinek elolvasni! Ajánlott irodalommá tenném az iskolákban, a kislányok szerintem odáig lennének érte.

Anne egy cserfes, tündéri kislány, aki sajnos nem látja, hogy mennyire szép a szeplőivel és a vörös hajával. Amikor csak tud, álmodozik és sokat locsog.
Matthew és Marilla idős testvérpár, akik együtt élnek. Elhatározzák, mivel már nem bírják egyedül a ház körüli munkákat, magukhoz vesznek egy árva kisfiút. Igen ám, de a kisfiú helyett Matthew, Annet találja a pályaudvaron.
A kislány azonnal belopja magát a szívébe, de Marillaval nehezebb dolga van.
Mint sejteni lehet, végül velük marad. Elkezd iskolába járni, ahol szert tesz a legjobb barátnőre és megismerkedik az "utálatos" Gilberttel is, aki nem szégyellte őt Répának elnevezni. Innentől kezdve köztük nem lehet másról szó, csak is állandó civakodásról és versenyzésről. Igen ám, de aztán Gilbert viselkedése elkezd megváltozni. ...

Lucy Maud Montgomery 1874-ben született. Három sorozat fűződik a nevéhez. Az Anne Shirley (ami 8 kötetes), A mesélő lány (amiből Váratlan utazás címmel filmsorozat készült) és az Emmily.
Az Anne otthonra talál 1908-ban jelent meg, a sorozat utolsó része, Anne családja körében pedig 1939-ben.
Az írónő 1942-ben hunyt el.


Ha láttad a sorozatot, ha nem; ha olvastad már a könyvet, ha nem, ajánlom a figyelmetekbe újra, imádtam!
Többet nem is írok róla, annyira bájos, hogy úgy se tudnám szavakkal kifejezni, olvassátok el inkább helyette. ;o)

2012. augusztus 28., kedd

Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok is feltűnhetnek a bejegyzésben.

A londoni múzeum
Tudom-tudom, már megint a hónap legvégére maradt, de valahogy hajlamos vagyok ezt a rovatot elfelejteni. :oP
Vacilláltam, hogy röviden a forradalmi Franciaországról írjak vagy pedig arról amiről, végül Michelle Moran: Madame Tussaud-ja miatt, a Madame Tussauds panoptikumok győztek. Még egyikben se jártam, de egyszer nagyon szeretnék eljutni valamelyikbe.

Madame Tussaud
Jelenleg Amszterdamban, Bangkokban, Berlinben, Dubajban, Hamburgban, Hollywoodban, Hongkongban, Las Vegasban, Moszkvában, New Yorkban, Sanghajban, Bécsben és Washingtonban van múzeuma. Királyi személyeket, történelmi alakokat, politikusokat, vallási vezetőket, sztárokat, sportolókat, híres gyilkosokat, hírességeket formáztak meg.

Az első múzeum Londonban nyílt meg, 1835-ben. Jelenleg is láthatóak még Madame Tussaud alkotásai, a legrégebbi Madame du Barry alakja.
Többet nem is írok, mert a fenti könyvben nagyon jól össze vannak foglalva a múzeum keletkezése előtti események, szerintem elég hitelesen. Az agyagfigurákat pedig látni kéne, de így képen keresztül is hihetetlen élethűek. 

Íme néhány kép:

 

Képek forrás:  wikipédia, Panoramio

2012. augusztus 26., vasárnap

forrás

Amikről a héten írtam:

 

 

 

Elkezdődött a hét:

Musing Mondays- Kérdezz! Felelek! (19.)
 
Mi is az a "Musing Mondays"?: ez az esemény a Should Be Reading blogról indult. Lényege az, hogy minden Hétfőn a blog írója -MizB- feltesz egy kérdést, amire aztán válaszolhatsz a blogodban, majd pedig a linkeled a bejegyzésedet az adott bejegyzéséhez. 
Előfordult már, hogy újraolvastál egy könyvet és megállapítottad, hogy más lett a véleményed róla?
Igen. Sőt, olyan is volt, amikor nem olvastam újra, pusztán csak eltelt pár hét, hónap és amikor visszaemlékeztem a könyvre, már nem tartottam annyira jónak.

Top10 Tuesday- Leg-leg-leg (14.)

Mi is az a Top10 Tuesday?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez.  
Top10 könyv, amit a blog indulása óta szeretsz.
Hosszú kihagyás után újra Top10 Tuesday. Kezdek rájönni arra, hogy miért is olyan nehéz írni a megadott témában: egyszerűen csak nem tudok kiválasztani 10 könyvet, ami épp megfelelne a megadott kritériumoknak.
Az e heti is amolyan, inkább ezek jutottak most eszembe.
Sorozatoknál a kezdőkötetet adtam meg, hisz minden azzal kezdődött.
  • Pierrot- Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje
  • Sofi Oksanen: Tisztogatás
  • Susan Elizabeth Phillips: Se veled, se nélküled
  • Gail Carriger: Soulless- Lélektelen
  • Justin Cronin: A szabadulás
  • Rachel Vincent: Stray- Kóborok
  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi- Kezdet
  • Simone Elkeles: Tökéletes kémia
  • Kerstin Gier: Rubinvörös
  • Nalini Singh: Angyalvár

És folytatódott:

Lássuk-lássuk, mi történt a héten? Kezdődött azzal, hogy visszafestettem jó pár év kihagyás után újra feketére a hajamat. Utoljára gimisen voltam "fekete démon" és döbbenetes volt látni magamat 9 évvel idősebb kiadásban, amikor először tükörbe néztem.
Csatlakoztam egy fogyiklubbhoz, start a héten, finish pedig december vége, aztán majd elválik, hogy sikerülni fog-e. ;o) ... Tudom, nem könyves téma, de úgy vagyok vele, minél többen tudnak róla, hátha annál kitartóbb leszek. :o)
Véget ért a könyvtárunk nyári szabadsága, így könyvtáraztunk egyet Gyerkőccel.
Sikeresen vettem egy olyan könyvet elég jó áron, amire fájt a fogam rendesen. Kitaláljátok melyikről van szó? ;o)

 

Amiket a héten olvastam:

Tudom, úgy terveztem, hogy a hetet az Altatódallal (Sarah Dessen) kezdem majd, de aztán elmentünk a könyvtárba, kivettem pár könyvet és nem tudtam ellenállni a Zsendülő vetésnek (Colette). Ezzel kezdtem, majd utána nagyon kacsingatott rám a Csillagvirág (Susan Elizabeth Phillips) is, így azzal folytattam. Egyiket se bántam meg.
Jelenleg pedig az Altatódalt olvasom és eddig nagyon tetszik. :o)

Milyen jó kis akciót láttam?

Eredeti ára: 2.990 Ft
"Clara Gardner nemrégiben szerzett tudomást arról, hogy félig-meddig angyal. Az ereiben csörgedező angyalvérnek köszönhetően nemcsak okosabb, erősebb és gyorsabb, mint az emberek (akik közé mostantól már nem számíthatja magát), hanem rendeltetést is kap, azaz el kell végeznie valamit ezen a világon. Csakhogy nem könnyű kiokoskodnia, mi is ez a feladat. Látomása -pontosabban az ott megjelenő erdőtűz és vonzó külsejű idegen- hatására új városba költözik, új iskolába kerül. Miután megismerkedik Christiannel, aki nem más, mint -a szó szoros értelmében- álmai fiúja, kezd összeállni a kép, ám ugyanakkor minden összezavarodik. Feltűnik ugyanis egy másik srác, Tucker, akinek szemlátomást Clara emberi vonásai tetszenek.
Ahogy Clara próbál kiigazodni az érthetetlenné vált világban, addig nem sejtett veszélyek mellet olyan döntési kényszerekkel is szembesül, amelyekről nem is hitt volna, hogy bekövetkeznek az életében - őszinteség és színlelés, szerelem és kötelesség, jó és rossz között kell választania. Végre a látomásból ismert tűz is föllobban, de vajon Clara készen áll-e, hogy vállalja a sorsát?
Az "Angyalsors" megindító mese szerelemről és sorsról, egy lány vívódásáról, hogy a szabályokat kövesse vagy inkább a szívére hallgasson.
A regény egy trilógia első része, amely már az egész világon nagy sikert aratott. A második kötet 2012 őszén fog megjelenni."

És tudjátok, hamarosan jön a második része!

Egy kis blogstatisztika:

Kezdem most már azt hinni, hogy a véletlenül ide tévedők 99%-át A Szent Johanna giminek köszönhetem. :oP

És mik a tervek jövő hétre?

Ovi előtti utolsó hetünk. ... Jövő héten ilyenkor már izgulni fogok a másnapi ovi kezdés miatt. :o)
Befejezem szerintem az Altatódalt, a többi a jövő zenéje. Még a felénél se tartok.
Ill. jó lenne megírnom 2 gyerekkönyvről is a bejegyzést, amit beterveztem még.

2012. augusztus 24., péntek

Eredeti címe: Le blé en herbe (1923.)
Itthon kiadta: Móra Ferenc Könyvkiadó
(Kozmosz Fantasztikus Könyvek)
(1967.)
Oldalszám: 139
Forrás: könyvtár

Kinek ajánlom a figyelmébe?: ez
kérem szépen, a 60-as évek Vörös
pöttyös könyve, ha úgy tetszik. :o)
Érdekes olvasmány lehet
összehasonlítani bárkinek, a manapság
menő ifjúsági könyvekkel.
A Zsendülő vetés volt az első amolyan "romantikus regényem", amit olvastam. Olyan 11-12 éves lehettem, amikor megtaláltam a nagyszüleim könyvespolcán (ami maga volt a kincsesbánya amúgy, a rengeteg csíkos és pöttyös könyvvel) és miután anyukám jóváhagyását adta, neki is kezdtem az olvasásának.
Nem olyan rég újra eszembe jutott, de nem emlékeztem már sem a szerzőre, sem a könyv címére. Csak annyi maradt meg bennem, hogy valószínűleg csíkos könyv lehetett (rosszul rémlett), szerepelt benne egy fiatal lány és fiú, akik szerelmesek voltak egymásba és egy barlangban egymáséi is lettek (ez is kicsit rosszul rémlett).
Aztán jött a rukkola.hu és egyszer csak azon kaptam magamat, hogy ott volt előttem a rég nem látott könyv borítója, én meg hatalmas vágyat éreztem, hogy újra elolvashassam. A nagyszüleim polcán már nem volt megtalálható, de a könyvtárunkban szerencsére igen. Amint véget ért a nyári szabadságuk, már rohantunk is Gyerkőccel érte. Aztán otthon neki is estem.

Kényelmesen elhelyezkedtem a kedvenc olvasós fotelomban, kinyitottam és még így 17-16 évvel később is azonnal ismerős volt az első mondata:
- Rákászni mégy, Vinca?
Már láttam is maga előtt a 15 éves lányt, aki még csak most kezd formásodni, fiús is meg nőies is, lába horzsolásos, kezében a rákász háló és nagyon szerelmes a 16 és fél éves Philbe. A fiúba, aki már érzi, hogy valami változik benne és köztük, de igazán nem tudja ezt hova tenni. Néha bántja Vincát, aki csak megadóan tűr.
- Amíg gyötörsz, legalább itt vagy mellettem.
Egyszerre éreztem, hogy ebben a pici lányban mennyi őstudás van és mennyi gyermeki báj.

Phil szülei évek óta együtt nyaralnak Vinca családjával. A szülők már elkönyvelték, hogy amint felnőnek, össze is házasodnak majd a gyerekek és valamilyen szinten a fiataloknak is teljesen egyértelmű, hogy szeretik egymást.
De az idei nyár (az 1920-as évekről van szó) valahogy más. A két fiatal változik, kezd felnőni és érzik, hogy az érzelmeik is változnak a másik irányába. Phil lázad
"Ha az ember csak tizenöt vagy tizenhat éves ... nincs más hátra ... várni kell."
Vinca pedig mosolyogva tűr.
Aztán feltűnik a színen egy 30-as nő, aki elcsavarja a fiú fejét. Finoman leírva, beavatja a felnőtt élet rejtelmeibe. ...

Aki forró ágyjelenetekre számít, azt ki kell ábrándítanom. Colette olyan finoman érzékeltette a testiséget, hogy sokáig nem is voltam abban biztos, hogy történt valami a fiú és a nő között. Inkább csak finom utalások vannak arra, hogy megtörtént a dolog.

Érdekes olvasmány, bár voltak benne olyan részek, amiket még így 28 évesen se nagyon tudtam hova tenni.
Philt néha nem értettem meg. Arra tisztán emlékszem, hogy tiniként én is alig vártam, hogy felnőjek, de még se tudtam átérezni a problémáját, egy kicsit mintha túldramatizálta volna.
Vinca meg. Néha olyan gyermeki volt, néha meg olyan, mint egy tapasztalt nő, aki megérti a férfiak lelkét.

Eredetileg egy újságban kezdte publikálni az írónő ezt a kisregényét, de az olvasók annyira felháborodtak a történeten (mármint a 30-as nővel való kapcsolaton, pedig tényleg csak érzékeltetve van az egész), hogy abba kellett hagynia. Majd 1923-ban kiadta könyv formájában.

2012. augusztus 22., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Emlékeztek még a Próféciáról szóló bejegyzésemre? Ha nem, akkor ÍME. Hamarosan pedig megjelenik a trilógia 2. része is magyarul.

Eredeti címe: Guardian of the Gate (2010.)
Várható megjelenés: szeptember
Itthon kiadja: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 352
Ára: 2.990 Ft
"A tizenhat esztendős Lia Milthrope elszántan kutat a Kulcsok után, hogy végre véget vessen a próféciának, amely generációk óta keseríti családjuk életét. Eközben ikertestvére, Alice tovább csiszolja sötét tudományát, hogy Liát megakadályozza törekvéseiben. Alice mindent képes feladni, csak hogy visszaszerezhesse magának a szerepet, amelyet ikernővére a sors váratlan fordulatával örökölt. S ez nem az egyetlen dolog, amire vágyik. Hiszen Lia kedvese, James immár egyedül maradt… Lia és Alice mindig tudta, hogy a prófécia legközelebbi szövetségeseiket is ellenük fordíthatja. Azt azonban egyikük sem sejtette, mire késztetheti őket az árulás. Hiszen csak egyikük tarthat ki a végsőkig."

Michelle Zink 4 gyermek édesanyja. A Prófécia volt az első regénye, amivel berobbant a sikerlistákra 2009-ben.

2012. augusztus 21., kedd


Eredeti címe: Anybody Out There (2006.)
Itthon kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2008.)
Oldalszám: 635
Ára: 3999
Forrás: saját

Walsh család #3

Spoiler található az alábbi bejegyzésben!

Nem is tudom mióta porosodott már ez a könyv a könyvespolcomon. Ha jól rémlik, tavaly volt egy hiper-szuper akció valamelyik webáruházban és akkor rendeltem meg pár szár Ft-ért, azóta is a "még nem olvasott" részlegen hevert szépen.
Végül a Mit vigyek a nyaralásra? kérdése során addig ec-peceztem, amíg bekerült a 10-es listámra, innentől rátok bíztam a nehezét, válasszatok ki ti 2 könyvet. Ez lett az egyik szerencsés.
Aztán maga a nyaralás alatt még csak belekezdeni se tudtam, de itthon amikor eljött az ideje, a kezembe vettem.

A könyv megrendelésekor nem tudtam, hogy ez a kötet bizony Keyes egyik sorozatának a része, a Walsh családé.
A családról annyit kell tudni, hogy apukának és anyukának 5 felnőtt lánya van, persze mindegyik más és más és az eddig megjelent 3 kötetben egy-egy lány lett a főszereplő. Már volt szerencsém a Görögdinnyéhez és az Angyalokhoz is, most pedig sorra került Claire és Maggie után Anna élete. A kedvencem amúgy Helen, a róla szóló történet szeptember 13-án jelenik meg angolul, The Mystery of Mercy Close címmel. Remélem utána gyorsan megjelenik majd magyarul is. ;o)

Mielőtt nekikezdtem az olvasásának, kicsit utána olvastam a történetnek és belebotlottam egy nagy spoilerbe, hogy ugyanis Anna férje meghalt és lényegében őt fogja siratni a könyvben végig. Aztán elkezdtem az olvasást és valahogy nem állt össze az egész.
Nem halhatott meg, mert egyszerűen nem is gondoltam erre a verzióra. Inkább azt éreztem, hogy külön mentek, a férfi nem jelentkezik, de Anna továbbra is várja vissza őt. Aztán úgy a 160. oldal környékén leesett minden, összeállt a történet és innentől kezdve nagyon nehezen ment az olvasása.
Megszoktam az eddigi Keyes könyvek alapján, hogy humoros történeteket hoz össze az írónő és a Van valaki odaát? valahogy kilóg a sorból. Annyira fájdalmas, elkeseredett, hogy egyszerűen nem tudtam haladni vele, mert folyamatosan letettem. Anna fájdalma letaglózott, akaratlanul is a helyébe képzeltem magamat. Annyi fájdalom volt benne, hogy egyszerűen nem akartam olvasni, szabadulni szerettem volna tőle.


forrás: weheartit.com
Anna a nemtudomhanyadik lánytestvér az 5 közül. Szép, sikeres, álomállása van és boldognak kéne lennie, mert szerelmes.
A történet viszont ott veszi kezdetét, hogy otthon lábadozik a szülei házában. Nem derül ki, hogy mi történt vele, de tele van sebekkel.
Miközben gyógyulgat, egyre jobban húzza a szíve haza, ráadásul egyre jobban hiányzik neki a szerelme, Aidan is. Végül fogja magát, hazautazik, visszatér dolgozni és innentől furcsa fordulatot vesz minden. 
E-mailekkel bombázza a férfit, de válaszok nem érkeznek és folyamatosan visszaemlékszik a közös múltjukra, egyre közeledve a magyarázathoz. Aztán robban a bomba és kiderül, hogy Aidan tényleg meghalt, de Anna még nincs kész az elengedésére.
forrás: weheartit.com
Lényegében minden percben várja, hogy visszatérjen hozzá, jelt adjon neki, hogy ott van mellette.
Aztán persze szerepel még egy jó barátnő, a kicsit bolondos család -Helenről nem is beszélve, aki nem semmi csaj, anyuka meg pláne-, egy szellemidéző vagymiafene. És egy titok, amit Aiden nem tudott elmondani a feleségének. ... 

"... csak beszélni szeretnék vele. Csak ennyi. Nem birom elviselni a gondolatot, hogy egy borzalmas helyen van bezárva, és nem tud kapcsolatba lépni velem. Hol lehet? Hova ment?..."

Az egész könyv amolyan segélykiáltás a mennybe. Szól egy kicsit arról, hogyan lehet egy ilyen veszteséget átvészelni, túl lépni rajta, de leginkább Anna fájdalma van a középpontban. Az egyik percben még ott volt a férje mellette, boldogok voltak, szerelmesek, hétköznapi csacsiságokról beszélgettek, majd a következőben jön a nagy krakk és minden darabokra hullik. Véresen, haldokolva találja maga mellett.

Kiborított, lehangolt és azt kell mondanom, hogy igen, rettentő szomorú, de sajnálatos módon nagyon untatott is. Elég lett volna 300 oldalban összefoglalni az egészet, nem pedig 600-ban. És valahogy nem értem, miért ilyen lett? Miért ilyen szomorú történet mellett döntött Keyes?
_____________________________
Görögdinnye | Angyalok | Van valaki odaát?The Mystery of Mercy Close (angolul: szep. 13.)

Kinek ajánlom a figyelmébe?: annak, aki olvasta már a sorozat valamelyik részét és tetszett neki. Annak, aki kíváncsi arra, hogyan birkózik meg egy fiatal nő az élet egyik legnagyobb fájdalmával: a párunk elveszítésével.
A sorozat nem folytatásos, de vannak utalások az előző részekben történtekre a kötetekben.

Ezzel elolvastam a Csökkentsd a várólistádat 2012. harmadik könyvét.

2012. augusztus 20., hétfő

Az idei Goldenblog szavazáson is részt vesz a Könyvesem blog.
Nézve a régebbi legjobb eredményeket, tisztában vagyok vele, hogy több ezer szavazatot nem fogok kapni, szóval igazán nem a győzelem miatt indultam, hanem a visszaigazolásért.
Tavaly is végigfutott bennem a nevezéskor, hogy jó döntés-e, olyan ciki lenne, ha utolsó lennék, de mégis bennem volt a kisördög, tudni akarom, hol végeznék. Így most sem tudtam kihagyni. ;oP

Aki úgy gondolja, hogy megérdemli a voksot az oldal Kult-szórakozás kategóriájában, az tud itt is a widgetre nyomva szavazni vagy pedig az oldalsávban lévőre kattintva.
Szeptember 6-án éjfélig tart a verseny.

2012. augusztus 19., vasárnap

Ha szeretnétek nyerni egyet az alábbi könyvek közül,
Cynthia Hand: Angyalsors,
Cynthia Hand: Angyalfény,
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény,
Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk, vagy
Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Ön dönti el, melyiket szeretné!
akkor nincs más dolgotok, mint Like-olni a kiadó oldalát (EZT), majd pedig regisztrálni a játékban EZEN a linken.
Minél többen kedvelik az oldalt, annál több könyvet sorsolnak ki, szóval osszátok meg a hírt az ismerőseitekkel is! ☺

Amikről a héten írtam:


Elkezdődött a hét:

Musing Mondays- Kérdezz! Felelek! (18.)

Mi is az a "Musing Mondays"?: ez az esemény a Should Be Reading blogról indult. Lényege az, hogy minden Hétfőn a blog írója -MizB- feltesz egy kérdést, amire aztán válaszolhatsz a blogodban, majd pedig a linkeled a bejegyzésedet az adott bejegyzéséhez.
Szoktál falatozni, nassolni olvasás közben? Ha igen, akkor mi a kedvenced?
Ritkán, de elő szokott fordulni, hogy előveszek valami nasit és elrágcsálom olvasás közben, de nagyobb étkezésnél nálunk nincs helye az asztalnál a könyvnek.
A kedvencem a mogyorós Milka (tudjátok, az a nagy mogyis) csoki és a sajtos chips (ebből pikk-pakk képes vagyok elpusztítani egy zacskóval).

A Top10 Tuesday újra elmarad. Mostanában nem nagyon tudok hozzászólni a megadott témához.

És folytatódott:

- Lehetőségem volt elég sokat a szabadban olvasni a héten, nagyon élveztem. Az ember bele se gondol, hogy mennyivel másabb egy parkban leülni a kellemes nyári időben és úgy olvasni, mint a négy fal között.
- Lett egy új háziállatunk: Csigusz. Kitaláljátok, hogy milyen állat? ☺
- A Kellys akció győzött A szürke ötven árnyalatával szemben, így most már csak 1 könyv hiányzik a teljes Jennifer Crusie gyűjteményemből.☺

Amit a héten olvastam:

Befejeztem az Outlander 2. részét. Igazából nem is tudom, hogy mit érzek vele kapcsolatban, még aludnom kell rá pár napot, hogy neki tudjak állni a bejegyzésnek.
Volt már veletek is úgy, hogy olvastatok egy piszok hosszú könyvet, de amikor a végén magatokban szerettétek volna lejátszani az eseményeket, akkor a majdnem 1000 oldalt képesek lettetek volna pár mondatban összefoglalni csak, ugyanakkor egyáltalán nem volt unalmas? Így voltam az Outlander második részével.
Olvasmányos volt, nem okozott gondot 2 hét alatt befalni, de igazán semmi se történt benne. Hiányoltam egy kis izgalmat, Gabaldon most a forró jelenetekkel is visszafogta magát, de mégis olyan jó volt olvasni.
Aztán Jennifer Crusie-tól álltam neki az Álmaimban kísértesznek. Háááát, ... érdekes volt, de egy nap alatt mégis elolvastam az egészet.
Most pedig A szétfeszített fűzőt olvasom. Vannak benne olyan dolgok, amik már az agyamra mennek, de összességében egyelőre tetszik.

Milyen jó kis akciót láttam?

Eredeti ára: 2.290 Ft
"Nekünk elsőre sikerülni fog! Vagy másodikra... A biztonság kedvéért: hőmérőzés. Az orvos kedvéért: hormonkezelés. Mások gyerekeihez: mosolygós gratuláció. Félelemből: inszemináció. Dacból: természetgyógyász. Végső kétségbeesésből: pszichológus. Immáron elkerülhetetlen: az első lombik. Figyelem elterelésnek: tanulás. Kérdezősködő rokonoknak: könnyed válaszok. Még mindig reménykedve: második lombik. Azután: élni tovább. Meggyőződés nélkül: készülni a harmadikra. Mindezek után: létezhet-e csoda?"

Egy kis blogstatisztika:

  • Nem tudom mi történt, de a legolvasottabb bejegyzés a héten A nekrofil volt. 
  • A "nekrofil jelentése" útján jutottak el a legtöbben a blogra. 

És mik a tervek jövő hétre?

Befejezem A szétfeszített fűzőt, majd nekiállok Sarah Dessen Altatódalának.

2012. augusztus 18., szombat

Eredeti címe: Kiss an Angel (1996.)
Itthon kiadta: Victoria Kiadó (2011.)
Oldalszám: 410
Ára: 3.399
Forrás: könyvtár
Már azóta hajkurásztam az Angyali csókot a könyvtárban, mióta csak megláttam a borítóját az Alexandra oldalán és megtudtam, hogy meg is van nekik. Viszont nagyon megdöbbentem amikor végre sikerrel jártam -pont jó időben voltam jó helyen, vagyis a nyári zárásuk előtt-, ugyanis nem az a borító nézett velem farkasszemet, mit amelyikre számítottam. Így esett le, hogy a könyv nem új megjelenés, hanem csak kiadták még egyszer. Először 1999-ben jelent meg, tavaly pedig újra kiadta a Victoria Kiadó.

A megszokott SEP-es cselekménnyel találtam szembe magamat.
forrás: weheartit.com
Fiatal lány (a 20-as éveinek második felében jár és természetesen szűz, mint ahogy sok SEP női főszereplő), aki a körülmények szerencsétlen fordulata miatt összetalálkozik a FÉRFIVAL. Bár most ez az "összetalálkozás" enyhén túlzás. Ugyanis Daisy amolyan elkényeztetett apucika lánya, akinek a pénzszórását megelégelte az apja és közölte vele, ha nem megy férjhez ahhoz, akit kinézett neki, akkor leveszi róla a kezét.
Alex egy cirkuszban dolgozik és oda is viszi magával ifjú feleségét. Természetesen a lány nagyon nem illik oda, de előnyére legyen mondva, próbál mindent megtenni, hogy beilleszkedjen és egyáltalán nem olyan butácska cicababa, mint amilyennek elsőnek tűnik. Felveszi a munkáskesztyűt, dolgozik és mindeközben egyre közelebb kerül a férjéhez.
forrás: weheartit.com
Természetesen elkerülhetetlen, hogy egy ágyban kössenek ki, na de naná, hogy semmi se olyan egyszerű. Ugyanis Alex ragaszkodik ahhoz, hogy ez a hazásság csak látszatházasság, érezhetik jól magukat az ágyban, de sose fogja szeretni a lányt, mert alapjáraton nem tud szeretni. Persze mindezek mögött sanyarú gyerekkori emlékek húzódnak meg. Daisy küzdeni kezd a férfiért kisebb-nagyobb szerencsével.
Vajon szerencsével fog járni? Képes lesz beilleszkedni a cirkuszi társadalomba egy gazdagsághoz szokott fiatal lány?

Igazából az eleje elég gyengén indult, a Latin szeretőre emlékeztetett, sajnáltam is, hogy valószínűleg még egy gyenge könyvet írhatok SEP nevéhez. Így a végeztével se tudom azt mondani, hogy nagyon tetszett, inkább amolyan közepes kategória. Jó volt olvasni, de gyenge volt.

Lehet, hogy most kicsit harapósabb kedvemben voltam amikor olvastam, de nagyon zavart a "szűz" effektus. A legtöbb női főszereplője az írónőnek szűz. Nem ezzel van problémám, hanem azzal, hogy néha eröltetettnek tartom már a témát.
A másik ami idegesített, a pasi hozzáállása a kapcsolathoz. Mindig ők szórakoznak, be akarják a csajokat cserkészni, de egyik se vágyik komoly kapcsolatra. Menekülnek, végül valami történik köztük amiért a nők otthagyják őket, erre észhez térnek, futni kezdenek a szívszerelmükért, majd jön a happy end. Ez most idegesített.
A Romanov szál beleszövése pedig nevetséges volt, inkább DS-es, mint SEP-es, a tigrissel való mentális kommunikációt meg hagyjuk is inkább.

A karakterek se emelkedtek ki annyira a történetből, nem tartom őket annyira jól kidolgozottnak. Olvastam a párbeszédeket, de egyszerűen nem láttam őket magam előtt, csak felfogtam, hogy most Alex beszél vagy épp Dasisy.
Nem volt rossz, végülis kellemes olvasmány volt. Jó volt, örülök, hogy szerencsém volt hozzá, de nem az a fajta történet lesz, ami megmarad majd bennem SEP-től.
És a borítóra jobban illett volna egy hosszú, fekete hajú nő.

Ezzel elolvastam a Csökkentsd a várólistádat 2012. második könyvét. (cserelistás)