Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Tisztelettel vegyes félelemmel kezdtem neki a könyv olvasásának.
Annyi pozitív véleményt olvastam róla, illetve annyira tetszett az írónő első könyve is, hogy úgy éreztem, nekem egyszerűen tetszenie kell és kész.
Tán túl nagy elvárásaim voltak, vagy tán túlságosan is próbáltam összehasonlítani tudat alatt Az időutazó feleségével. ...
Nem nyerte el maximálisan a tetszésemet, csak olyan 80%-ban. ;o)
Felhívom a figyelmeteket, hogy mostantól kezdve előfordulhat SPOILER a bejegyzésben!

Jó volt, csodálatos hangulat sugárzott belőle.
Sose hittem volna, hogy valaha is arra fogok vágyni, hogy ellátogathassak egy temetőbe, de ez most megtörtént.
Úgy érzem, mintha a szereplők csak mellékszereplők lettek volna és az igazi főszereplő maga a temető volt és a hangulat, ami körülvett minket az olvasás közben.

De ugyanakkor néha vontatottnak, unalmasnak találtam.
A végén pedig hiányérzet kerített hatalmába és nem értem, hogy érhetett úgy véget, ahogy.

Elspeth és Edi egypetéjű ikrek, a történet kezdetekor 44 évesek. 21 éve megszakadt a kapcsolatuk, mind a ketten titkolják, hogy miért.
Elspeth Angliában maradt, egy lakásban élt a Highgate temető mellett.
A történet vele kezdődik, ugyanis leukémiában meghal. Edi ikerlányaira, a 20 éves Juliara és Valentinara hagyja az angliai lakását, azzal a feltétellel, hogy a lányoknak 1 évig ott kell élniük.
A lányok nagy kalandnak tartják az egészet, útra kelnek és meg sem állnak Amerikától Angliáig. A lakásban ott várja őket a nagynéni szelleme. Továbbá kapnak 2 "jószomszédot" is:
Martint, a mániákusan tisztaságmániás keresztrejtvény készítőt, aki évek óta nem hagyta el a lakását és Robertet, Elsphet szerelmét. ...

Borzongásra számítottam, arra, hogy futkosni fog a hideg a hátamon. Ezt a borító is sugallta, olyan, mint a zombis filmekben az a jelenet, amikor az egyik percben még a lépcsőn áll a zombi, a következő pillanatban meg ott guggol előtted. Már magában a tudat, hogy a ház temető mellett állt, egyből eszembe juttatta a Poltergeist c. filmet.
Hatalmas titkok leleplezésében, még hatalmasabb szerelemben reménykedtem, amolyan romantikusan síron át is típusúban, de olyan igazán.
Könnyekre számítottam, sóhajokra a végén: "Ez igen!"
Továbbá azt hittem, Elspheth naplói nagyobb szerepet fognak kapni a történetben.
De ezek nem így lettek.

Mégis megfogott, érdekesnek találtam, hogy ikrekről olvashattam. Nem tudom milyen lehet az, amikor olyan, mintha a testvéreddel alkotnál egy egész embert, de szerintem az írónőnek sikerült nagyon jól átadnia az ikerlét pozitívumait és negatívumait is.
Ebben az esetben Julia a dominánsabb, Valentina az engedékenyebb. Az utazásuk nem csak azért mérföldkő az életükben, mert elhagyják a szülői házat, hanem azért is, mert az egyikőjük érezni kezdi, hogy nem jó az, hogy annyira össze vannak nőve, függnek egymástól. Ki lesz az? Mihez fog ez vezetni?

Bár Martin csak mellékszereplő, de mégis ő volt számomra a legszimpatikusabb.

Ami meg a kísértetet illet. Fura volt, mert eddig a kísértetekre csak úgy tudtam gondolni, mint átlátszó alakokra. Elsphet-et meg csak úgy tudtam elképzelni, mint valami röpködő "tündérkét", aki a lányok feje fölött repked és onnan figyeli őket.

Jó volt a történet, de hiányérzetem is volt. Olyan, mintha nem lenne teljesen kerek.
Csodálatos volt a hangulata, de mégis ott van az a bizonyos DE.
Nekem Az időutazó felesége jobban tetszett.

És íme néhány kép a Highgate temetőről. Gyönyörűen "hátborzongató", ugye?



Audrey Niffenegger évekig dolgozott a Highgate temetőben idegenvezetőként.
Her Fearful Symmetry c.-mel 2009-ben jelent meg angolul a könyv, magyarul pedig idén, az Athenaeum Kiadó gondozásában. Köszönöm nekik a könyvet!