Holly Williams: A ​szerelem ideje

Átverve érzem magamat, befejezve a könyvet. A fülszöveg annyira kecsegtető volt: mi történne, ha ugyanaz a pár találkozna a 40-es, 60-as, 80-as években, hogyan alakulna a kapcsolatuk, stb.

"Egy ​kapcsolat története három különböző időpontban: mi történne, ha ugyanaz a pár találkozna az 1940-es, 1960-as és 1980-as években?

Holly Williams látszólag könnyed prózában olyan élénk karaktereket teremt, hogy minden alkalommal, amikor csak találkozunk velük, kétségbeesetten szeretnénk megtudni, mi lesz a történetük.
Amikor Violet és Albert először találkoznak, mindig 20 évesek. Az adott generációt meghatározó pillanatokban jönnek össze. A háború utáni Nagy-Britannia és a jóléti állam megalapítása, a progresszív és pszichedelikus ’60-as évek vége, és a reményteli ’80-as évek acid house-szal és az ecstasy forradalommal. A nagy változások nagyon különböző korszakaiban szeretnek egymásba, és a könyv minden részében kapcsolatuk új szakaszára helyezik a hangsúlyt. Az első rész az első szerelem mámorító korai pillanataira összpontosít; a második a fájdalmas összeomlás tanúja lehet, míg a harmadik részben Albert és Violet rájönnek, mit jelent, ha két ember azt mondja, hogy együtt maradnak.

A regény a 20. század második felének hatalmas társadalom változásait mutatja be. Violet munkásosztálybeli walesi családból származik, és a regény során új osztály- és nemi elvárásokkal néz szembe. Albert egy arisztokrata yorkshire-i családból származik, magánoktatásban részesült és gazdag, de a kötelesség, az illendőség és a státusz iránti elvárások terhelik, amelyektől meg szeretne szabadulni."

Nos, leszámítva azt, hogy a női főszereplőt mind a 3 történetben ugyanúgy hívták és, hogy a férfi főszereplő meg mindig gazdag, arisztokratikus volt, én más hasonlóságot nem találtam a karakterekben. Ennyi hasonlóság lehet köztem és a szomszéd között is, egyáltalán nem érzem, hogy ugyanaz a pár találkozik a 3 különböző korban.

A 3 korszak megjelenítése is annyira fura.

Az még rendben, hogy a 40-es években Nagy-Britanniára nagy hatást gyakorolt a Munkáspárt megalakulása, olvasmányos is volt úgy ahogy, ennek az időszaknak a bemutatása.

A 60-as évek "szabad szex" korszakát is úgy ahogy megértem, rendben, mondhatjuk, hogy ez tényleg nagy hatást gyakorolt az akkori társadalomra, de itt már éreztem azért, hogy a 60-as évek nem csak ennyiből állt azért, hogy mindenki mindenkivel, szabadon lehetett, stb. Itt már hiányérzetem volt, gyenge volt a korszak bemutatása, meg valahogy fura volt az egész.

A 80-as évek bemutatása pedig teljesen élvezhetetlen lett. Értelmetlen, unalmas, gyenge, kevés.

Egyik történetben se kedveltem meg a főszereplőket, végig semlegesek maradtak nekem.

Az adott "történelmi" korszakokat se érzem kereknek, jól bemutatottnak, felépítettnek. Igazából ez jellemzi az egész történetet. Tipikus példája annak, amikor van egy jó alap, ott van benne a lehetőség, de nem jön össze. A fülszöveg messzemenőleg érdekesebb és izgalmasabb, mint maga a regény, ez pedig elég gáz.

Unalmas, gyenge, semmilyen, ... igazából időpocsékolás volt az egész, nem is tudom miért nem hagytam abba az olvasását. 

Freida McFadden: Gyilkos ​örökség

Freida McFadden-nek eddig 18 könyve jelent meg, közülük pedig 3 magyarul is. A Gyilkos örökség másodikként jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában.

Számomra teljesen ismeretlen volt a szerző, amikor nekikezdtem ennek a könyvnek. És bár a krimi/thriller annyira nem az én műfajom, ennek ellenére egy jó fülszöveg rá tud venni az olvasásukra. Ennek a könyvnek pedig elég figyelemfelkeltő volt a fülszövege.

Nora Davis a jelenben sikeres sebész.

A múltban viszont egy sorozatgyilkos lánya, aki a házuk pincéjében fiatal nőket kínzott meg, miközben a házban a lánya mit se tudva élte mindennapjait.

Ahogy lenni szokott, a sorozatgyilkos rács mögé került, Nora felnőtt, próbálta a háta mögött hagyni a múltat, elfelejteni a történteket. Csakhogy a múlt most feltámad! Egy sorozatgyilkos újra szedni kezdi az áldozatait ugyanazzal a módszerrel, mint Nora apja. A gyanú először a nőre terelődik, így szinte versenyt fut az idővel, hogy kiderüljön ki a tettes, még mielőtt őt kiáltják ki ország-világ előtt gyilkosnak.

A moly.hu-n sokáig gondolkodtam azon, hogy 3 vagy 4 csillagot adjak a könyvre, de végül 3 csillagot adtam annak ellenére is, hogy nagyon olvasmányos, izgalmas történetről van szó. Őszintén szólva több minden is zavart benne, melyek rontottak az olvasmány élvezetén:

Először is, végig ott motoszkált a fejemben, hogy egy nagyon hasonló történetet olvastam már. Természetesen elkerülhetetlenek az ilyen átfedések, miért ne pattanhatna ki más író agyából is a gondolat, hogy egy sorozatgyilkos családos ember és bemutatja a történteket illetve az utóéletet a gyereke, felesége, kiskutyája, stb. szemszögén keresztül is. Mire befejeztem az olvasását, leesett, hogy melyik könyv volt az, amire végig emlékeztetett, így már nyugodtan tudok aludni. 😀

Másodszor a vége rendesen dühített. Az utolsó 30 oldalon mintha az addig normális mederben csörgedező történetet író írónőre valaki rákiabált volna, hogy "Szedd össze magad és fejezd most bár ezt a könyvet, mert különben nem adjuk ki!", mire McFadden hipergyors sebességre kapcsolt és az utolsó 30 oldalban megoldotta az egész esetet, kiderült ki a tettes, miért és mi történt utána. .... Vágás, vége és ennyi.

Lényegében sokkot kaptam a gyors lezárástól.

És ami kicsit dühített még, az a megoldás volt, hogy ki a tettes.

Krimit/thrillert olvasva az olvasó joggal várja el a kacifántos megoldást, amikor összegubancolódnak a szálak, mindenki mindenkire gyanakodhat. Túl könnyű megoldás, ha a szerző a végére egy olyan embert vet az olvasó orra elé, akire amúgy nem is gondolt volna. Túl egyszerű a megoldás, nem igényelt munkát a szerzőtől. Kicsit olyan, hogy "Fogadd el, ő a tettes, azért mert és ez van." Lehetett volna kicsit bonyolultabb, rafináltabb.

Amúgy nem rossz a történet. Tényleg olvasmányos, izgalmas, de lehetett volna jobb is. 

Clare Pooley: Őszinte ​szavak

Miután befejeztem a "Rendhagyó szabályok ingázáshoz" c. könyvét az írónőnek, azonnal rávetettem magamat a másik magyarul is megjelent kötetére. 

Fontos kiemelnem, hogy először ezt a történetet írta meg és csak utána következett időrendben a fentebb említett könyve.

Nem okozott csalódást ebben a kötetben sem az írónő. Érezni lehet rajta, hogy nem annyira szép kerek, kidolgozott, mint a "Rendhagyó szabályok ingázáshoz", de ahhoz képest, hogy ez volt az első megjelent könyve, szerintem fantasztikus!

Hasonló a történet felépítése, mint a második könyve esetében. Itt is van 5 szereplő, akik egy bizonyos dolog történéséig (jelen esetben itt egy kis füzetecskéről van szó) soha nem beszéltek egymással, de a sors összehozza őket, barátok lesznek.

Itt van pl. az idős, bohókásnak tűnő, művész öregúr, aki a felesége halála óta nem találja a helyét a világban.

A családra, gyermekekre vágyó magányos, kávéházi tulajdonos.

A nőcsábász és függőségekkel küzdő, nagymenő pasi.

Egy kapcsolatra kiszemelt fiatal férfi.

A népszerű instamami, akinek az élete csak látszólag csili-vili.

Őket hozza össze az "Őszinte szavak" füzete. 

A történet nagyon bájos, aranyos, kedves, a szereplők pedig nagyon szerethetőek. Mindig vártam, hogy legyen időm folytatni az olvasását, teljesen beszippantott.

Ugyanazt tudnám megemlíteni, mint a másik könyv esetében is. A történet felhívja arra a figyelmet, hogy napi szinten több tucat emberi sors sétál el mellettünk. Amikor ránézünk a velünk szemben utazó másik utasra, akkor csak a külsőséget látjuk. Hogy néz ki, milyen lehet a kedve, van-e gyűrű az ujján, stb. De azt nem tudhatjuk, hogy milyen az élete. Ha tudnánk, akkor lehet, hogy megdöbbennénk.

A blog már az Instán is!

Ahogy reggel beharangoztam már, délelőtt össze is hoztam a bloghoz tartozó Insta oldalt.

Gyertek, kövessetek be itt is 😊

Clare Pooley: Rendhagyó szabályok ingázáshoz

Tudom-tudom, nem is kell gondolnotok semmit, rég jelentkeztem már bejegyzéssel, de most már tán (de ígérni már nem is merem) sikerülni fog visszatérnem. 😉

Júliusban végre leállamvizsgáztam, túl vagyok az egyetemen, ami az elmúlt 3 és fél évben felőrölte minden maradék erőmet, ami maradt a család, gyerekek, háztartás, főállás mellett. Nem is nagyon olvastam szórakoztató irodalmat. Voltak próbálkozások, de többnyire semmi se tudott lekötni. Kevés könyvet fejeztem be az elmúlt 7 félévben. 

Most viszont tényleg igyekszem visszatérni az olvasáshoz, mert a vágy ott munkálkodik azért bennem és igyekszem a blogot sem elfelejteni. Sőt, kacérkodok Instagram oldallal (ami csak a bloghoz kapcsolódna), de még a TikTok is megfordult a fejemben, ... majd alakul.

Ma viszont egy szuper könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, melyet az elmúlt pár napban olvastam és szinte befaltam az egészet, IMÁDTAM!

Biztos sokan vagytok, akik munka vagy iskola miatt rendszeresen ingáztok. Legyen szó vonatozásról, távolsági buszról, BKV-zásról. 

Én távolsági busszal közlekedem és BKV-val. 

Leginkább reggel figyelhető meg, hogy 80%-ban ugyanazok az emberek ülnek a buszon (nyilván mennek ők is dolgozni), de nagyon ritka, hogy szóba állnának egymással. Lényegében arcról mindenkit felismerünk, csak épp azt nem tudjuk a másikról hogy hívják, mivel foglalkozik, a felszállás alapján az hogy, hol él belőhető, de értitek. És ez a történet is ezt dolgozza fel.

Egy reggeli vonatjáraton, egy bizonyos számú kocsiban, mindig ugyanazok az arcok "köszönnek" egymásra. Az elsőre szexistának tűnő bankár-féleség; a megnyerő modorú, kedves fiú; az elegáns, fiatal nő; a diáklány; [a láthatatlan férfi, aki nyilván nem láthatatlan, de mintha senki se látná] és az idősebb hölgy. 

Egy napon a "bankár" félrenyel egy szőlőszemet, a többi utas pedig a megmentésére siet. Innentől kezdve elkezdenek beszélgetni egymással. Felárulnak a sorsok, melyek külsőre nem láthatóak és barátok, szövetségesek lesznek.

A történet nagyon bájos, kedves, olvasmányos. Mindennapi, hisz bárkivel megtörténhet. 

Gondolkodtál már te is azon, hogy a rendszeresen látott elegáns, fiatal nő, vajon mivel foglalkozhat? Vagy az idősebb Hölgy, hová siet rendszeresen? Egyedül él-e vajon az a jóképű pasi? Mit tanulhat az az egyetemista lány?

Miközben olvastam a könyvet, nagyon sokszor gördült mosolyra a szám, de sokszor lábadt könnybe is a szemem. Napi szinten több tucat sors megy el mellettünk, melyek kívülről nem láthatóak.

Olvassátok el ezt a könyvet, ha egy könnyed, szórakoztató, megható és mégis elgondolkodtató történetre vágytok! Én már alig várom, hogy olvashassam az írónő másik magyarul is megjelent regényét. 😉