2022. március 14., hétfő

Ebben a mesekönyvben 4 aranyos mese található a barátságról, a másik elfogadásáról, a szeretetről és a kedvességről. Nagyon szép példákon keresztül van levezetve benne, hogy milyen az igazi barátság.

Az első mesében megismerhetünk egy kis tündérlányt, aki akaratlanul sokszor bajt csinál, de a barátai tudják, hogy mindez nem szándékos és mellette állnak, elfogadják, szeretik őt.

A következő mesében sorra kerül egy kis számolás is, 10-ig gyakorolhatják a gyerekek a mese segítségével a számokat.

A harmadik mesében egy kislány és a kutyája közti kapcsolat van bemutatva. Nagyon megható a kutyus szeretete és ragaszkodása a kislányhoz.

Az utolsóban újra egy kis tündér szerepel a középpontban, aki sajnos nem lát jól, de ezt nem meri bevallani a barátainak, fél, hogy csúfolnák, ha szemüveges lenne. Így viszont a varázslatai rendre balul sülnek el. Végül természetesen lesz egy csodaszép szemüvege, a barátai pedig odáig lesznek érte. 

Ajánlom a figyelmetekbe ezt a könyvecskét, aranyos, kedves példákon lehet felhívni a gyerekek figyelmét ezekre az értékekre. 

A könyvet köszönjük a Napraforgó Könyvkiadónak!

Ez egy igazán csajos mesekönyvecske az ovis korosztály részére.

A legtöbb kislány álmodozik arról, hogy ők is hercegnők. Jelmez hiányában is magukra képzelik a hosszú hercegnős ruhát, cukin lépdelnek a képzelt kastély termeiben. Nálunk a Kicsi pont abban a korban van, amikor a hercegnősdi, szinte mindennapos szerepjáték.

A Hercegnők mesekönyve 130 oldalon keresztül dolgozza fel röviden, a klasszikus hercegnős történeteket.  Legyen szó Hófehérkéről, Csipkerózsikáról, Hamupipőkéről. És bár nem hercegnők, de nem maradhatott ki a sorból a kis hableány, a Szépség (és a Szörnyeteg), és a Pán Péteres Wendy és Csingling sem. 

Masszív, vastagabb lapokból készült, kimondottan a kis gyerekkéznek. Az illusztrációk nagyok, szépek, színesek, díszesek, a mesék pedig tényleg rövidített verzióban vannak megírva.

Ha van kis hercegnő a családban, a környezetetekben, szívből tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt a könyvecskét. 😊 MI pedig köszönjük a Napraforgó Könyvkiadónak, hogy a kis hercegnőnk kézhez kaphatta ezt a könyvet.

2022. március 13., vasárnap

Hihetetlen belegondolni, hogy nem olyan rég még az ovi kezdetére, most pedig aktuálissá vált, hogy már az iskolára  készüljünk. Szerencsére az ovis időszakban a kicsik rettentően fogékonyak és gyorsan fejlődnek, ha pedig a szülők összedolgoznak az óvónőkkel, akkor maximálisan iskolaéretten tudják kezdeni az első osztályt.

Ebben a bejegyzésben 6 olyan kis foglalkoztató füzetet mutatok be nektek a Napraforgó Könyvkiadó jóvoltából, melyekkel otthon is játékos módon tudjátok fejleszteni a gyerekek készségeit.

 

Nézzük akkor először a középső csoportot, vagyis a 4-5 éves korosztályt:

 

A számolás sajnos nem egy ösztönös dolog, bizony a kicsiknek meg kell tanítani a számokat és az összeadás, valamint a kivonás logikáját is, mire iskolába mennek. 4-5 éves korban egyfajta "elvárás" az oktatásban, hogy 10-ig el tudjanak már számolni.

Ez a kis foglalkoztató füzet 16 oldalas és 10-ig lehet gyakorolni a gyerekekkel a számolást benne. Kezdetleges módon már érinti az összeadást és a kivonást is. Aranyos, egyszerű feladatokat tartalmaz, kedves, színes illusztrációkkal és sok-sok matricával, ami szerintem ennél a korosztálynál nagy favorit. Nálunk legalábbis a Kicsi ha tehetné, mindent kimatricázna. 😄

 

 

 

 

A Készülünk az iskolára foglalkoztatóval már nem csak a számolást lehet gyakorolni, hanem komplexen a rajzolást, a kezdetleges írást és az ismeretek fejlesztését is. Természetesen ebben is sok-sok matrica van a feladatokhoz. Gondolom mondanom sem kell, terveztem, hogy szép sorjában megyünk majd a feladatokkal, de természetesen a Kicsi addig nyúzott, míg beadtam a derekamat és először a matricás feladatokat végeztük ki. 😅

Tematika tekintetében 6 fejezetre tagolódik: rajz, környezet, matematika, tájékozódás, szokások, írás. 

 

Mind a 2 füzetecskét szívből tudom a figyelmetekbe ajánlani. Mindegyik feladat játékos, kedvesen illusztrált, nem "feladat szagúak", tényleg játékosan lehet fejleszteni a megoldásukkal a gyerekeket. Nálunk a Kicsi mindig nagyon várta, hogy folytassuk a kitöltésüket. Sőt, úgy kellett visszafognom őt, hogy ne 1-2 nap alatt végezze ki az egészet, annyira lázba jött tőlük. 😊

 

És akkor most jöjjön a nagycsoportos, vagyis az 5-6-7 éves korosztály:

A Most tanulok számolni sorozat újabb 2 foglalkoztatóval folytatódik.

Az 5-6 éves korosztállyal 50-ig lehet gyakorolni a számolást. Kitér a formákra, a sorozatokra, az órára, a páros/páratlan fogalmára. Természetesen ehhez is sok-sok matrica van. Érezhetően komolyabb már, mint a 4-5 éves korosztálynak szóló foglalkoztató füzet, hisz ha valaki korosztályban már itt tart, akkor közelebb is van az iskola kezdetéhez.


A 6-7 éveseknek szóló része véleményem szerint nem is feltétlenül a nagycsoportosoknak szól, hanem inkább az első osztályosoknak lehet kiegészítő gyakorlás. 

Ebben a foglalkoztatóban 100-ig lehet gyakorolni a számolást, kitér az összeadásra, kivonásra 100-ig, a formákra, szorzásra, osztásra, törtekre, logikai sorozatokra. Sok matrica van ehhez is.

 

 

 

 

A Készülünk az iskolára sorozat is folytatódik az 5-6 éves korosztálynak. A tematika egy része ugyanaz (írás, környezet, matematika, tájékozódás), de bővült az olvasással és a differenciálással. Persze nem kell megijedni, nem esik túlzásokba a foglalkoztató. Alapszinten, aranyosan vezeti be a gyerekeket az olvasás világába is. A matricák pedig ennél a kiadványnál sem hiányozhatnak. 😉 

 

 

 

 

 

 

 


Az Okosodj játékosan szintén egy foglalkoztató füzet sorozat.

A tudomány, környezet, matematika és az angol témakörein keresztül találhatóak játékos feladványok benne. 55 oldalnyi feladat található benne és ezekhez is tartoznak matricák, melyekkel értékelni lehet a gyerekek szorgalmát.

Számomra ez a kötet kimondottan jó utazáshoz. Nem nagy, spirálozva van, sok feladat van benne, jól le lehet kötni a gyerekeket velük egy-egy hosszabb út során.

 

Mindegyik kiadványt a korosztálynak megfelelően szívből tudom a figyelmetekbe ajánlani. Szerintem nagyon fontos, hogy játékos módon, ne kötelező jelleggel, de odafigyelve fejlesszük a gyerekek készségeit. Ha valami pedig nehezebben megy neki, akkor a gyakorlás (de nem kötelező feladatként, mert azzal csak ártunk) biztos meg fogja hozni az eredményét. 😊

 



2022. március 1., kedd

Amennyire olvasmányokban gazdag volt a januárom, februárban annyira lelassultam. 😅 Egyszerűen nem nagyon tudott lekötni egy megkezdett olvasmányom se, ide-oda kalandoztam a műfajok tekintetében is.
Jelenleg 4 februárban elkezdett könyv olvasása van folyamatban és csak 1-nek az olvasását fejeztem be a hónapban.

Amit befejeztem

Robert Bryndza: Nine ​Elms réme (Kate Marshall 1.)
Kate fiatal nyomozóként leleplezte a hírhedt Nine Elms-i sorozatgyilkos kilétét. Az egész a véletlen egybeesés műve volt - annyira elárulnám, hogy mi köze volt a tetteshez, de nem akarom az egyik poént lelőni, úgy is a történet elején ki fog már derülni -, és teljesen felforgatta az életét. A karrierje derékba tört, otthagyta a rendőrséget, majd 15 évvel később - amikor a történet folytatódik - egyetemi oktatóként találkozunk vele újra. 
A múlt feltámadt és valaki a sorozatgyilkos mintájára újra szedni kezdi az áldozatait. Ki lehet az és mi köze van a "mesterhez"? Kate a tanársegédje támogatásával a gyilkos nyomába ered. ...

Sokat hezitáltam azon, hogy 3 vagy 4 csillagot adjak erre a könyvre, de valamiért inkább azt mondanám, hogy „közepes”, mint hogy „jó”. Azt el kell ismernem, hogy olvasmányos volt, izgalmas, hogy ki az utánzó, maga a főszereplő története és karaktere is szerintem kezdésnek egész jó volt, de a könyv végére felötlött bennem egy gondolat. Szeretem, amikor egy krimi végén kiderül ki a tettes és a fejemhez kapok, hogy „b@sszus, miért nem vettem észre az elrejtett jeleket a történet során, hisz végig ott voltak előttem”. Nos, ebben a történetben ilyen nem lehet, hisz csak a történet végére áll össze, hogy az utánzónak mi köze is van az eredeti gyilkoshoz. Ez most így kicsit zavart. Tán emiatt is értékeltem inkább közepesre. De ennek ellenére kíváncsi vagyok még egy kötetre a sorozatból, aztán majd elválik, hogy tartós lesz-e a „közös kapcsolatunk”. 

Amik folyamatban vannak

Egy könyv olvasása van folyamatban még decemberről és egy januárról, de most csak a februáriakra térnék ki. 
Bethany Webster "Anyaseb" c. könyvének teljesen hirtelen felindulásból kezdtem neki. Addig nem is hallottam a könyvről, amíg a kezeim közé nem akadt véletlenül. Érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam a fülszövegét és mivel hiszek a transzgenerációs traumák átvitelében, így érdeklődve kezdtem neki az olvasásának. Aztán valahogy ellaposodott az egész, odalett a kedv. 

Szeretem a családregényeket és érdekesnek tűnt Sarah Blake "A vendégkönyv" c. története. Annak ellenére, hogy mostanság félbemaradt az olvasása, szeretném majd befejezni, nem hagytam fel vele végleg, mert jónak tűnik, csak valahogy nem sikerül teljesen ráhangolódnom, így pedig nincs értelme olvasnom.

Jackie Kabler "Tökéletes pár"-ja az, amire azt mondhatom jelenleg, hogy tényleg olvasom. Lassan haladok vele, elkalandoznak a gondolataim - de ez nem a könyv hibája, teljesen lefoglalja a gondolataimat a kitört ukrajnai háború -, de azért mégis vissza-visszatérek és ha csak 1-2 oldalt is (szó szerint alkalmanként 1-2 oldalról beszélünk, ami tőlem azért elég nevetséges), de olvasok belőle.

Amitől valószínűleg tényleg búcsút veszek

Beth O'Learytől nagyon tetszett Az ágybérlő, amit még 2019-ben olvastam. Hasonlóan olvasmányos, izgalmas történetre számítottam és nagyon csalódott vagyok.
Az "Útitársak" egy rettentően vontatott történet. Már a felénél tartok kb., de még lényegében semmit se tudtam meg a történet hátteréről, mi történt a főszereplőkkel, ami a jelenhez vezetett, mi bajuk is van egymással. Az elején még úgy éreztem, hogy adok neki pár oldal esélyt, hátha belendülnek a dolgok, aztán adtam még több esélyt, nehogy utána lendüljenek be, de még mindig a nagy semminél tartunk és meguntam a várakozást. Úgyhogy, ennyi volt, könnyes búcsút veszek tőle és a későbbiekben kicsit félve fogok újra kapcsolatba lépni az írónő munkásságával.