Amy Harmon: Arctalan ​szerelem

Egyértelműen ez a könyv nálam az ÉV KÖNYVE az eddigi olvasmányaim alapján. Egyszerűen gyönyörű volt. Annyira szívfacsaró, szép, elgondolkodtató, fájdalmas és ugyanakkor romantikus, hogy szerintem lehetetlen visszaadni mindezt egy blogbejegyzésen keresztül. Ha bíztok az ízlésemben, akkor higgyétek el: ezt a könyvet olvasnotok KELL! Egyszerűen kihagyhatatlan.

Mint egy modern kori Szépség és a Szörnyeteg, csak aztán a történet közepe felé minden összekuszálódik. Ki az igazi Szépség és ki a Szörnyeteg?

Fern amolyan "Isten áldásaként" született egy idősödő lelkész családba. Csúnyácska, de a szíve aranyból van. Az a fajta Szépség, aki egyszerűen nem veszi észre, hogy az igazi gyönyörűség nem a szép külsőből fakad, hanem a lelki jóságból, azzal pedig bőven meg van áldva.
Ambrose édesapja modell volt, így gondolni lehet, hogy látványra nem utolsó a srác. Tökéletes test, de mindehhez mély érzelmek is társulnak, csak mindezt elrejti magában. Ambrose a középiskola sztárja, sikeres birkózó, az edzője pedig nem más, mint Fern nagybátyja.
Fern már kislánykora óta reménytelenül szerelmes Ambroseba. De aztán történik valami és minden megváltozik.
2001 szeptembere. Az akkor már végzős középiskolások -köztük Fern és Ambrose is- végignézik, ahogy összeomlik a Word Trade Center. A látvány elindít valamit a fiúban.
Miután leérettségiznek Ambrose és a barátai jelentkeznek a hadseregbe, majd Irakba küldik őket.

Míg a fiúk Irakban megtapasztalják a poklot, addig otthon az élet megy tovább. Fern a rút kiskacsából hattyúvá változott, de a jósága továbbra is megmaradt. A szerelme Ambrose iránt semmit se csillapodott, titokban továbbra is teljesen odáig van a fiúért és bízik abban, hogy épségben hazatér majd.

Eközben Ambrose és a barátai merénylet áldozataivá válnak. A barátok meghalnak, de Ambrose életben marad. Az arca véglegesen megsérül, az egyik szemét elveszíti és a hallása is megromlik. Hazaküldik. Ahogy számítani lehet rá a fiatalok újra találkoznak, de most felcserélődtek a szerepek. Fern a szép, Ambrose a csúnya. De számít bármit is? Fern próbálkozik, nem adja fel az álmát, harcolni kezd Ambroseért. Vajon győzni fog a végén?

"Szerinted lehetséges, hogy valaki, aki olyan, mint Ambrose, beleszeressen valakibe, aki olyan, mint én? – Fern elkapta Bailey tekintetét a visszapillantó tükörben. Tudta, hogy a fiú érteni fogja a kérdést.
-Hát, ha elég nagy szerencséje van a fiúnak, akkor igen."

Eredeti címe: Making Faces (2013.)

Kiadta: Twister Media (2016.)

Oldalszám: 368

Forrás: kiadó

Értékelésem:

A történetben nagyon fontos szerepet kap Fern unokatestvére, Bailey (Ambrose edzőjének a fia), aki izomdisztrófiás betegségben szenved. Gyermekkori álma volt, hogy ő is híres birkózó legyen, de a betegsége erre nem adott lehetőséget. Így abban éli ki a vágyát, hogy apja csapatával utazik versenyről versenyre és az edzéseken is ott van. Ambrose szemében a hős, a példakép, mindig ott van, hogy buzdítsa őt.
A másik fontos szereplő még Rita, Fern barátnője. A lány teljesen Fern ellentéte, gyönyörű kislánykora óta. Bailey világ életében szerelmes volt Ritába de tudta, hogy a betegsége miatt esélye se lenne a lánynál, így lemondott a szerelemről. Rita pedig annak ellenére, hogy szívből kedvelte a fiút, sose bátorította őt. Helyette megbízott egy állatban, akihez feleségül ment.

Mi is a történet szépsége? Maga Fern.
A kislány, aki tisztában van azzal, hogy ő csúnya, Rita pedig szép, de mégis barátkozik vele, mellette áll, soha egy percig se féltékeny rá.
Fern, aki mindig ott áll Bailey mellett, segít neki, támogatja őt. És ahogy a mesékben is lenni szokott, a rút kiskacsából hattyú lesz, de a lány még se veszi észre, hogy széppé változott. Ő továbbra is csúnyának gondolja Önmagát.
Megható volt Bailey karaktere is. Ahogy a fiú életbölcsességeket mond, ahogy a háttérből segíteni akar, ahogy felfogja a betegségét, az ezzel járó korlátjait, ahogy lemond a szerelemről, de mégis van egy pillanat amikor csak egy pillanatra, de enged a vágyának. Csak belekóstolhasson, hogy milyen lehetne ... ami sose lehet. ...
Könyvön tán még soha ennyit nem szorult össze a szívem, mint az Arcatalan szerelem olvasása közben. ...

"A valódi szépséghez, ahhoz, amely nem kopik, és nem fakul, idő kell. A valódi szépséghez nyomás kell. A valódi szépséghez hihetetlen állhatatosság kell. A víz lassú csepegésének köszönhetjük a cseppköveket, a földkéreg lassú mozgása hozza létre a hatalmas hegyeket, a tengerek és óceánok fáradhatatlan hullámverése tördeli apró darabokra a sziklákat és simítja el a durva éleket. És az erőszakból, a tébolyból, a szelek üvöltéséből és a hullámok bömböléséből megszületik valami jobb, valami, ami addig nem létezett. És mi tűrünk. Hisszük, hogy van cél. Hisszük, hogy a világ több, mint amit látunk belőle. Hisszük, hogy tanulhatunk a veszteségeinkből, hiszünk a szeretet erejében, és hiszünk abban, hogy ott rejtőzik a szépség, amely csodálatosabb annál, mint amit a szemünk képes meglátni."

És ott van akkor Ambrose is. Bár tisztában van azzal, hogy jóképű, de hidegen hagyja. Tanul, birkózik keményen és segít az apukája pékségében. Majd elmegy a háborúba, ahonnan nem tud egész emberként visszatérni. Szembe kell néznie a háború rémségeivel, a barátai elvesztésével. Azzal, hogy van aki őt okolja a barátai halála miatt. A túlélőknek tán nehezebb.
Ambrosenak fel kell építenie újra önmagát. Ki kell bújnia a csigaházából, amiben Fern a segítségére van. El kell hinnie, hogy a lány szereti őt. Mindegy számára hogyan néz ki a fiú, őt szereti úgy, ahogy van. Ilyen az igaz szerelem. Arctalan.

Maga a történet több idősíkon játszódik. Hol a jelenben vagyunk, hol pedig a múltban. A múltból össze-vissza felugró emlékeket kapunk, de mégis valahogy a végére minden összeáll és így még jobban megismerjük a szereplőinket.

Nem rég volt 09.01-nek 15. évfordulója. A netet az évforduló miatt ellepték az azon a napon készült fényképek. A tornyokba csapódó gépek, a tornyokból kizuhanó emberek. A füst, a por, a menekülés, a reménytelenség, a halál.
Vajon hány Ambrose lehet, akik akkor úgy gondolták, hogy tenniük kell valamit és hátrahagytak mindent?
Vajon hány Ambrose tért vissza olyan emlékekkel, mint a fiú?
Vajon hány Ambrose van, aki testileg, lelkileg sose lesz már olyan, mint előtte?
És vajon hány Fern van, akik várták hazatérni a szerelmüket?
És hány szülő, akik engedték elmenni a gyermeküket és reménykedtek abban, hogy épségben térnek haza?
És hány szülőt értesítettek gyermekük elvesztéséről?
És hány ember él arctalanul?

Az Arctalan szerelem egyik hatalmas pozitívuma, hogy egy olyan háborút mutat be, ami tényleg "kézzel fogható", átérezhető a mai olvasónak. Ami ott van a "közelében", amit át tud érezni. Nem pedig évtizedekkel, évszázadokkal korábban történt eseményről van szó.

Olvassátok el ezt a történetet! Nem fogtok csalódni benne.