Amikor hazai szerzőkért megy a rajongás

Forrás

Történt, hogy pár hete épp jöttem le a könyvtárunkból a lépcsőn, sétáltam ki a bejárathoz, amikor megpillantottam az előtérben ücsörgő és beszélgető Borsa Brownt. Igen, azonnal felismertem, pedig nem olvastam egyik könyvét sem, de több olyan képet láttam, amin az arca mosolygott rám. Ahogy elhaladtam mellette, tán még rá is mosolyogtam, amit lehet észre se vett, mert épp belemerült a beszélgetésbe az egyik könyvtárossal. Aztán kinyílt az ajtó és bejött egy fiatal nő a párjával, kezében három könyvvel. Fura volt, hogy az előtérben téblábolt ahelyett, hogy leadta volna a cuccait és felment volna a könyvekhez, de aztán meghallottam ahogy odasúgta a párjának:
- Ott van Borsa Brown!
Éreztem a hangjában a csodálatot, én pedig elmosolyodtam és kiléptem a könyvtár épületéből. Miközben vártam arra, hogy a Párom megérkezzen értem, az épület előtt azon gondolkodtam mennyire evidensnek vesszük, hogy egyes külföldi szerzőkért külföldön és nálunk is megy a rajongás. De mi van a hazai szerzőinkkel?
Nyilván kevesebb olyan szerzőt tudunk felmutatni, akiknek a munkáira érdemes odafigyelni, mintha magát az egész Világ írótársadalmát nézzük, de itthon is vannak akikre érdemes odafigyelni, csak mégis valahogy kisebb népszerűségre tesznek szert, egyáltalán nem könnyű előtérbe kerülniük. De miért van ez így?
Bevallom hősiesen, nem sok hazai szerzőt olvasok annak ellenére sem, hogy vannak kedvenceim. Az újakkal szemben egyenesen szkeptikus vagyok. Miért alakult ez így? Azért, mert unszimpatikus ahogy egyes kezdő szerzők a blogger és az olvasótáborokhoz hozzá tudnak állni. Akinek nem jön be a történetük, az csak hülye lehet, nekiállnak ilyen-olyan fórumokon magyarázkodni, veszekedni, lealacsonyodni ahelyett, hogy elfogadnák azt, nem mindenkinem jöhet be a történetük, de ettől függetlenül lehet erre értelmesen, pozitívan, kedvesen reagálni. És tudjátok hogy van ez, ugyanaz a szitu, mintha a mai "fiatalokat" nézzük. Látunk egy csoportot taréjjal  a fejükön, nem tudjuk megkülönböztetni a lányokat a fiúktól, feszítenek a beszarok gatyában és minden másfeledik mondatuk a "bazdmeg". Erre mi "idősek" felsóhajtunk: "Ezek a mai fiatalok!". Tudjuk, hogy na de nem minden mai fiatal ilyen, de akkor is általánosítunk. És ez van a hazai szerzőkkel szemben is bennem.

Forrás

Tudom, hogy vannak akik a negatív kritikákat, véleményeket építőjellegűen fogják fel, nem pedig támadnak, de ettől függetlenül mégis van bennem egyfajta tartás velük szemben pusztán csak azért, mert pár rossz élménybe futottam.
Summa summárum, mire is akartam kilyukadni ezzel az egész történet elmesélésével. ;o) Kellemes és nagyon pozitív élmény volt látni az írónőt és még kellemesebb, felemelőbb érzés volt látni a rajongó arcát ahogy tudta, hogy hamarosan leülhet az írónő mellé, dedikáltathatja a kezeiben tartott könyveket, akár még egy közös fényképet is kap, amit aztán kedvére osztogathat a neten büszkén. Szerintem jobban oda kellene figyelnünk a hazai szerzőinkre is, mert vannak akik megérdemlik.
Azt, hogy Borsa Brown is köztük van-e, személyes tapasztalat hiányában nem tudom, de valamiért ezek után úgy érzem, hogy nagyon megjött a kedvem az egyik könyve elolvasásához. ;o)

És beugrott egy jó pár évvel ezelőtti emlékem is. Épp moziból jöttem ki amikor elsétáltam egy könyvesbolt mellett és megdöbbenve láttam, hogy az egyik kedvencem, Lőrincz L. László dedikál. Egyedül ült az ablaknál egy kis asztalnál, mellette az friss megjelenései oszlopban. Kicsit rogyadozó térdekkel mentem oda hozzá, ültem le és átszellemült fejjel néztem, ahogy dedikálta nekem a könyvét. Annyira megilletődtem, hogy a kedves kérdéseire is alig tudtam pár szót kinyögni. Mert hát na, Laci bácsi ült velem szemben, LACI BÁCSI, hogy lehetne ilyenkor bármi másra figyelni, mint átélni az élményt. Mert hát LACI BÁCSI, értitek ugye?! ;o)