Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy-
beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban
milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek,
kölcsönöztek a könyvtárból, stb.
Nézzük akkor, hogy márciusban innen-onnan milyen könyvek kerültek hozzám.
A Hajnali láz az utóbbi időben hívta fel magára a figyelmemet, leginkább molyos értékelések alapján. Tudjátok, a holokauszt az egyik olyan téma ami nagyon érdekel, így ez a könyv is felhívta magára a figyelmemet. Lehetőségem adódott váratlanul beszerezni, így éltem is vele. ;o) Nem bántam meg.
A Cáfolat recenziós példány volt, amiről már írtam is a blogon. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe, jó kis történet.
A Sötét Éden és az Én, Lívia szintén recenziós példányok, a napokban kaptam kézhez őket.
Az utolsó 3 kötet pedig könyvtári zsákmány. A pasi a szomszéd sír mellőlt már olvastam, tetszett. A másik két könyv viszont hirtelen felindulásból elkövetett kikölcsönzés volt, igazán kedvem sincs elolvasni őket így lehet, hogy olvasatlanul fognak visszavándorolni a helyükre. ;o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése