A csönd ... és annak okáról

Az utolsó bejegyzésemben Boldog Új Évet kívántam nektek, készültem egy nyugodtabb, minden bulitól mentes, csendes, családias Szilveszterre, és fogalmam se volt még arról, hogyan fog véget érni az a nap, és vele együtt az évem is.
Nagyon nehéz volt a 2013-as évem, a családom éve. Rengetek könny, fájdalom, félelem, küzdelem, aggódás, szeretet, remény volt benne. De mindezek eltörpülnek ahhoz a fájdalomhoz képest, ami várt ránk az év legvégén, és az új év legelején. ... Meghalt az édesapám. ... Miközben tűzijátékok repkedtek az égen, hallottuk a szomszédok boldog köszöntését az új évnek, dudákat fújtak, örültek az emberek, szólt a Himnusz, mi küzdöttünk az édesapám életéért ... majd elengedtük.
Sok testi és lelki fájdalmat átéltem már eddig is, de minden eltörpül ahhoz, amit most érzek. Mintha eddig egy kör lettem volna, egy egész, és most kiszakítottak volna belőlem egy darabot. ... Csönd van bennem és hatalmas fájdalom. ... Mint a fuldokló, amikor elmerül a vízben, majd újra felbukkan, levegőért kapkod, elmerül, újra felbukkan. Így érzem magamat, csak én a csöndben és a fájdalomban fuldoklom.Van, hogy teljesen jól vagyok, teszem a dolgomat, de aztán bevillan egy emlék, újra merülök és fuldoklom. Aztán felhúzom magamat a mélyről, folytatom a dolgomat, de jönnek az emlékek és újra visszarántanak. ...
Nem lehet szavakkal kifejezni ezt a fájdalmat. A hiányt. Azt, hogy soha többé nem leszek egész. ...

Amiért a bejegyzés megszületett az az, mert láttam a maileket, tudom, hogy várnak a válaszokra, és nyilván vannak, akik nem értik a hallgatást. Nem tudok még válaszolni a mailekre. Néha sikerül egy-egyre reagálnom, de ezek is felemésztik az erőmet. Egyelőre nem megy. És az írás sem. Jövő héten, tán már könnyebb lesz. ...