2013. október 31., csütörtök

"Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt."

Beautiful #2

Nagyon kíváncsian vártam a Gyönyörű sorscsapás után, Travis történetének a hazai megjelenését. Hisz ki ne akarna egy pasi szemszögéből olvasni a szerelembe eséséről? Na ugye! Mert hát lássuk be, a pasik előszeretettel mondják, hogy egyszerűen nem lehet eligazodni a nőkön, de én még elszántabban jelentem ki: szerintem meg a pasikon nem lehet és kész! Úgyhogy kimondottan örülök annak, hogy megszületett a Veszedelmes sorscsapás. Nagyon izgalmas és érdekes volt, a Gyönyörű sorscsapásban már megismert történetet, most a férfi szemszögéből olvasni. Ráadásul van még egy pozitívuma a történetnek: ha esetleg valaki ezzel kezdi az olvasást és nem a Gyönyörű sorscsapással, akkor sincs semmi gubanc, hisz nem a cselekmény folytatódik, hanem csak más nézőpontból olvassuk az eseményt. Lehet ezzel is kezdeni, kinek hogy jön össze. ;o)

Abby távol az otthonától, új életet akar kezdeni a barátnőjével, amikor elkezdenek főiskolára járni. De aztán America összejön Shepley-vel, így elkerülhetetlen, hogy megismerkedjen a fiú unokatestvérével, aki pedig nem lenne más, mint Travis Maddox.
Travis a suli kemény nőcsábásza. Pénzért verekedik, a nők pedig egy-két menet erejéig, sorban váltják egymást az ágyában. De amikor először találkozik Travis és Abby pillantása, valami örökre megváltozik. Az addig nagy nőcsábász mást sem akar, mint folyamatosan a lány közelében lenni. Így kapóra jön egy fogadás köztük, mely értelmében a lánynak, 1 hónapig vele kell élnie.
Travis igyekszik minden pillanatot kiélvezni, bár vannak mélypontjaik is, aztán szép lassan ráébred, hogy megtörtént vele az, ami eddig még nem: beleszeretett Abby-be. De vajon a lány viszontszereti? És ha igen, akkor egy zűrös alak mellett akar megállapodni, vagy pedig a nyugodtabb, zökkenőmentesebb életet választja?

"Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, gondoltam. Lehet, hogy csak én meg ő együtt vagyunk ilyenek. Együtt egy robbanékony elegyet alkotunk: vagy felrobbanunk, vagy összeolvadunk. Akár ez, akár az, abban a pillanatban, amikor megismerkedtem vele, az életem fejre állt. És nem akartam, hogy máshogy legyen."

A Gyönyörű sorscsapás megjelenése után, olvastam jó pár véleményt róla. Voltak pozitívak, negatívak, a negatívak rámutattak azokra az elemekre, amik nekem szembeötlőek nem is voltak, mert akkora hévvel faltam a sorokat. Bár utólag se zavartak, de maximálisan megértem, ha valakinek Travis túl sok, túl agresszív, birtokló és indulatos. Számomra nem volt az, de tény és való, hogy a határon mozog az a fajta indulatosság, ami benne munkálkodik. Szinte végig pengeélen táncol ilyen téren vele az írónő. Többször éreztem én is, hogy elég egy rossz mozdulat és ez a srác lezuhan a szememben a mélybe, de ez nem történt meg.
Bírtam őt a Gyönyörű sorscsapásban is, ebben a kötetben meg bár annyira nagy lelkizés nincs, de azért kiderül kicsit lájtosan, hogy miért is olyan ez a srác, amilyen. Kicsit az én szememben olyan, mint egy nagy mackó, hatalmas szívvel. Nem fél semmitől, erős, gyökerestül képes kiszakítani a fákat, ha az útjában állnak, de ha arról van szó, akit szeret, képes összeomlani a boldogtalanságtól. Az már más kérdés, hogy nem szívesen lennék együtt olyan pasival, aki rendszeresen kiteszi magát annak a veszélynek, hogy péppé verik, még ha ebben egyesek szerint, van valami szexi. ;o)

Abby, bár nyilván főszereplő a történetben, mégis mellékszereplővé lépett elő, Travis szemszöge miatt. A Gyönyörű sorscsapás olvasása közben nem éreztem azt, hogy csak a lány lenne a főszereplő, de itt mégis úgy éreztem, hogy egyedül Travis az. Szerintem ez amiatt lehetett, mert nagyon hangsúlyossá vállt előttem, hogy az ő szemszögéből olvasok.
Különösebben a lány viselkedése nem hatott meg. Elismerem, hogy nyilván egy olyan szituban, amikor egy lány beleszeret egy olyan nőfaló pasiba, mint Travis, nem árt, ha nem veti magát azonnal az ágyába és kicsit fenntartásokkal kezeli a viselkedését, de azért néha úgy éreztem, hogy túlságosan igyekszik távol tartani magát. A kis családi rejtélye pedig, továbbra is valahogy számomra nem illik bele ebbe a történetbe.

Maga a történet, ahogy a "barátságuk" átalakul szerelemmé, a rögös út mögöttük, az a fajta gyengédség, ami uralkodik rajtuk -amikor együtt vannak-, és a hevesség, a féltékenység -ha nem-, mind-mind nagyon bejövős és izgalmas volt. Bár tudtam, hogy össze fognak majd jönni, ettől függetlenül ugyanúgy szorítottam nekik, mint ahogy a Gyönyörű sorscsapásnál, és vártam a fordulatot, ami mindent megváltoztat majd.

Különösen tetszett az Epilógus, a 11 évvel később. Szeretem ezeket a kis előrekukkantásokat. Nem valami jó érzés, amikor végre megtörténik a happy end, de nem tudom tényleg az marad-e. Szóval örülök annak, hogy pár oldalig olvashattam még róluk. Igaz, Travis jövőjét nem úgy képzeltem el, ahogy az írónő megoldotta, de egye fene, tán így volt jó. ;o)

Summa summárum, nagyon kellemes olvasmány volt a kötet, szerintem kihagyhatatlan azoknak, akik olvasták a Gyönyörű sorscsapást! Akik pedig nem olvasták még egyiket sem, de szeretik az NA történeteket vagy ismerkednének vele, azoknak bátran ajánlom a figyelmükbe a két kötetet! A Gyönyörű sorscsapás Abby szemszögéből, a Veszedelmes sorscsapás Travis szemszögéből épül fel.

P.S.: és nekem jobban tetszik ez a borító, mint a lenti. Ez szerintem jobban illik a Gyönyörű sorscsapáshoz.
Tudtátok, hogy van egy bizonyos Abby Travis nevű énekesnő? :o) Nos én nem, de van.

_______________
Eredeti címe: Walking Disaster (2013.)
Kiadta: Maxim Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 484
Sorozat: Beautiful #2
Ára: 2999
Forrás: kiadó
Értékelésem: 


kép forrása  
kép forrása 
kép forrása

2013. október 30., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.    

Mivel nem tudtam eldönteni, hogy a két könyv közül melyikkel jöjjek a héten, így egyszerre kapjátok a kettőt. :o)


Várható megjelenés: okt. 30. ?
"Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt. A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni. Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel. Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony - és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt. De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni. A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb... egymást."
Várható megjelenése: dec. 15. ?
"James Patterson nem tétlenkedik két Maximum Ride között sem. Más sorozatok folytatásait vagy épp kezdéseit írja. A Gimisévek sorozat a Maximum Ride-dal ellentétben ezúttal a humort és a mindennapi problémákat lovagolja meg. Nem is akárhogyan: az olvasók egyre több részt kérnek belőle!"

2013. október 28., hétfő

"Édesapja elnyúló kórházi kezelése miatt Alexa kínos anyagi helyzetbe kerül. Lassan nem marad más választása, mint eladni a régi otthonukat. Végső elkeseredésében úgy dönt, szerelmi mágia segítségével szerez vagyonos férjet magának. Arra azonban nem számít, hogy épp legjobb barátnőjének milliárdos bátyja lesz a megmentője... aki egyszer már összetörte a szívét. Nicholas nem hisz a szerelemben, de hogy megörökölhesse nagybátyja vállalatát, meg kell nősülnie, mégpedig gyorsan. Ezért merész ajánlattal áll elő: érdekházasság. Szigorú szabályokkal. Mind közül a legfontosabb: érzelmekről szó sem lehet. Színtiszta üzlet, amit a felek pontosan egy évre kötnek. Csakhogy a sors képes fenekestül felforgatni még a leggondosabban kidolgozott tervet is."

Milliárdosfeleségek #1

Különösebben nem hozott lázba a könyv, úgy voltam vele, hogy egy történet lesz a mostanság olvasható romantikus-erotikus történetek közül, ráadásul a borítója se keltette fel az érdeklődésemet. Miért is olvastam el végül? Mert aztán egyre több pozitív véleménybe botlottam róla, hogy igenis jó, és ráadásul egyáltalán nem erotikus, hanem szimplán csak romantikus. Így gondolom sokat nem kell magyaráznom, miért is kaptam azonnal utána, a könyvtár Újdonságok polcán. ;o)

Alexa és Nicholas, gyerekkoruk óta ismerik egymást, ugyanis Alexa legjobb barátnőjének a bátyja a fiú.
Már a történet legelején a múltban találjuk magunkat, amikor Alexa 14 éves, Nicholas pedig 16. Érezni lehet, hogy a fiúnak tetszik a lány, kicsikarja belőle élete első csókját, de aztán gonoszul kineveti a lány őszinteségét, ezzel összetörve a szívét.
Ezt követően 13 évvel később, a jelenben vagyunk. Alexa 27 éves, Nicholas 29. A lány szülei komoly anyagi gondokkal küzdenek, már ott tartanak, hogy el kell adni az otthonukat. Alexa viszont mindenképp segíteni szeretne nekik, végül arra a döntésre jut, hogy férjhez kell mennie, méghozzá olyan férfihoz, akinek bőven van pénz a bankszámláján. Ekkor jön a képbe a legjobb barátnője, aki pedig tudja, hogy egy örökség miatt, a bátyjának is gyorsan meg kell nősülnie.
Sok-sok év után Alexa és Nicholas újra találkozik, és bár vonzódnak egymáshoz, ezt próbálják titkolni. Más az elképzelésük a házasságról, de a cél érdekében mégis közös nevezőre jutnak és frigyre lépnek. Aztán persze a szálak bonyolódnak, mert Nicholas ráébred, hogy beleszeretett a feleségébe. ...

Az Érdekházassággal egy újabb sorozat vette kezdetét, aminek angolul 4 része megjelent már, és magyarul hamarosan (nov. 25.) várható a második. Olyan, mint egy modern kori Elfújta a szél, sőt, egyes jelenetek teljesen stimmelnek (hála az égnek az egyik kedvencem is), de szerencsére a vége boldog végkifejlettel ér véget. 

Nagyon élveztem az olvasását. Könnyed, kellemes volt, romantikus, olvastatta magát. Tipikusan olyan történet, amit egyszerűen jól esik olvasni. Jó belemerülni, jó drukkolni a szereplőknek és várni a happy endet.
Aki szereti a romantikus irodalmat, szerintem nem fog csalódni az Érdekházasságban. Nem egy kacifántos sztori, a műfaján belül a kitaposott, könnyed úton halad, kiszámítható, de mégis jó.

P.S.: nem tetszik a hazai borító. Túl sötét, túl komoly. És ugyanez igaz, a második rész hazai borítójára is.
____________________
Eredeti címe: The Marriage Bargain (2012.)
Kiadta: Libri Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 324
Sorozat: Milliárdosfeleségek #1
Ára: 3490
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 

2013. október 27., vasárnap

Kivételesen, most nem olyan könyvet hoztam, amit örömmel olvasnék magyarul is. Pedig lehet, hogy nem rossz a RESILIENT, pusztán csak a borítótól ver ki a víz, de attól nagyon. Nagyon-nagyon nem tetszik! Ez a kékes-szürkés-feketés uralkodó szín, rendesen hátborzongató számomra. Aztán meg ott a csaj a vörös ruhában, mintha egy hulla lenne, brrrrrr.... Szerintem katasztrófa. :o(
Maga a történet a fülszövegből kiindulva, nem kicsit hajaz az Alkonyatra.
Angolul megjelent: 2013. szeptember

Livia képes érezni mások érzelmeit, ez pedig az őrületbe kergeti már. A családjával egy nyugodtabb helyre költöznek, ahol egy lovasbaleset után új képességre tesz szert.
Adam az iskola népszerű fiúja. Mindenki ismeri és szereti, de csak azt látják belőle a többiek, amit látni enged. Miután pont szemtanúja lesz Livia új képességének, felébred benne a remény, hogy nincs egyedül. Igen ám, de Livia nem képes érezni a fiú érzelmeit. Távol akarja tartani magát tőle, de naná, hogy egyre jobban vonzódik hozzá. ...


2013. október 25., péntek


"Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal?
A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül…

Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
"
Bár igyekeztem nem spoilerezni, ettől függetlenül úgy érzem, hogy a bejegyzésem egyes részeiből levehető a lényeg (ki mellett fog kikötni Zsófi?). Így mindenki ennek a tudatában olvassa el a bejegyzést, ha még nem olvasta a könyvet!

Jó volt az első információk alapján a megérzésem, hogy Leiner Laura új regényének, egy hatalmas bulihoz lesz köze, mert lényegében a Bábel Fesztivál olyan, mint a Sziget. És pont ebből fakadóan, meg amúgy is, eléggé féltem a történettől.

Imádtam A Szent Johanna gimit, akaratlanul elvárásaim voltak az új regény iránt. Elvártam, hogy ugyanannyira bejöjjön, mint a sorozat, és ugyanannyira féltem a csalódástól. Féltem attól, hogy nem fog tudni Laura kitörni a gimi árnyékából. Hogy ugyanarról fog szólni, mint a sorozata, csak más nevekkel, és nyilván más helyszínen.
De féltem attól is, hogy létrehoz egy másik végletet a karakterekkel, hogy megmutassa, tud teljesen mást is sikerre vinni. Féltem attól, hogy nem lesznek szimpatikusak a szereplők, hogy túlságosan Reniék fognak bennem élni, és akaratlanul versenyre fognak majd kelni bennem.
És szkeptikus voltam, maga a fesztivál miatt is. Sose voltam egy party arc, tán messze is áll tőlem ez a világ, így féltem attól, hogy nem fogom tudni átérezni, nem fogok tudni belecsöppenni, mint pl. a gimibe.
Kihagyni természetesen nem akartam az új könyvet, így megvettem, nekikezdtem és újra az első oldalakon magával sodort Laura stílusa. Faltam a sorokat, megkedveltem a szereplőket és azon kaptam magamat, hogy nem is gondolok Reniékre, ez pedig jó. Annak is örültem, hogy bár a Fesztivál a helyszín, de még se éreztem azt, hogy túl sok lenne belőle. Hogy ne tudnám elképzelni, ne tudna rám ragadni a szereplők hangulata. Nagyon jól eltalálta az írónő az arany középutat. Buliztak is, de nem az volt a hangsúlyos, hanem az, ami velük történt, amit éreztek.

A történet főszereplője Zsófi. 17 éves, életében most először vesz részt egy fesztiválon. A barátaival: Napsival, Szaszával, Abdullal és Hipóval vesz részt ezen a heti rendezvényen. Persze vannak mellékszereplők, mint pl. Napsi bátyja, vagy Kolos, aki Napsi bátyjának a barátja és amúgy VIP-ként vesz részt a fesztiválon, és Punk, aki van, meg nincs is. A láthatatlan szellem pedig Attila, akiről csak olvasunk, de látni nem láthatjuk.
Szóval ők indulnak el erre a fesztiválra és egy hét alatt bizony sok minden történik velük, főleg Zsófival. A lány nagy álma, hogy találkozhasson a kedvencével, akik fellépnek majd ezen a rendezvényen is.
Van a történetben minden: plátói szerelem, váratlan szerelembe esés, egymás agyának húzása, sok poén, barátság. És tán igen, a barátság áll a középpontban. Ahogy mondani szokták: férfi és nő között nem létezik barátság, mert az egyik idővel mindig többet akar. Nos, itt majd elválik, hogy helytálló-e az elmélet.

Poént lelőni nem akarok, de természetesen a szerelmi szál nem maradhatott ki a kötetből. Nagyon sokáig azt hittem, hogy Zsófi teljesen mással fog összejönni, mint akivel a végén összejött, ugyanakkor végig bennem volt, hogy "nem, vele nem jöhet össze, mert a másikkal lenne a logikus", de akkor most befogom a számat, mindenkinek megmaradjon az élvezet, hogy vajon ki mellett fog kikötni végül Zsófi. ;o)

Miután befejeztem a történetet, becsuktam a könyvet, akkor futott végig bennem, hogy mégis csak nagyon emlékeztet A Szent Johanna gimire.
Zsófi olyan, mint Reni, bár tán egy kicsit vagányabb, de azért nem esik túlzásba.
Napsi (a legjobb barátnő) olyan, mintha külsőleg Kinga lenne, de belülről pedig Virág, egy kicsit több ésszel.
Szasza dettó Cortez.
Abdul totál Ricsi.
Hipó. Hipó hát igen, ő egy új figura, akit annyira nem is értettem. Hipochonder, és kétlem, hogy egy ilyen betegségben szenvedő egyén, tényleg elmenne egy fesztiválra, rengeteg ember közé, kitenni magát egy rakás vélt veszélynek.
Boti (Napsi bátyja) pedig olyan, mint Andrisék egy személyben.
Kolos. Hát igen, Kolos tán egy kicsit Corteztre és Ricsire emlékeztet.
Punk, hát ő olyan észrevehetetlen, mint Gábor. Van is, meg nincs is.
Ami pedig történik a szereplőkkel, jobban belegondolva ugyanaz a már kijárt út, amin végigment Reni és Cortez is, csak most nem a gimi folyosóján sétálgatnak végig, hanem egy fesztivál sáros útján. Ez pedig így utólag, egy picit levett az értékelésemből. Mert egyfelől újdonság amiről olvastam, de másfelől még sem, csak a nevek és a helyszín változott. Ennek ellenére nagyon tetszett, de ha összességében nézem A Szent Johanna gimit, akkor az tán jobban tetszett.

P.S.: nem tudom eldönteni, hogy a design tekintetében tetszik-e, hogy követte a könyv A Szent Johanna gimi stílusát, avagy sem. Végülis tényleg ettől Laurás, de akárhányszor ránézek, mindig a gimi jut eszembe róla, és azt a hatást várom tőle.
___________________
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió (2013.)
Oldalszám: 528
Ára: 2990
Forrás: saját
Értékelésem:


2013. október 23., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.     

Igaz, hogy nem rég fejeztem csak be a sorozat első részét (Érdekházasság), viszont annyira kis könnyed, romantikus volt, hogy már fel is került a listámra a Trükkös házasság. Más párról fog szólni, de az előző kötetben már megismerhettük őket. A várható megjelenés pedig, november 22. Szerintem ez is jó lesz. ;o)

nagyobbért katt a képre!

Kiadja: Libri Könyvkiadó
Ára: 3490

A Maxim Könyvkiadó jóvoltából, nyereményjátékot hirdetek a Veszedelmes sorscsapás 1 példányáért. Akik odáig voltak a Gyönyörű sorscsapásért (fülszöveg► vidd rá az egeret!), gyorsan csapjanak le a lehetőségre, nem fogják megbánni. ;o)


"Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt."
Mi is a teendő? Most először használom a Rafflecoptert nyereményjáték során, így remélem minden fennakadás nélkül működni fog. :o) Kattintsatok rá a két +1-re, hajtsátok végre a feladatokat és ennyi is. Facebook regisztráció szükséges hozzá! Ha valahol mégis elakadnátok, akkor sikítsatok! ;o) a Rafflecopter giveaway ________________
* a nyereményt Magyarországon belül postázom
** ha a nyertes 2 héten belül nem reagál a megkeresésemre, akkor új sorsolást hajtok végre
*** a nyertes nevét itt, a Facebookon is közzé teszem, valamint e-mailben is megkeresem

2013. október 21., hétfő

"Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.
"

Throne of Glass #1

A külföldi blogkon már belebotlottam ebbe a könyvbe még azelőtt, hogy kiderült volna, itthon is meg fog jelenni. Elolvastam pár bejegyzést róla, egyáltalán nem voltak negatívak, de még se éreztem, hogy hatalmas lázat okozna az olvasóknak, hogy a kezeiket tördelve várnák a második részt. Inkább úgy vettem le a sorokból, hogy jó kis olvasmány volt, elment, de semmi extra. És olvasva a történetet, én is így érzem.

Amikor megláttam a hazai borítót, először le se esett, hogy a Throne of Glass ugyanaz a Throne of Glass, mint amiről már olvastam külföldi oldalakon, mert előttem mindig ez a másik borító szerepelt. Valahogy az finomabb volt, tán érezhetően romantikusabb beütéssel is, és akkor itt van a fenti, amivel nálunk megjelent. Ez pedig nyers, harcias, egy csepp romantikát se érzek benne. Mintha a két véglet lenne a két borító, és őszintén szólva nem nyerte el a tetszésemet a "miénk". Viszont befejezve a történetet rájöttem, hogy mégis csak ez illik jobban hozzá. Ugyanis a történet csupa harc, erő, romantika csak épp hogy fellelhető benne, egyáltalán nincs a középpontban.

A fülszöveghez nem tennék hozzá semmit, nagyon jól össze van foglalva a történet lényege, de térjünk ki akkor a könyvre.
Celaena a történet központi figurája, és úgy érzem, mintha a karaktere nem lenne lecsiszolva. Folyamatosan zavarba ejtett a benne rejlő kettősség. Az egyik percben a hírhedt orgyilkosról olvastam, a másik percben pedig egy 18 éves lányról, aki imád bálokba járni és csini ruhákban flangálni. Ez valahogy nem illett egy rettegett gyilkoshoz, aki képes bárkit elintézni pár perc alatt. Nem tudtam eldönteni, hogy most egy bohókás tini lányról olvasok, vagy pedig egy vad, erős, felnőtt nőről. Úgy érzem, hogy nem szabadott volna az írónőnek ilyen kettősséget belevinni a karakterébe. Calaena-nak erősnek kéne lennie mindvégig, nem pedig néha átalakulnia "plázacicává".
A másik ami zavart, az a szerelmi háromszög. Annyira egyértelműen nem szerepel igazából a történetben, de érezni lehet, hogy a lányért épp úgy odáig van a koronaherceg, mint a testőrkapitány. Én mindvégig a kapitánynak szorítottam, vágytam legalább egy pici romantikára a történetben, de hát igen. ... Aztán persze a történet végén kiderül, hogy a lány dönt-e a pasik kérdésében, avagy sem.
Magát a történetet se tudtam néhol hová tenni. A legelején totál olyan érzésem volt, hogy itt majd amolyan Az Éhezők Viadala lesz, aztán egyre jobban éreztem a Trónok harca beütést, végül eljutottam odáig, hogy igazán sem ez, sem az, valami más, de mégis ismerős elemek fedezhetőek fel benne. Egyáltalán nem bonyolult a történet, teljesen kiszámítható, még a titok lényege is elég hamar lelőhető. Izgalmas, de nem fordulatos, és épp emiatt néha ellaposodott.

Többnyire az én szemszögemből, abból lehet leszűrni, hogy egy könyv mennyire tetszett, hogy milyen gyorsan olvastam el. Ugyanis ha igazán tetszik valami, akkor este nekiesek és képes vagyok addig olvasni, amíg el nem alszom felette, és így akár 1-2-3 nap alatt végezni vele. Az üvegtrónon viszont, majdnem 2 hetet ültem. Annak ellenére, hogy nem volt rossz, mégis lassan haladtam vele. Mivel kiszámítható volt, nem okozott izgalmat, hogy juj, vajon mivel fog folytatódni, mert sejteni lehetett. Amikor viszont folytattam és sikerült ráhangolódnom, akkor olvastatta magát rendesen. Csak aztán lefeküdtem aludni és vagy jött a vágy a folytatáshoz másnap, vagy nem.

Összességében, kellemes olvasmány. Kiszámítható, de mégis izgalmas, valamilyen szinten. Harcos, ifis, az érzelmek háttérbe szorulnak, van benne titok, rejtély, egy leheletnyi szerelem, szóval olyan fiatalos regény.
Ajánlom-e elolvasásra? Igen. Mert bár nem kapott el a láz, nem faltam be pár nap alatt, mégis van benne valami, ami miatt kíváncsi vagyok a folytatásra. Ez pedig 2 hét ide vagy oda, jelent valamit a történetre nézve.
___________________
Eredeti címe: Throne of Glass (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 544
Sorozat: Throne of Glass #1
Ára: 2999
Forrás: kiadó
Értékelésem:




2013. október 19., szombat

"Gratulálunk! Ön nyert! Nyereménye egy új élet! Kérjük készüljön fel bármire!
Eljátszottál már a gondolattal, mit tennél, ha megütnéd a lottó főnyereményt? Mihez kezdenél, ha bármi elérhető lenne, amitől sorsod eddigi megfosztott? Ha új életet kezdhetnél, mi lenne a régivel? M. napjai úgy teltek,mint bármelyik háziasszonyé. Egy márciusi hétfőn változott meg minden számára, amikor a saját lottószámait látta viszont az újság hasábjain. Nyereményéből egy titkos álomvilágban kezdi megvalósítani vágyait, miközben mit sem sejtő családja előtt tökéletesen játssza mindennapi szerepeit. Az elhallgatott dolgok száma viszont minden nap csak nő."

Nagyon bajban vagyok ezzel a könyvvel, mert felmerült bennem a kérdés, hogy meddig is mehetek el a véleménynyilvánítással, hol van ennek a határa? Nem vagyok az a fajta ember, aki arra menne rá a könyvek értékelésénél, hogy másokat megbántson, megalázzon, ugyanakkor mindig úgy vagyok vele, hogy az olvasóknak tartozom annyival, hogy leírom a negatív véleményemet, tán emészthetőbb formában, mint az a fejemben kavarog.
Bajban vagyok ezzel a könyvvel, ugyanis nem tetszett. És nem igazán az a bajom vele, hogy nem tetszett, hanem az, hogy 126 oldal elolvasható 1990 Ft-ért és olyan, amilyen.

Tudom, hogy nagyon sok írópalánta várja azt a pillanatot, amikor kézbe veheti a történetét. Hogy sokat dolgoznak rajta, rengeteg óra van benne, sok-sok reménykedés, hogy vajon valamelyik kiadó elfogadja-e, ott vannak a visszautasítások, a pofonok, a csalódások. Biztos vagyok benne, hogy nagyon rögös út áll, minden egyes könyv mögött, míg a szerző nem fut be. És épp emiatt vagyok most csalódott. Mert az alaptörténete A nyereménynek jó, de a kivitelezése viszont nagyon nem.

Szerintem nincs olyan ember, aki ne játszott volna el a gondolattal, hogy mihez kezdene akkor, ha ő nyerné meg pl. az 5-ös Lottót. Mit kezdenétek a milliókkal, vagy épp a milliárdokkal? Eltitkolnátok a nyereményt? Ha igen, akkor kik elől és miért? Mire költenétek belőle? Hogyan élnétek utána? Előttem most rengeteg, nagyon színes kép villódzik, hatalmas álomutazásokról, kacsalábon forgó palotákról, ilyen-olyan luxusjárgányokról, szóval rengeteg lehetőség van ebben a témában.
A történet mégis nagyon unalmas és semmilyen. Olyan, mintha egy általános iskolai irodalom órán bement volna a tanár, kiadja a feladatot a diákoknak, holnapra írjatok nekem X oldalt arról, ha megnyernétek az 5-ös Lottót, akkor szerintetek miben változna meg az életetek! Ilyen a könyv. Mint egy iskolai fogalmazás. Unalmas, semmilyen, nincs benne fantázia. A szereplőket nem ismerjük meg, nem maradtak meg bennem, lehet, hogy nem is olyanok, mint amilyennek megszülettek a fejemben, mert lényegében semmit nem tudunk meg róluk.

Csak annyit, hogy van M., férjnél van X éve, a házasságuk ellaposodott, van 2 tizenéves lányuk, otthon van, éli a monoton mindennapokat, aztán bumm, milliomos lesz. Na de a döntései tök logikátlanok! Nincs benne szín, nincs benne élet, nem találja a helyét. Persze, lehet rá mondani, hogy direkt ilyen komor, sötét a hangulata, na de az olvasó másra számít, hisz mégis csak valakiből milliomos lett, meg a fülszövegben ott a kecsegtető "titkos álomvilág", amiben ott a lehetőség, a változás, az izgalom. Ő lett a nyertes, ő vitte el a nyereményt, amiért mittudoménhányan harcba szállnak rendszeresen! Ő a nyertes, és ennyire sötét lenne az élete? A főszereplő végig olyan előttem, mint egy zsíros hajú, kinyúlt pulóvert viselő, totál lestrapált, idősödő nő, akinek vannak álmai, de még sem tesz semmit értük, logikátlan döntéseket hoz. Az egész annyira valószínűtlen. Tudjátok kit képzeltem el magam elé? Nem jut eszembe a film címe, de a 90-es években láttam először. Arról szólt, hogy volt egy fiatal csaj, együtt élt a szüleivel és a nemtudommennyi testvérével, nem volt munkája, tök kilátástalan volt az élete, végig az esküvőjét tervezgette, holott nem is volt senkije, aztán kapott pénzt az apjától egy munka miatt, ő meg lelépett a pénzzel. ABBA slágereket játszottak benne, meg férjhez ment egy sráchoz, de csak azért, hogy az részt vehessen valamilyen úszó versenyen, utána elváltak, stb. Na, ebben a filmben volt az anyuka. Totál ő ugrott be nekem mindig, amikor M.-ről volt szó.
Pedig az alap jó, benne volt a lehetőség a történetben, de nem jött össze.

Az egyetlen pozitívum amit ki tudok emelni, az a könyv megjelenése. A borító egyszerű, de szép, és nagyon tetszenek a fekete lapszélek. A lapok se vékonyak, szóval olyan kis masszív füzetecske. De a betűméret nagy, fogalmam sincs, ha normál betűmérettel lett volna nyomtatva, akkor hány oldal lenne, ha így 126. Igazából ez egy novella. 

Ajánlom-e elolvasásra. ... Hm. ... Nem elégetős egyáltalán, csak nagyobb lehetőség volt benne, mint amennyit kihozott belőle az írónő. Szóval persze, akit érdekel a fülszövege alapján, az olvassa el, de én nem fizetnék majdnem 2.000 Ft-ot érte.

A bejegyzés eredetileg a Könyvfalók blogon jelent meg!
_______________
Kiadta: Álomgyár Kiadó (2013.)
Oldalszám: 126
Ára: 1990
Forrás: a Könyvfalók oldalán keresztül az írónőtől
Értékelésem:

2013. október 17., csütörtök

A sorozat: The Vincent Boys / Vincent fiúk

Könyv #1: Ha az enyém lennél | Műfaj: YA
Itthon kiadja: Maxim Könyvkiadó | Megjelent
ITT írtam róla
"Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő történetétől!
Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá.
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni...
"

A sorozatról:


A Vincent fiúk 2 kötetből áll. Az első 2011-ben jelent meg angolul, a második pedig 2012-ben.
Az elsőt több, mint 35.000-en értékelték a Goodreadsen, a másodikat több, mint 20.000-en, és mind a 2 kötet értékelése jelenleg, 4 egész fölött van. Ez azért kecsegtető. ;o)

A szerző:

A sorozat: Breathing/ Lélegzés

Könyv #1: Elakadó lélegzet | Műfaj: YA
Itthon kiadja: Maxim Könyvkiadó | megjelent

""Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?"
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat...
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. A Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete."

A trilógiáról:

A trilógia első része 2011-ben, a második 2012-ben, a harmadik pedig idén jelent meg angolul.
A Goodreads alapján, nagyon kecsegtetőnek tűnik a történet, mert mind a 3 kötet majdnem 4,5-ös értékelést kapott, több ezer olvasás alapján.

A szerző:

2013. október 16., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.    

És igen-igen-igen, végre jön a a Láncreakció magyarul is, előre láthatóan november 30-án! Imádtam a trilógia első két részét, szóval nagyon bízom a harmadik kötetben is. ;o)

nagyobbért katt a képre!
Kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
Ára: 2.999

2013. október 15., kedd

Még egy nyáron olvasott könyvvel kapcsolatban, osztom meg veletek a véleményemet, nem kicsit más formában, mint megszokhattátok, de ehhez volt most kedvem. ;o)


Kedveskéim, 

szeretném a figyelmükbe ajánlani a sorozatom első kötetét, melyben kezdetét veszik a kalandjaim. Na de először bemutatkozom, hisz az illem így diktálja. Agatha Raisin vagyok. 53 éves üzletasszony, aki hosszú évekig vezette a reklámügynökségét. A semmiből küzdöttem fel magamat a csúcsra, elváltam, gyerekem nincsen, a munkámnak éltem. Sokak szerint nagyon rideg vagyok, és tipikusan olyan ember, aki ha ráharap valamire, addig bizony nem engedi, amíg meg nem szerzi magának. Ez a szakmában nagy előnyt jelentett. Most viszont úgy döntöttem, hogy nyugdíjba vonulok, és kiélvezem munkám gyümölcsét. 

Cotswold
Először is eladtam a reklámügynökségemet és Londonból Cotswoldba költöztem. Ez egy festői kis hely, messze Londontól. Tudják, tipikusan olyan, ahol az utcán ránk köszönnek a többiek, ahol a boltos tudja a nevünket, ahol nőegylet van és társai. Ahol mindenki cukormázas és szirupos. Na szóval, ide csöppentem én.
Először nem találtam a helyemet, és bár a lakók kedvesek voltak velem, mindenki köszönt és pár szót odavetett az időjárásról, de komolyabban nem fogadtak be. Aztán jött a pitesütő verseny! Biztosra vettem, ha sikerül megnyernem, akkor onnantól kezdve mindenki keresni fogja a társaságomat. Igen ám, de hogy a búsba süssek pitét, ha eddig a konyha közelébe se mentem soha? Nos, a válasz egyszerű: sehogy. Helyette elmentem a kedvenc helyemre, ahol isteni spenótos pitét sütnek, vettem egyet, hazavittem, majd beneveztem vele a versenyre, mintha a sajátom lenne. Tudom, hogy ez nem volt szép tőlem! Utólag én is okos vagyok! Mert ekkor kezdődött a probléma.
Mr. Cummings-Brownie ugyanis evett 3 szeletet a pitémből (tegyük hozzá, hogy nem nyertem, de bunda volt az egész), majd elhalálozott. Esküszöm, nem én tehetek róla! A nyomozás kiderítette, hogy véletlen baleset történt, de én nem nyugodtam. Biztosra vettem, hogy gyilkosság áldozata lett a férfi, és a nyom után eredtem. 
Szóval erről szól A spenótos halálpités könyvem. Tudom, kicsit Agatha Christie-s, de a lényeg úgy is csak az, hogy a végén kiderül, ki is volt a tettes. Persze a kiléte kézenfekvő volt, csak a hogyan kérdése tette bonyolulttá az egészet. Ha kíváncsiak a nyomozásomra, akkor tartsanak velem az első kötetemben! ;o)

 Agatha Raisin


A blog írójának hozzászólása: A kapcsolatom érdekesen kezdődött a könyvvel, ugyanis sokáig halpitének olvastam a címet. ;o) 
Na de a lényeg. Eléggé Agatha Christies (szándékosan) a történet, de nagyon olvasmányos. Nem bonyolult, az első perctől kezdve sejteni lehet, hogy ki a tettes, a problémát az okozta, hogyan sikerült megvalósítania a gyilkosságot. Élveztem az olvasását, kellemes volt, néhol egy kicsit rideg, de maga Agatha is ilyen. Ajánlom a figyelmetekbe. ;o)
___________________
Eredeti címe: The Quiche of Death (1992.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2011.)
Oldalszám: 342
Sorozat: Agatha Raisin #1.
Ára: 3499
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

2013. október 14., hétfő

Köszönöm szépen a játékban a részvételt, sokkal többen jelentkeztetek, mint az eddigiek során, aminek nagyon örültem. :o) Ráadásul egyesek nagyon édesek voltak, mert nem csak idézetet másoltak be nekem, hanem kis örömszöszöket is az életükből, amiket hatalmas mosollyal az arcomon olvastam. Köszönöm, hogy ezeket is megosztottátok velem! :o) 
Mivel sok, nagyon szép, elgondolkodtató idézetet küldtetek be, ezért úgy döntöttem, hogy a mai naptól kezdődően, naponta 1-et megosztok a blog Facebook oldalán is azok közül, melyek a legjobban tetszettek.

Viszont, a játékszabály azért játékszabály, mert azokat be kell tartani, a játékban való részvételhez. Idézetet mindenképp kellett írni és kértem a forrást is. Így azok, akik nem írták oda az idézet mellé, hogy ki mondta, hol olvasták, hol hallották az adott idézetet, azoknak a neveit nem tudtam belevenni a sorsolásba. Aki nem írt idézetet, csak a nevét és az e-mail címét adta meg, szintén nem.
Végül 133 név került a kalapba, a Random.org pedig sorsolt, íme:

Az Idő Urát megnyerte Gólya Kata, gratulálok, megy a mail is! :o)

Akik pedig most nem nyertek, ne szomorodjanak, ugyanis az egyik kiadó jóvoltából, hamarosan újabb nyereményjáték veszi kezdetét, figyeljétek az oldalt! ;o)

2013. október 13., vasárnap

"Az újrakezdés szívás.
Amikor - éppen az utolsó középiskolai évem előtt - Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt - akkor valami történt. Valami váratlan. 
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam..."

Luxen #1 

Sejtettem én, hogy a zombik után az UFO-k fognak jönni, de akkor még csak poénra vettem az egészet, erre nem bejött a tippem! ;o) Hát kérem szépen, itt vannak a szerelmes UFO-k. Most tuti ilyen kis zöld, gülü szemű lényeket képzeltek el magatok elé, 

Forrás
és azon töritek a fejeteket, mi köze lehet a borítón szereplő srácnak hozzájuk, meg amúgy is, hogy eshet bele egy csaj ilyen zöld, nyálkás izébe? Ugye, hogy ugye? Hát akkor megnyugtatlak titeket, hogy az UFO-k, nem ilyen egy szemű, zöld micsodák, hanem igazából fényemberek, akik képesek lemásolni a legszexibb géneket, majd úgy járni köztünk, mint az emberiség élő szobrai (persze a legszebb fajtából), kiegészítve olyan kis apró képességekkel, mint hogy szupergyorsak, szupererősek, felveszik bárki alakját, szóval csak ilyen apróságokról van szó.

Na szóval a luxenek lennének a mi földönkívülijeink, vagyis a fényemberkéink. Már hosszú-hosszú ideje itt élnek köztünk, tud róluk a kormányzat, sőt, még pénzzel is támogatja őket, csak ne hívják fel magukra az emberek figyelmét, mert juj akkor mi lesz. Ezek a luxenek jó fejek, csupa szívek, nem bántanak senkit, tök jól elvannak. Csak hát, megvan nekik az ellenpárjuk, akik szintén itt élnek a Földön és vadásznak rájuk.
És akkor itt jön a képbe a főszereplő lányunk, Katy. (Nekem csak Kati.) Az édesanyjával most költöztek új városkába és mit ad ég, van pár luxen ott. Gyorsan össze is barátkozik a szomszéd lánnyal, akiről nem is sejti, hogy micsoda, de azt tudja, hogy a tesója bár irtó dögös, de azért utálatos is. Hát igen, itt azért lehet némi szerelmi szálra gondolni, de persze a dolgok bonyolódnak, mert a gonoszak vadásznak a luxenekre, közben Daemon (nekem csak Démon) próbálja magát távol tartani Katy-tól, de valamilyen oknál fogva nem sok eséllyel. És hogy minden jó, ha jó a vége? ...

Huh, hát. ... Röviden: bár nagyon sokan odáig vannak ezért a sorozatért, és izgatottan várják a 2. rész hazai megjelenését, én nem fogok beállni a sorba. Maga a sztori aranyos, de olyan semmilyen, meg amolyan már olvastam csak vámpírokkal dolog (utalva: Alkonyat)
Katy kedves kiscsaj, nagyon tetszett benne, meg a történetben is, hogy könyves blogot vezet, többször szóba is került az egész, ez nagyon szimpatikus, újszerű volt, feldobta a történetet. A könyves blogos rajongóknál ez hatalmas piros pont lehet, számomra is az volt, bár rajongó kétlem, hogy valaha is lennék.
Daemont tucatpasinak tartom ebben a műfajban. Csilli-villi, tökéletes, szuperképességek, kezdetben bunkó, és itt jött az egyetlen különbség: nem változott át csöpögős, szerelmes lovaggá. És igen, kövezzetek meg, de nekem ez hiányzott. Jóval több ifis romantikára számítottam, és ez nem valósult meg. Érzi az olvasó, hogy valami van a két főszereplő közt, de az olyan lagymatag, hogy még a levegő se szikrázik. Többre számítottam ezen a téren.
Igazából nekem az Obszidián olyan, mint az Alkonyat, csak UFO-kal, és szimpibb főszereplő csajjal. A pasi karaktere viszont számomra gyengébb. Ez van.

Nem ájultam el egyáltalán, de nem mondom azt, hogyha úgy alakul, nem fogom elolvasni a második részt. Egy valami biztos: nem a listám élén szerepel. 
Ettől függetlenül nem az a kategória, amit nem ajánlanék elolvasásra. Nekem nem jött be, de ha neked a fülszöveg felkeltette az érdeklődésedet, akkor lebeszélni nem foglak róla, mert látom benne az esélyt, és el is fogadom, hogy másoknak meg nagyon bejön. Nem vagyunk egyformák, ez a könyv megint megmutatta. ;o)
______________
Eredeti címe: Obsidian (2011.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 422
Sorozat: Luxen #1
Ára: 2999
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 

2013. október 12., szombat

A sorozat: Hex Hall

Könyv #1: Hex Hall | Műfaj: YA
Itthon kiadja: Könyvmolyképző Kiadó | Várható hazai megjelenése: nov. 30.

"Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat - de különösen őt."

A sorozatról:


A Hex Hall 3 kötetből és 1 novellából áll. Az első rész 2010-ben, a második 2011-ben, a harmadik pedig 2012-ben jelent meg angolul.
Nagyon kecsegtetőnek tűnnek a kötetek, ugyanis a Goodreads alapján mindegyik résznek az átlaga, 4 egész fölött van, több tízezer értékeléssel.

A szerző: