Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Eredeti címe: Wintergirls (2009.)
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió (2011.)
Oldalszám: 277
Ára: 2990
Forrás: könyvtár

Értékelésem:

"Ordítanak velem, mert nem vagyok képes azt látni, amit ők látnak. Senki sem tudja elmagyarázni, miért működik az én szemem másképp, mint az övék. Senki sem képes leállítani."


Mi a fenéért vártam ezzel a könyvvel én ennyit? Pedig többen is ajánlották, hogy olvassam el minél előbb, de valahogy nem jött meg a kedvem hozzá, meg igazából maga a téma se hozott annyira lázba. Evészavarral küszködő fiatal lány- gondoltam, hogy majd agyba-főbe koplal, adja ki magából a dolgokat és ez nem volt valami vonzó számomra.
Aztán legutóbb amikor könyvtárban jártam, szó szerint a kezembe esett a könyv. Történt, hogy megálltam egy polc előtt, kihúztam egy könyvet és mivel eléggé be volt szegénykém szorítva, így egy kicsit a polc megingott. Ez a könyv pedig a fölötte levő polcon volt, rajta a többi könyv tetején, csak úgy lazán "odavágva". Így történt hát, hogy szerencsére a polcot nem rántottam magamra, de a Jégviráglányokat röptében elkaptam. És ha már így esett, akkor beletettem a kosaramba és hazahoztam. ;o)
Már csak 1 hetem volt a kölcsönzés végéig, ilyenkor 1 vagy max. 2 könyv azért bele szokott férni, viszont 2 megkezdett és 2 olvasatlan várt még rám. A megkezdetteket valahogy folytatni nem akartam, így a kérdés az volt, hogy a még nem olvasott 2 könyv közül melyiknek álljak neki. Végül a Jégviráglányok mellett döntöttem, hála az égnek! Egy teljes nap alatt befejeztem, letenni se tudtam. Elkezdtem reggel (na jó, tegyük hozzá, hogy lehetőségem is volt a nap jelentős részében olvasni) és este tíz órakor olvastam el az utolsó sort. Miután befejeztem a könyvet, feküdtem az ágyban és csak szorítottam magamhoz. Döbbenetes olvasmány volt.

A tartalomról röviden: Lia 18 éves és evészavarral küzd.

kép forrása

A története valahol ott kezdődik, hogy amikor kislányként balettozott és elkezdett serdülni, egy picit kikerekedett, amit a balett tanára szóvá tett. Ráadásul akkoriban a szülei is fasírtban voltak, majd el is váltak, a lány pedig az édesanyjával maradt, akivel annyira felhőtlen sose volt a kapcsolata. Egy jó barátnője volt csak Cassie, aki szintén evészavarral küszködött. Lényegében együtt csinálták, versenyeztek, hogy ki tud a legvékonyabbra fogyni.
Lia az ételt tagadta meg, anorexiás. Éhes volt mindig (érthető módon), legszívesebben tömte volna magába az ételt, és bár az agya azt üzente neki, hogy egyen, a keze és a szája nem engedelmeskedett. Mert kövérnek látta magát és fogyni akart. Megvonta magától az ételt, folyamatosan számolta a kalóriákat, hazudott annak érdekében, hogy ne bukjon le és mindeközben még 44,9 kg-osan is kövérnek látta magát.
Cassie bulimiás volt, akinek a szervezete egyszer csak felmondta a szolgálatot. Egyedül halt meg, magányosan, kínok közt.
A könyv ott kezdődik, hogy Lia már 2 szanatóriumi időszakon is túl van. Jelenleg az apjánál, a mostohaanyjánál és a mostohatestvérénél lakik, akit nagyon szeret. Eljátssza, hogy meggyógyult, de mindez hazugság. Aztán jön a hír: Cassie meghalt. Lia innentől kezdve úgy érzi, hogy kísérti a barátnője szelleme és egyre inkább fogyni akar. Elfogyni, eltűnni, láthatatlanná válni. ... Mi lesz mindennek a vége? ...

A véleményem:

Az evészavarok mögött mindig van egy probléma, ami kiváltja, ami elindítja lefelé a lejtőn a beteget. Nagyon sokszor elgondolkodtam azon, hogy a szülők miért nem vették észre időben? Mit kellett volna tenniük? Hol hibáztak? Meg lehetett volna mindezt akadályozni? Én úgy érzem, ha legalább annyi energiát fordítottak volna a lányukra, mint a karrierjükre, akkor észre kellett volna venniük hogy baj van még azelőtt, hogy a lánynak kórházi kezelésre lett volna szüksége. Egyszerűen látni kell, hogy a gyerekünk elfogy, miközben egy fedél alatt élünk vele! Vagy úgy telnek el napok, hogy rá se nézünk? A reggeli újságból csak mormogunk neki egy "jó reggelt" és annyi is? Hogy történhet meg mindez? Rendben, elismerem, rohanó Világban élünk, a szülők dolgoznak látástól mikulásig, kihajtják a belüket is, elismerem. De akkor is, ez nem mentség arra, hogy egy ilyen hatalmas problémát ne vegyen észre egy édesanya, egy édesapa. Őszintén szólva nem is csodálkozom, hogy Lia beteg lett. Vezessünk csak mindent vissza a szülő-gyermek kapcsolatra és meg is van, hogy tudott elindulni a lejtőn!
Lia nagyon beteg. Ahogy elképzeltem egy 160valahány centiméter magas lányt 44 kg-osan, a hideg is kirázott. Ez a lány bármikor összetörhetett volna egy szélfuvallattól is. Lelkileg jó ideje már darabokra hullott és épp emiatt egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a környezete, az orvosok, hogy hagyhatták, hogy átverje őket és mindeközben folytathassa az önsanyargatását? Hogy tudta a több év tapasztalattal a hátuk mögött rendelkező szakembereket egy 18 éves lány átverni? Arról nem is szólva, hogy a saját szüleit is. ... (Na jó, tény és való, hogy az anyja a vége felé kezdte kapizsgálni a dolgokat, de azért nem lehet felmenteni őt.)

Ami tetszett benne:

• Hogy felhívta a figyelmet az ebben a betegségben szenvedőkre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog fogni a téma, mert mint ahogy említettem is, annyira nem érdekelt, de mégis így lett.
• Nagyon jól be tudta mutatni az evészavart, nagyon jól tudta érzékeltetni, hogy mi jár a fejükben azoknak, akik szenvednek ettől.
• Tetszett az is, hogy az ételek után oda volt írva zárójelben a kalóriaértéke, így jobban át lehetett látni, hogy Lia mégis mit tesz.
• Tetszett amikor amolyan kis blogos szöszöket lehetett olvasni más betegektől.
• Tetszett, hogy jól volt ábrázolva a szülő-gyermek kapcsolat, érezni lehetett a miérteket, nem lógott a levegőben.

Ami nem tetszett (bár ez nem a történet és a könyv hibája, inkább csak magához a betegséghez fűződik):

• Egyszerűen nem birom felfogni, hogy nem vették észre a szülők időben Lia betegségét? 
• Hogy tudott mindenkiből hülyét csinálni a környezetében?

Kedvenc szereplő: Lia, Emma
Kinek ajánlom a figyelmébe?: mindenkinek. Szülőnek, gyereknek, fiatalnak, idősebbnek, mindenkinek! Laurie Halse Anderson újra velős témához nyúlt, mint a Hadd mondjam el ... esetében is. Felkavaró, döbbenetes olvasmány, ajánlom a figyelmetekbe! És beszéljetek róla!

Laurie Halse Anderson 51 éves amerikai írónő.
Ifjúsági regények, gyermekkönyvek és történelmi regények írónőjeként ismert.
Az egyik legnagyobb sikerét az első regényével, a Hadd mondjam el ...-el érte el.
Sok díjat bezsebelt az írónő az évek során, aki ifjúsági regényeiben olyan témákat dolgoz fel, amik nagyon valósak félelmekre épülnek.
Az írónő hivatalos oldala