Az Angyalárny és lusta isler

Mi sül a sütőben? 1.

Jó ideje kacérkodok egy gasztroblog írásának a gondolatával -ugyanis a másik nagy szenvedélyem az olvasáson kívül a sütés, főzés-, sőt, többször neki is kezdtem, de amint oda lett a lelkesedésem, a blog is meghalt. Most újra elkapott a láz, de úgy döntöttem, hogy ötvözöm a recepteket a könyvekkel. Persze nem kell megijedni, nem foglak elárasztani titeket főzelék és leves ötletekkel, pusztán csak amikor sikerült valami finomat SÜTNÖM (igen, csak sütikre számíthattok), akkor megosztom a receptet veletek egy bejegyzésben itt. Na de hogy a könyvekhez is köze legyen, megmutatom majd, hogy épp mit olvasok és jövök is egy idézettel a könyvből, ami az utolsó olvasott oldalamról való. Csak hogy könyvesek maradjunk. ;o)

És akkor az első ilyen gasztro-könyves vegyes bejegyzésem nem fog másról szólni, mint az Angyalárnyról (ugyanis jelenleg ezt olvasom) és a lusta islerről. Miért is lusta szegényke? Nos azért, mert mindig lusta vagyok végig kenni csokival, így csak a tetejét szoktam. ;o)

Hozzávalók kb. 15 db kisebb finomsághoz:
200 g vaj
200 g liszt
100 g cukor
100 g darált dió
1 tojás
só, citromhéj, kicsi fahéj
lekvár (szerintem a legfinomabb eperrel vagy ribizlivel)

Elkészítése:
A vajat mikroban fel szoktam melegíteni, majd hozzáöntöm a többi hozzávalót és jól összegyúrom. Ha szükséges, akkor adok még hozzá egy kis lisztet. Amikor a kis cipó elkészült, 1 órára hűtőbe teszem pihentetni.
Miután letelt az egy óra, a sütőt 200 fokra előmelegítem, közben lisztezett deszkán kellő vastagságúra nyújtom a tésztát (én olyan fél ujjnyira szoktam) és kiszaggatom.
A sütőben pár perc alatt készre sülnek a korongok. Szerintem akkor jó, amikor az alja halvány barna színt kapott, de felül még világos.
Miután kihűlt, lekvárral megkenem az egyik felét, ráteszem a másik korongot és olvasztott csokival lekenem. Dekorcukorral, dióval, mogyoróval, kinek hogy, még a csoki dermedése előtt lehet dekorálni.

És akkor az idézet az utolsó olvasott oldalamról:

Nalini Singh: Angyalárny

"Körülötte mindenhol sziszegő kígyók. A bőrét méregfogak tépték fel, vérét elárasztotta a méreg."

(274. o.)

Izgalmasnak hangzik, ugye? ;o) Az is!