Anna Ekberg: Kétség

Kiadta: Animus (2018.)

Oldalszám: 384

Forrás: kölcsön kapott

Értékelésem:

Bár a molyos értékelések nem voltak nagyon kecsegtetőek, de a fülszövege annyira érdekes volt számomra, hogy végül nekikezdtem a könyvnek. Nem csalódtam annak ellenére sem, hogy kicsit lehetett volna agyafúrtabb a sztori.

Egy napon Louise kávézójában felbukkan egy férfi, aki azt állítja, hogy a férje, csak erre a nő egyáltalán nem emlékszik. 

Három évvel ezelőtt Helene - a gazdag üzletasszony és két gyermekes édesanya - nyomtalanul eltűnt. Most pedig úgy tűnik, hogy bár Louise nem emlékszik rá, de ő Helene.

A nő visszatér régi életébe, de a történet természetesen nem ilyen egyszerű. Próbálja felgöngyölíteni a múltját, közben kiderül egy súlyos titok és mindeközben gyilkossággal vádolják.

A történet két szálon játszódik. 

Az egyiken Helene próbál visszarázódni a családja életébe és elkezdi a saját nyomozását, ami során szörnyű titkok látnak napvilágot.

A másik szálon Louise szerelme nyomoz, hogy bizonyítsa a nő ártatlanságát.

Mind a két szál tartogat meglepetéseket, de természetesen összefügg. Úgy képzeljétek el az egészet, mintha lenne két fonal, amik az elejükön össze vannak csomózva. A csomó után szétválnak, majd a végükön újra összefutnak egy csomóba. Na, ilyen a sztori. Végig két szálon fut, de a végére természetesen minden rendeződik.

"– Minden nagy vagyon bűncselekménnyel jött létre."

Olvasmányos volt és élveztem az olvasását, de mégis közepesre értékeltem. 

Olvasmányos és izgalmas volt a nyomozás: mi történt a múltban, ki a tettes, stb. Ez a szál jó volt, izgalmas.

DE! De a szereplők valahogy nem voltak a helyükön. Ez megbocsátható lenne, hisz skandináv krimiről van szó, a cselekmény a hangsúlyos, nem épp a lelki mizéria, amiből azért csurran-cseppen a sztoriba, csak valahogy még sem volt kerek az egész nekem. Valahogy nem jöttek át igazán az érzelmek, nem kerültek közel hozzám a szereplők. Lehet az volt a baj, hogy annyira  kutatni akartam a valódi tettes után, hogy nem tudtak a szereplők kibontakozni előttem, elvesztem a jelekben és az utalásokban.

Azt már az elején érezni lehet, hogy Helene nem lehet a tettes. Csak épp az olvasó se tudja bizonyítani, hogy miért, kénytelen a szerzőre hagyatkozni, aki fokozatosan vezeti le a történetet. 

Tetszett a két párhuzamos cselekmény. Helene szálán leginkább az volt hangsúlyos, hogyan illeszkedik vissza és mire bukkan a családja múltjában. A másik szálon pedig  a férfi nyomozása volt érdekes. Mire fog jutni? Fog tudni segíteni Helenen?

Ne hagyjon titeket ez a jelenlegi molyos 74%  megtéveszteni, jó a sztori. Nem nagy szám, nem okoz nagy meglepetést, de nem rossz. Ajánlom a figyelmetekbe!

Az elmúlt hónapok

Szegény blogocskám az elmúlt 4 hónapban nagyon pihenő üzemmódba kapcsolt, pedig direkt siettem a már olvasott könyvekről szóló bejegyzések megírásával, mielőtt újra munkába álltam volna, hogy legyen mit közzétennem, amíg belerázódom az új élethelyzetünkbe. Hát, nem jött össze. 😅 A bejegyzések továbbra is piszkozatban maradtak. Egyszerűen annyira elhavazódtam, hogy el is felejtettem a blogot, sok minden történt az elmúlt négy hónapban.

Március elején álltam munkába újra a GYED/GYES után. Az még akkor hagyján volt, hogy meg kellett szoknom a munka-gyerekek-háztartás kombójának az összeegyeztetését, de két héttel később bezárt az iskola és az ovi is a vírus miatt. Így hirtelen egy olyan izgalmas szituációban találtam magamat, amikor nem csak a 3-as kombót kellett összeegyeztetnem, hanem hirtelen tanár néni és óvó néni is lettem, mindezt úgy, hogy nálam a home office nem játszott túl nagy szerepet. 

Hajnali 4-kor keltem, mentem dolgozni, amikor hazaértem akkor pedig rám szakadt a háztartás, a Naggyal való tanulás, a Kicsivel való foglalkozás, stb. És akkor mindezt megfejeltem azzal, hogy ott volt az Egyetem is. Olvasni egyáltalán nem volt időm, de kedvem sem. Néha örültem, hogy élek. 😕 

Aztán hipp-hopp elkezdődött a vizsgaidőszak, ami sok meglepetést tartogatott. Van olyan tantárgy, amiből könnyebb lett szerintem így vizsgázni, mintha bementünk volna; de volt olyan tantárgy is, ahol elég kellemetlen volt, amikor 300-an rácuppantunk a Coospacre és az a túlterhelés miatt lefogyott, az addig elmentett feladatokat értékelte le (mondjuk a 30 perces vizsgából az 5. perc után lefagyott és annyi volt), került be a Neptunba a jegy. 

És akkor persze ott volt a Nagy is, akinél sehogy se működött az otthon oktatás. A tanár néni reggel felb.szarintotta az FB-re, hogy mi aznapra a lecke, csinálja meg a gyerek és kész. A szülő meg nézhette a youtube videókat, hogy is magyarázza el a gyereknek a feladatot, mert már ő maga se emlékszik rá. Úgyhogy szó szerint tanár néninek kellett lennem, aki munka után még órákig tanult a gyerekkel, hogy az ne maradjon le. (Férjemet azért mentem, nem volt ideje tanulnia vele, hisz bár ő volt itthon a gyerekekkel, de home officeban dolgozott, határidőkre itthon.) Neki sem lehetett egyszerű lévén, hogy nagyon pocsékul magyarázok, ugyanakkor haladnia kellett, sok szorgalmit is adtam fel neki, mert szeptembertől erősebb iskolában kezd, biztos alapot akartam neki biztosítani egy ilyen helyzetben is.
De ott van a Kicsi is, aki mindig azonnal megrohamoz, amint meglátja, hogy hazaértem és nyúzna-húzna, hogy most már csak vele foglalkozzak. Neki se lehetett egyszerű, hisz két és fél évig velem volt itthon, majd épp hogy 1 hónapot járt oviba, kezdte megszokni, erre bekövetkezett a vírushelyzet és apával maradt otthon, akinek dolgoznia kellett attól függetlenül, hogy itthon volt.

Úgyhogy az elmúlt hónapok így teltek. Sokszor volt nagyon elegem már, fáradt voltam, kiakadtam, néha csak sírni szerettem volna, de az se ment. Sok(k) volt egyszerre mindaz, ami történt. ... De sok mindenre rá is döbbentett ez a sok minden így egyszerre. Hol van gyenge pont az életünkben, miken kellene erősítenünk a jövőben. Lassan véget ér az iskola, egyetem, lesz egy kis nyugalom ilyen téren, aztán meglátjuk mi lesz szeptemberben.

Igyekszem most már a blogon is kicsit sűrűbben jelentkezni, mert tényleg elég sok könyvről van már megírt piszkozatom (kb. 40), így pár perc és közzé is teszem az egyiket, hogy lássátok az igyekezetemet. 😆