Kislányként nagyon odáig voltam az 1985-ben készült 4 részes kanadai televíziós filmsorozatért, mely Montgomery könyvsorozatából készült. Rettentően kedveltem Annet, akinek be nem állt a szája, magát csúnyának találta, holott annyira édes és szép volt a vörös hajával és a szeplőivel. Annyira szerettem volna én is szeplőket! És természetesen már akkor is odáig voltam a romantikáért. Pöttöm szívem repesett, ahogy Anne (szigorúan "e"-vel a végén) és Gilbert lassacskán egymásra talált.
Márciusban az egyik TV csatorna elkezdte újra adni a sorozatot, én pedig nagyon kedvet kaptam az első rész elolvasásához, melyet utoljára olyan 20 éve olvashattam. Huh, ezt még leírni is szörnyű volt. 😀
Anne 11 éves árva kislány. Legnagyobb bánata, hogy vörös haja van, viszont az orrával nagyon elégedett azóta, hogy egyszer megdicsérték. Állandóan fecseg, mindenről megvan a véleménye. Ennek ellenére szinte azonnal belopja magát mindenki szívébe, mert ártatlan, jószívű kislány.
Marilla és Mathew idős testvérpár, akik egyedül élnek a birtokukon. Mivel fiatalabbak már ők sem lesznek, elhatározzák, hogy magukhoz vesznek egy árva kisfiút, aki tud a birtokon Mathew-nak segíteni majd. Viszont valami félreértés történik, ugyanis a kisfiú helyett Anne érkezik meg, aki azonnal megbabonázza a szótlan, visszahúzódó férfit.
"– Az öt harmincas vonat már meg is érkezett, és fél órával ezelőtt el is
ment – jelentette ki a szapora beszédű vasutas. – De itthagytak magának
egy utast, egy kislányt. Odakint ül, a zsindelyeken. Kértem, hogy üljön
be a hölgyek számára fenntartott váróterembe, de komolyan közölte
velem, hogy szívesebben várna kint. „Itt tágabb tere nyílik a
képzeletnek”, mondta. Szerintem nem mindennapi eset."
Marilla szívét már keményebb fából faragták, de a kislány szomorú élete és bájos fecsegése arra sarkallja, hogy ne küldje vissza az árvaházba. Így Anne a testvérekkel marad és folyamatosan valami bajba kerül. Legyen szó arról, hogy a palatáblát összetöri az egyik iskolatársa fején, mert az Répának merte hívni őt; vagy hogy leitatja a legjobb barátnőjét, holott csak málnaszörpöt szolgált fel neki; vagy hogy befesti a haját, de a végeredmény zöld lesz. És azok a puffos ujjak!
A történet onnan kezdődik, hogy Anne megérkezik és ott ér véget, hogy tanárként végez. A következő kötetben már abban az iskolában fog tanítani, ahol ő is tanult kisdiákként.
El is felejtettem, hogy a film milyen szinten eltér a könyvtől! Így ha valaki nem olvasta a könyvet, de a sorozatot szintén szereti, akkor olvassa el az "eredetit" is és maga is meg fog döbbenni, hogy mennyi benne a "másság".
Imádtam a könyvet! Igaz, hogy a filmbéli szereplők arcát egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, így végig őket láttam magam előtt.
Imádtam Annet! A kis locsi-fecsit vöröskét, aki sose tud lakatot tenni a szájára, néha kíméletlenül őszinte, de annyira szeretnivaló. Gyerekként se értettem, hogy mi baja volt a vörös hajával, én mit meg nem adtam volna érte! Ugyanakkor a problémája felhívja a figyelmet arra, hogy tán minden kislánynak van valamije, amit nem szeret magán, ami miatt csúnyának találja magát. (Nagy a fülem, nagy az orrom, nagy a fenekem, stb.) És tessék, a rút kiskacsából a sorozat végére egy gyönyörű, okos nő lesz. Akit persze nem is akármelyik férfi szeret.
Egyszerűen nem tudok hibát találni a történetben. Imádtam 13 évesen, de imádtam 33 évesen is! És látjátok! Ilyen az igazi ifjúsági irodalom (young adult, ha mai néven akarjuk nevezni). Amikor az olvasó 20 évvel később is ugyanúgy szereti. És nem csak szereti, de emlékszik is a történetre. Kíváncsi lennék arra, hogy a ma menő/olvasott YA-k közül melyik fogja ugyanezt elérni 20 év múlva.
Lányos anyukák figyelem! Szerezzétek be a kislányotokban még akkor is, ha még olvasni se tud. És ha eljön majd az ideje, nyomjátok a kezébe, hogy olvassa el, nem fogja megbánni.
