2018. március 29., csütörtök


Tudom-tudom, elég nagyképűnek tűnik ez a poszt már csak a címe alapján is. Most biztos arra gondoltok, hogy majd a Niki megmondja a tutit, mintha az ő posztjai olyan nagyszámok lennének. Nos nem, nem a tutit készülök megírni. Egyszerűen csak azt, hogy a ti bejegyzéseitekben mi tetszik vagy épp nem. Vagy ha egy addig ismeretlen oldalra tévedek, mi győz meg abban, hogy a rendszeres követője legyek? És ez már meg is adja a választ arra a kérdésre, hogy szerintem mitől lesz egy bejegyzés jó.

Ami a számomra a legfontosabb: a látvány. Nőből vagyok, szeretem a szép dolgokat és ez igaz a bejegyzésekre is. Ha egy blog már csak a látványra megfog, akkor biztos elolvasom a legfrissebb bejegyzését is. De bevallom: ha nem tetszik látványra, nem fog meg benne semmi, akkor valószínűleg nem fogok visszatérni az oldalra.

A tartalom legyen egyszerű, könnyen megemészthető. Nem kellenek a szakmai kifejezések (hacsak nem szakmai oldalról van szó természetesen), a latin fordítások. Nincs kedvem értelmező kéziszótárban böngészgetni csak azért, mert a bejegyzés írója úgy érzi, ha  szuperlatívuszokban (csúcsfokozás jele) ír, akkor mindenki annyira okosnak fogja tartani. Megsúgom, nem így lesz. A tartalom legyen értékes, legyen mondanivalója, legyen értelme a megírásának és a közzétételének.

A bejegyzés hossza sem elhanyagolható. Nem szeretem a hosszú bejegyzéseket, ha ilyenbe botlok, tuti nem olvasom végig. Valahogy meg kell találni az arany középutat.

A stílus. Mindenkinek meg kell találnia a saját hangját. Nincs két egyforma ember, de sok olyan ember van, akiknek hasonló az ízlésük, a véleményük. Így nehéz egyedinek lenni a blogvilágban, de a saját hangját mindenkinek meg kell találnia.

Az őszinteség nagyon fontos a bejegyzésekben is. Olyanról írj, amit megtapasztaltál, mert azt tudod a legjobban átadni. És ne szépíts. Gondolj arra, hogy felelősséggel tartozol az olvasóid iránt. Őszintén kell írnod miattuk, mert ha a bizalmuk egyszer megrendül az irányodban, nem fogod tudni őket visszacsalogatni az oldaladra.

Legyen jól átlátható a bejegyzés. Ne legyen 80.000 karakter egyben, legyenek térközök, bekezdések, kiemelések. Sokszor csak egy-egy adott bekezdést olvasok el.

Az illusztráció. Nagyon tetszenek a szép illusztrációk. Ez lehet akár saját kép vagy forrással ellátott internetről leszedett illusztráció.

A helyesírás fontosságára ki se térek. Van, hogy én is félregépelek és hiába olvasok át egy bejegyzést többször, nem szúr szemet a hiba; van, hogy alapból helytelenül írok. Előfordul ilyen. De olyan nem fordulhat elő, hogy valaki durva hibákat ejt és hemzseg tőle a bejegyzése. 

Számomra ezek a legfontosabbak egy bejegyzés olvasása során. 😊 Természetesen kisebb-nagyobb sikerrel én is próbálok a saját kritériumaimnak megfelelni. 😅

És nektek mi a véleményetek a témáról?

2018. március 28., szerda

Kövess Instagramon is!
Történt, hogy eljött az a bizonyos nap, amikor a Nagy 9 éves lett.
Kellett egy olyan torta recept, amivel viszonylag gyorsan tudok végezni amíg iskolában van és kettesben vagyok a Kicsivel. Mivel nagyon szereti az oreo kekszet, így jött az oreo torta ötlete. Nem bántam meg, nagyon finom lett!

Két különböző receptből állítottam össze, mert az eredeti tortarecept piskótája valahogy számomra nem jött be.
Szóval a piskóta sütésénél ezt a muffin receptet választottam annyi különbséggel, hogy nem tettem bele lekvárt.
A krém elkészítésénél pedig Nusi receptjét alkalmaztam.

A tetejére külön habot nem tettem, csak megkentem krémmel, megszórtam a tört oreo keksszel és belenyomtam a krémbe a megmaradt egész kekszeket.

Nagyon finom lett az eredmény! A zselatinnak köszönhetően a krém jól megdermedt, a piskóta nem keményedett meg, finom puha maradt és másnap, amikor kicsit megszívta magát a krémmel még finomabb lett.
Tartalmas torta és tényleg isteni! Próbáljátok ki! 😋

2018. március 27., kedd

A decemberi BASC doboz révén került hozzám ez a könyv és elég pozitívan kezdtem neki az olvasásának. Tél, hóesés, lájtos kis romantika, szinte látom is magamat ahogy bekucorgok a fotelba/ágyba egy csésze forró csokival vagy kakaóval és az olvasásba merülök. ... Nos, jó esetben így kellett volna történnie, de ez a történet nem érte nálam azt el, hogy be akarjak vele bárhová is kucorogni. 
Kb. másfél hónap alatt sikerült végigrágnom magamat a röppke 260 oldalon, ami számomra nevetséges és ez már bajt jelent. Pedig az elején egész jól elvoltam vele, mondhatni élveztem is az olvasását, de aztán túlságosan beagyaltam rajta.

Forrás
A történetünknek két főszereplője van.
Charlotte, aki fél évet Amerikában tanult (mert amúgy Britt) és a szemét pasija dobta.
Anthony, akit pedig a reptéren dob a barátnője, de nem is olyan bájosan, már ott van mellette az utódja.
A két fiatal találkozik a reptéren. Charlotte hazamenne, de nem tud. Anthony pedig ott áll értetlenkedve a rózsacsokrával a kezében. És akkor a képbe kerül egy könyv is, mely azt taglalja, hogyan legyünk túl a szakításon. 
Szóval a fiatalok útjai keresztezik egymást és elhatározzák, hogy poénból megcsinálják a könyv lépéseit, mielőtt Charlotte hazamenne. És mindez mihez vezet? Igen, természetesen túllépnek az exeken és boldogan kötnek ki egymás karjaiban.

"– Soha nem tudhatod, mi vár rád a következő sarkon."

Hogy milyen is a Csók New Yorkban? Nos, egy lájtos kis tini regény. Annak aranyos, bájos, ha 17 éves lennék és épp szerelmi bánatom lenne (ó, ha akkor foghattam volna a kezemben!), biztos vagyok abban, hogy tetszett volna, adott volna egy lökést ahhoz, hogy befejezzem a sírást és lépjek már tovább.
De így 30 fölött, túlságosan klisés volt az egész és valahogy nem volt a helyén benne semmi.

Izgalmasnak kellett volna éreznem a könyv pontjait és azt, ahogy elkezdik megvalósítani őket. Ennek ellenére halálra untam magamat és a pontok is olyan nevetségesek, semmitmondóak voltak. Csináld ezt, csináld azt és minden jóra fordul majd! Ismétlem, 17 évesen lehet, hogy poénból még én is átrágtam volna magamat a pontok megvalósításán, de most. Elismerem piszok rossz érzés, ha magadra maradsz, de kétlem, hogy segítene az ex kiheverésen az, ha parkok tiltott területére törsz be vagy csak úgy magadhoz veszel egy kiskutyát, mintha csak egy sálat akasztottál volna le egy állványról.

Ha humorosan lett volna a történet összehozva, akkor szerintem élveztem volna.
De így nem. Nagyon lassan haladtam az olvasásával, volt hogy hetekig nem is folytattam. A befejezésére is csak azért szántam rá magamat, mert már idegesített, hogy ott hever mióta a komódomon, szerettem volna elrakni onnan a polcra.

2018. március 26., hétfő




Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"A fiú vagy a lány főszereplőket szereted jobban?"
Galambos Petra

Úgy érzem, hogy tán abból adódóan, hogy valamikor én is LÁNY voltam, így közelebb érzem magamhoz a női karaktereket. Valahogy - tán érthető módon - jobban át tudom érezni egy nő gondolatait, mint egy férfiét. Na meg mi nők bonyolultabbak vagyunk és így tán izgalmasabbak is. 😋

2018. március 24., szombat

Forrás
A Könyvlelő blogon akadtam erre a book tagra még tavaly szeptemberben, de most jutottam el odáig, hogy ki is töltsem. Kritta a könyvtárakat vette górcső alá a kérdéseivel.

Könyvesbolt vagy inkább könyvtár? Indokold!
Könyvtár. Miért? Teljes mértékben anyagi okok miatt. Míg egy könyvet 3.000 Ft alatt nem nagyon veszek meg, az éves könyvtári tagságom nem kerül ennyibe és 1 év alatt annyi könyvet olvasok el 3.000 Ft-nál kevesebbért, amennyit akarok. Bevallom, hogy ritkán veszek könyvet és ha veszek is, nagyon meggondolom, hogy mire adok ki pénzt. És akkor is csak akcióról lehet szó vagy használtan szerzem be az esetek nagyon nagy többségében.

Melyik kedvenc karakteredet tudnád elképzelni, mint könyvtáros/könyvesbolti eladó?
Hm. Fura, de így hirtelen Böszörményi Gyula Ambrózy bárója ugrott be, pedig Milire jobban illene ez a szerep.

Milyen gyakran jársz könyvtárba?
Havonta, 2 havonta. Attól függ, hogy sikerült-e 1 hónap alatt kivégeznem a nálam levő könyveket avagy sem, mert ha nem, akkor lehetőségem van még 1 hónapot hosszabbítani. Viszont üres kézzel sose tértem még haza könyvtárból, így ez egy ördögi kör. Ha vissza kell vinnem a könyveket, hoznom is "kell" valamit. 😁

Egy vagy több könyvtárat látogatsz?
Egyet, csak a mi városi könyvtárunkat, de maximálisan elégedett is vagyok a mi kis szent helyünkkel. Sok könyvünk van és viszonylag gyorsan beszerzik az új kiadványokat is. Igaz, hogy aztán hónapokig előjegyzések vannak rajtuk, de tudok várni. 

Forrás
Melyik kedvenc karaktereddel mennél szívesen könyvtárba?
Jó kérdés. Igazából nem tudom. Először a Harry Potterből Hermione neve ugrott be, de jobban belegondolva lehet, hogy kiborítana az okoskodásával. Nem tudom.

Szoktál ezt-azt találni a könyvtári könyvekben, amit az előző olvasó bennfelejtett a lapok között? Mit?
Tán egyetlen egyszer egy kis papírkönyvjelzőt. Biztos mások is úgy vannak erre felé mint én, hogy gyorsan átpörgetik a lapokat mielőtt visszavisznek egy-egy könyvet.

Melyik kedvenc karakteredet látnád szívesen egy könyvjelzőn?
Valamiért ma folyamatosan Ambrózy báró jut eszembe, egyszerűen nem tudom miért. 😋 Mindenesetre őt szívesen látnám egy könyvjelzőn.

Szoktál beszélgetni a könyvtárossal, szokott neked könyveket ajánlani?
Nem nagyon. Vagy ha mégis, akkor nem könyvekről.

Melyik könyves karakterrel beszélgetnél szívesen, mert véleményed szerint lenne közös témátok?
Mivel ez egy könyvtáras book tag, így nyilván ennek a közös témának a könyveknek kellene lenniük. Maradjunk Böszörményi Gyulánál és szerintem Mili jó alany lenne erre. Igaz, mivel nem épp egy időben születtünk lehet, hogy mégis csak nehézkes lenne ez a kommunikáció, kétlem, hogy azonosak lennének a kedvenc íróink. 😆

Van kedvenc könyvtárad, akár a könyvek, akár a szépsége miatt?
Nincs. A miénken kívül nem is nagyon jártam még más könyvtárban, hacsak persze az iskolaikat nem vesszük annak. 

Ki az a karakter, aki mostanában a legjobban idegesített és biztosan nem vinnéd el a kedvenc könyvtáradba?
Hm, most nem ugrik be egy ilyen név sem.


Nem könyvtár, de hasonló kezdeményezés a Könyvmegálló. A Te lakóhelyeden vagy környezetedben működik könyvmegálló, kipróbáltad már? Mi a véleményed róla?
A lakóhelyemen nem működik, de a munkahelyem közelében működik. Jó kezdeményezésnek tartom és bízom abban, hogy egyre több helyen fogok belebotlani majd ilyen kis fülkékbe, polcokba, stb.

Forrás
Melyik az a könyv, aminek a legjobban örülnél, ha megtalálnád a könyvmegállóban?
Ahogy megfigyeltem leginkább régebbi könyvekkel volt tele a munkahelyem közelében levő megálló. Olyan kiadványokról volt szó, melyek már külsőleg se voltak annyira bizalomgerjesztőek és így nyilván a tulajdonosuk könnyebb szívvel vált meg tőlük. Bízom abban, hogy ahogy terjed majd a  kezdeményezés új és nem annyira viseltes könyvekkel is lehet majd találkozni.

2018. március 23., péntek

Március 22-én kezdték el vetíteni a hazai mozik David Levithan Nap nap után c. könyvéből készült adaptációt. A könyvet itthon 2014-ben adta ki először a Maxim Könyvkiadó, de idén újra megjelentették filmes borítóval.
Gondoltam, hogy a mozifilm vetítése alkalmából röviden bemutatom nektek a szerzőt, akinek a kezei alatt megszületett maga a könyv.


David Levithan

1972 szeptember 7-én született.

19 éves korában kezdett el dolgozni a Scholastic Corporation-ben (amerikai multinacionális kiadó, oktatási és médiavállalat, amely az iskolák, tanárok, szülők és gyermekkönyvek és oktatási anyagok kiadásával, értékesítésével és terjesztésével foglalkozik), a The Baby-sitter clubbon (1986 és 2000 között kiadott regénysorozat, amely 176 millió példányban értékesítettek).
Levithan a PUSH alapító szerkesztője, mely a fiatal felnőttekre összpontosít.
Az első regénye 2003-ban jelent Boy Meets Boy címmel. A Nap nap után a 11. regénye, mely 2012-ben jelent meg.

2016-ban Levithan elnyerte a Margaret A. Edwards Díjat a The Realm of Possibility, Boy Meets Boy, Love Is the Higher Law, How They Met and Other Stories, Wide Awake, és a Nick and Norah's Infinite Playlist c. munkáival.

(forrás: wikipédia)


Nagyon örülök annak, hogy itthon is elindultak útjukra a könyves meglepetésdobozok. Ha jól számoltam, összesen 5 csapat foglalkozik már ezzel, bár közülük 1 nem nagyon hallat mostanában magáról. A MyBooKz az egyik legifjabb csapat, akik bloggereknek és vloggereknek küldték el az első dobozukat promotálás és tesztelés céljából a héten.

Mit is kell tudni a MyBooKz-ról? Nos először is azt, hogy a dobozaikban 2 könyvet lehet majd találni, ami szuper dolog. A honlapjuk alapján prémium könyves meglepetéscsomagjaik lesznek és 6 kategória közül lehet választani (Gyerekkönyvek: 3-7 éves korig, Gyerekkönyvek: 8-12 éves korig, Young Adult, Non fiction: ismeretterjesztő/igaz történetek, Womens Finction: könnyed/csajos/romantikus, Misztikus: fantasy/sci-fi/krimi), valamint akár keverni is lehet a megrendeléskor a kategóriákat (pl.: Young Adult a lánykának+ Non fiction a papának). Ígérték, hogy a könyvek 45 napnál frissebb megjelenések lesznek.
Mindezek alapján nagyon kecsegtetőnek tartottam a felbukkanásukat a piacon és kíváncsi voltam arra, vajon milyen dobozzal fognak előrukkolni elsőre. Dorka készített a csapattal egy interjút, amit ajánlok a figyelmetekbe, ha még többet szeretnétek megtudni róluk.
Aztán kiderült az is, hogy a 13.490 Ft-ért lehet majd rendelni az éles dobozokat és nem kicsit felcsúszott a szemöldököm a homlokomon. Ezzel ugyanis a MyBooKz lett a legdrágább hazai könyves meglepetésdoboz. Na de ott szerepel a honlapukon is, hogy prémium szolgáltatást fognak nyújtani, így azért megfordul az ember fejében, hogy a csomagokat kibontva egyfajta luxus érzése lesz a vásárlónak ennyi pénzért.

Örültem a lehetőségnek, hogy részt vehettem a bemutató bloggerek és vloggerek között. A Nagy miatt a Gyermek kategóriára voltam nagyon kíváncsi, ráadásul a csapat az, akik itthon először jelentkeztek gyermekkategóriájú dobozzal. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog a teszt dobozban lapulni.

 

Mi lapult a teszt dobozban?

Először azért kitérnék arra, hogy mi is a véleményem a "teszt" dobozokról általánosságban. Röviden: feleslegesnek tartom őket. Értem, hogy a csapatok az élesítés előtt szeretnék megtapasztalni, hogy milyen beszerezni csak pár dobozhoz a dolgokat, milyen becsomagolni őket, hogyan kell elküldeni a GLS-el, azok milyen gyorsan szállítanak, stb. Ezt a részét értem és megértem. DE! Azt viszont nem értem, hogy a teszt dobozokba miért nem olyan dolgokat tesznek, amiket már az éles dobozokba is tennének. A teszt dobozoknak ugyanolyannak kellene lenniük, mint az éleseknek. Miért is?
Szerintem hatalmas hiba egy csapatnak azt mondania, hogy ugyan már, ez csak egy teszt csomag, hogy lássátok mégis mikre számíthattok majd, nincsenek még benne igazi kézműves termékek, stb. A teszt csomaggal -vagyis ezzel- tudom igazán meggyőzni a leendő vásárlókat, hogy fizessenek majd be az éles dobozokra. A teszt csomaggal kell meggyőznöm őket arról, hogy a piacon levő 4-5 szolgáltató közül engem válasszon, az enyémre költsön a pénzéből. A teszt csomagoknál nagyon oda kell tenniük magukat a csapatoknak főleg akkor, ha több konkurencia is van már a piacon! Úgyhogy ha nekem lenne egy ilyen vállalkozásom, akkor én már egy teszt dobozba is ugyanazt tenném, mint éles doboz esetében, sőt, még jobban összehoznám, hogy remegjenek a leendő vásárlók azért, hogy rendelhessenek tőlem.
És miért is tértem ki erre? Azért, mely a MyBooKz is egy olyan teszt dobozt hozott létre, amit élesként ha minden igaz, nem küldtek volna ki. Így viszont mit is értékeljenek a bemutató bloggerek és vloggerek? A teszt dobozt tudjuk csak, de hogy az éles doboz milyen lesz, az még előttünk is kérdéses. De nézzük akkor a TESZT DOBOZT.
az egyik oldala

A csomagolás

Nagyon jól be volt csomagolva a doboz, így egyáltalán nem sérült a szállítás során. Egyszerű barna, MyBooKz felirattal a tetején és két külső, illetve ha elkezdjük kinyitni akkor a "belső" oldalán egy-egy felirattal. Igazán semmi extra nincs benne. Letisztult, egyszerű. Gondolkodtam azon, hogy hiányzik-e, hogy díszes legyen, esetleg itt-ott-amott illusztrációk rajta és azt kell mondanom, hogy igazából nem. Tetszik az egyszerűsége, amit képviselt.

Kinyitva a dobozt egyből egy levélkével és a meglepetéslistával találtam szembe magamat. Mind a kettőnek tetszett a grafikája, bár a levélnél nem ártott volna a nyomtatás előtt átolvasni a szöveget még, odafigyelve néhány dologra. A tartalma felhívja a figyelmet arra, hogy teszt dobozról van szó, a csapat csak szemléltetni akarta, hogy mikre lehet számítani majd az éles dobozoknál. A levél és a meglepetéslista alatt pedig selyempapírral és plusz töltőanyaggal voltak elrejtve a meglepetések. A csomagolás szerintem nagyon jól sikerült. Egyszerű volt, szép, letisztult és nagyon biztonságos, ezért csillagos ötös a csapatnak.

a könyvek

És akkor a tartalma, a könyvek

A gyermek kategóriát kértem, így a két könyvem a 3-7 és a 8-12 éves gyerekeknek szólt.
✤ A 3-7 éves gyerekeknek szóló meglepetéskönyv a Kokó és Kiri varázslatos utazása volt, ami a Manó könyvek gondozásában jelent meg február 30-án. A szerzőnek két könyvét is olvastuk már a Naggyal (Erwin Moser: Az egércirkusz, Erwin Moser: Hol lakik a kisegér?) és mind a kettő tetszett. Szerintem ez a kötet is el fogja nyerni a tetszését annak ellenére, hogy a kora miatt nem ebbe a kategóriába tartozna.
✤ A 8-12 éves gyerekeknek pedig egy Mi micsoda kötetet, A természet - Ismerd meg és vigyázz rá!-t tették a dobozba, ami még 2014-ben jelent meg először, de idén újra kiadták. Nagyon szeretem a Mi micsoda köteteket, így örülök annak, hogy egy ilyen kötet került a dobozba.
Úgy gondolom, hogy mind a két könyv telitalálat volt az adott korosztálynak. Szép, igényes, nem bugyuta kötetek. 

a meglepetések

Ami pedig a meglepetéseket illeti

↪ Volt a csomagban 2 db levendulás forrócsoki pohárral együtt. Különlegesnek és épp emiatt jó választásnak tartom a levendulás forrócsokit, a pohár is jó hozzá, bár már annyi poharunk van, hogy dobozban tárolom őket a szekrényben. (De egy igazi könyves pohár még hiányzik a gyűjteményből. 😍) Ez lenne a kézműves termék gondolom, de nem lehetek benne biztos, mert nincs rá utalás a listán.
↪ Volt egy kávés gyertya igazi kávészemekkel is. Szeretem a gyertyákat, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az illata, ha meggyújtjuk majd, mert nem nagyon lehet érezni jelenleg rajta semmit. Passzol a forrócsokihoz, de lehetett volna igényesebb darab is. Igaz, hogy ilyen kávészemeset nem láttam még, de ugyanilyen kocka alakú, átkötött, feliratos gyertyát láttam pár nappal ezelőtt a kínai boltban 400 Ft-ért.
↪ A 3-7 éves korosztály meglepetése a világító textildíszítő toll volt. A problémám ezzel az, hogy olyan meglepetés, amit szerintem a legtöbb szülő nem adna csak úgy a gyereke kezébe, hogy dekoráljon, amit szeretne. Vagyis ez egy olyan meglepetés, ami van is, meg nincs is. Ha anyu/apu dekorál, akkor van, de amúgy nincs. Jobb lett volna tán nekik valami kézhezfogható ajándék.
↪ A 8-12 éveseknek lett beletéve az aquarell ceruza és az ecset. Megmondom őszintén, hogy ilyen ceruzát még nem láttam vagy csak nem figyeltem fel rá, de tetszik.
A gyerekeknek szóló ajándékok aranyosak, de snasszok. Toll, ceruza még ha textildíszítő vagy aquarell is, túlságosan snasszok. Olyan választás, amin gondolkodni nem nagyon kell, mindegyik korosztálynak lényegében jó. Olyanok, amiket anyu, apu megvesz a Tescoban. Ha prémium szolgáltatást ígér a csapat, nyújtson prémium ajándékokat is! Olyanokat, amit anyu, apu nem tud megvenni a Tescoban, de a közeli papír-írószer boltban sem. Max. ha a neten futkos egy kicsit.

Összességében mi a véleményem a csomagról?



Összességében nekem a csomag tetszett. Mint teszt doboz. DE! Nem nyújtotta azt a MyBooKz, amint mondjuk Dorka bejegyzésében ígértek. 
Hiányérzetem van nagyon. Kevés a meglepetés (ha éles dobozban lettek volna ezek annyi pénzért, amennyit kérni szeretnének érte, erősen téptem volna a hajamat) benne és a minőségük alapján nem nyújtották a prémiumot, amit ígértek.
Persze, a csomag értéke nem lehet 14.000 Ft, mert akkor nem lenne haszon rajta, de hitessék el a vásárlókkal, hogy amit találtak benne, megérte azt a 14.000 Ft-ot. Legyen benne egy kis varázslat, egy kis különlegesség. Nem olyan termékek, melyeket megvehetek a hipermarketekben. És ami még fontos: ne olyat, amihez hasonló már található volt egy másik csapat dobozában (forrócsoki pl.) Prémium szolgáltatást ígértek! Legyen akkor az is a jövőben.

Kíváncsian várom, hogy a csapat milyen éles dobozokkal fog majd előrukkolni, remélem ti is? 😉
Ha előregisztráltok a csapat honlapján március 31-ig, akkor lehetőségetek lesz megnyerni a 3 db éles doboz közül az egyiket. Ne hagyjátok ki a lehetőséget, előregisztráljatok


Ha pedig rendelni szeretnétek majd, akkor használjátok az alábbi kódot és 10% kedvezményt kaptok a vételárból majd

 Ha pedig értesülni szeretnétek a friss hírekről, akkor látogassatok el a csapat Facebook oldalára.

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.


Látva a polcot egyetlen gondolat motoszkál a fejemben: október óta benne van a TOP10-ben a Papírhercegnő, én pedig még nem olvastam. Lehet, hogy esélyt kéne neki adnom. 😋

5 új könyv került fel a listára a hónapban, méghozzá az Eredet, Viharok birodalma, Szólíts a neveden, Trevor előtt és Tiéd vagyok. Hősiesen bevallom, hiába vannak benne a TOP10-ben, de ezek közül bizony 3-ról még csak nem is hallottam (Viharok birodalma, Trevor előtt, Tiéd vagyok).

A Köd és a harag udvara, Ég veled, Nász és téboly, Velünk minden véget ér és a Papírhercegnő úgy látszik, hogy szilárdan tartják a helyüket a dobogósok között.

A listáról egyenlőre csak 1 könyvet olvastam, a Velünk véget értet, de ezen kívül is csak az Eredet, Nász és téboly, Szólíts a neveden van betervezve. Na jó, lehet adok egy esélyt a Papírhercegnőnek. 😉

2018. március 22., csütörtök

Illusztráció forrása
Ma kezdték el vetíteni a hazai mozik David Levithan Nap nap után c. könyvéből készült azonos című filmet.
A Maxim Könyvkiadó jóvoltából egy villám nyereményjátékot szervezhettem az oldalon, melynek a nyereménye 1 db páros mozijegy volt a filmre. És lássuk akkor, hogy kinek kedvezett a szerencse, ki mehet el valakivel moziba? 😊
Illusztráció forrása
Balázs Mónika
Gratulálok! Megy az e-mail is! 😃

Akik nem nyertek ne szomorkodjanak, kövessétek a kiadó Facebook oldalát, ahol még tart nyereményjáték mozijegyekért!

Forrás
Februárban romantikus hét volt a Goodreads-en. Az egyik bejegyzésükben 16 pontban összeszedtek, hogy honnan tudhatja bárki is, hogy romantikus olvasó. Némely pontokon jót mosolyogtam, mert teljesen magamra ismertem bennük. 😀
A post adta az ötletet, hogy összeszedjem én is, SZERINTEM honnan tudhatod, hogy romantikus olvasó vagy, ha amúgy ez nem lenne teljesen egyértelmű számodra.

Lássuk akkor:

  1. ha kislányként a farsangon mindig királykisasszony, hercegkisasszony voltál és mindig abban reménykedtél, hogy a királyfinak öltözött kisfiú lesz a párod a Bújj bújj zöld ágnál. Na jó, nem kicsit saját magam jutottam most eszembe. 😋
  2. ha titokban bújtad anyukád Romana, stb. füzeteit, mert még nem voltál annyi idős, hogy szabadon olvashattad volna őket.
  3. ha hiszel a szőke hercegben fehér lovon.
  4. ha gyakran arról álmodsz, hogy megvívnak érted a férfiak. Esetleg kimentenek egy magas toronyból, aminek az alján le kell győzni a hét fejű sárkányt.
  5. ha mindig vágytál arra, hogy kislányod szülessen, akit hercegkisasszonynak vagy királylánynak öltöztethetsz majd a farsangokon.
  6. ha több a romantikus könyv a polcodon, mint más műfajú.
  7. ha egy fárasztó munkanap után hazafelé az úton sokszor végigfut benned, milyen jó is lenne, ha belépve az ajtón a barátod/férjed egy romantikus vacsorával várna.
  8. ha kislányként a Hófehérkében, Csipkerózsikába és társaiban mindig a mese végét szeretted a legjobban. Tudod, amikor megtörtént a csók.
  9. ha te választhatsz esténként filmet, tuti addig kapcsolgatod a TV-t, amíg nem találsz valami romantikusat. Még akkor is, ha már 120X láttad. 
  10. ha mindig sírsz vagy épp nagyokat sóhajtozol a romantikus filmek végén.

És veletek mi a helyzet? Romantikus olvasók vagytok a 10 pontom alapján? 😏 

2018. március 21., szerda


A hazai mozik holnap kezdik el vetíteni David Levithan azonos című regényéből készült adaptációt, a Nap nap utánt. A Könyvet ITT mutattam be röviden. 

Rendező és főszereplők

A film rendezője Michael Sucsy, Golden Globe és Emmy-díjas rendező és producer. A harmadik filmje a Nap nap után.
Rhiannon szerepét Angourie Rice alakítja, aki szerepelt a tavaly megjelent Csábítás c. filmben is.
A férfi főszerepet  Justice Smith játsza, aki pedig a Papírvárosokból lehet ismerős a hazai közönségnek. 

A forgatásról

Forgatás tavaly július elején kezdődött Torontóban és augusztus 12-én fejeződött be.

És a fogadtatás

A kritikusok fogadtatása alapján a történet átlagosra sikeredett. Kedves tini románcnak jellemezték a filmet, sekély történetmeséléssel, de sokszínű fiatal színészekkel.

A filmet holnap az alábbi mozikban és időpontokban tudjátok megnézni. (A lista nem teljes!)

Szinkronos előzetes:

Ez a könyv tipikus esete annak, amikor megjelent már az "őskorban", de szörnyű borítóval és az ifjabb nemzedék a létezéséről se tudott. Majd jött egy új kiadó, megjelentette újra, a mai elvárásoknak megfelelő egyszerű, ugyanakkor szép borítóval és hirtelen mindenki rákapott az olvasására. Tudomást se véve arról, hogy egy olyan történetről van szó, mely 33 évvel ezelőtt jelent meg, magyarul pedig 12 éve.

Bevallom, hogy lassan rám már illik az "őskorú", ennek ellenére fogalmam se volt arról, hogy létezik ez a nálam csupán csak 1 évvel fiatalabb könyv.
Aztán egyre több moly Kívánságlistáján pillantottam meg, futottam bele a sorozatról írt hírekbe (még nem láttam egy részét sem, de ami késik, az nem múlik ugyebár) és végül eljött az a nap, amikor megpillantottam a könyvtár egyik polcán. És a kosaramban landolt.


Forrás
A történet sokáig eléggé titokzatos.
Van a múlt, ami számunkra a hétköznapi, megszokott. A nők dolgoznak, függetlenek, pénzt keresnek, eltartják magukat, szavazhatnak, nyáron bikiniben sütkéreznek, szoknyát hordanak, mutogatják magukat.
És van a jelen, amikor minden a feje tetejére állt, nem is olyan rég. Kevés azoknak a nőknek a száma, akik képesek a teherbe esésre és a magzatok kihordására. Kincsek ezek a nők, viszont rabok is. Kiközvetítik őket fontos férfiak házaiba, ahol lehúznak X időt és a feladatuk az, hogy teherbe essenek, majd lemondjanak a gyermekükről, aztán új háznál újra átéljék mindezt. 
Azok a nők pedig, akik már nem képesek erre, vagy táborokban tengeti a hátramaradt éveiket vagy a befolyásos családoknál dolgoznak vagy ha "szerencsések", akkor Feleségek lehetnek. De ha Feleségek és már nem képesek egy baba kihordására, akkor bizony el kell viselniük a Szolgálólány létét a házban és a tudatot, hogy a Férj bizony nem ritkán ágyba bújik az illetővel. Természetesen ezek az együttlétek nem a romantikáról, az örömről szólnak, hanem a nemzésről. Tudjátok, az a fajta, amikor nézd a plafont, gondolj valamire és hamarosan vége.

"A férfi nem egyéb, mint a női stratégia része újabb nők létrehozása érdekében."

A történetünk elmesélője egy Szolgálólány. Nem tudjuk hogy hívták a múltban és ez nem is lényeges már. Ő most egy Parancsnok Szolgálólánya, majd pedig egy másiké lesz majd. A múltban a fiatal nőnek volt egy kislánya, családja, de mindez tényleg a múlt. Jobban jár, ha el is feledkezik róla.
Az elbeszéléseiből megtudjuk hogyan telnek a Szolgálólányok mindennapjai, miken kell keresztülmenniük, milyen az új világrend és itt jön az izgalom. ... Természetesen mint ahogy minden diktatúrában, itt is van ellenállás. A Szolgálólányunk pedig nyakig belekeveredik, miközben a kapcsolata a Parancsnokával valami "bizarr" kapcsolattá kezd átalakulni.

Szerettem olvasni ezt a disztópikus történetet és furcsa módon egy percig se éreztem azt, hogy a 80-as években jelent meg. Teljesen mai, friss volt. Ha nem tudtam volna, hogy több mint 30 éves "sztoriról" van szó, totál abban a hitben lennék még ebben a percben is, hogy most pattant ki az írónő fejéből a gondolat.

Be lehet agyalni azon, hogy vajon tényleg megtörténthet-e az, amiről Atwood ír. Van-e benne valami? Kell-e rettegni egy ilyen jövőképtől? Én úgy gondolom, hogy van benne valami és bizony el tudom képzelni, hogyha nem is a közeljövőben, de egyszer mindez valóra válhat, ha a lakosság összetétele nem fog egymáshoz jobban közelíteni a nemi arányok tekintetében.

Olvasmányos és izgalmas kötet A szolgálólány meséje. Döbbenetes, elgondolkodtató, rémisztő.
Rémisztő belegondolni, hogy a történet előzményei lényegében ugyanazok, amik a mai napig is rengeteg nővel, gyerekkel megtörténnek: az erőszak, a gyilkosság, a gyermekek utáni határtalan vágy, a nemzőképesség csökkenése, az egyre több olyan pár akiknek segítség nélkül nem sikerül teherbe esniük. ... És a nemi aránytalanság. A mai napig több fiú csecsemő születik, mint kislány. Sőt, vannak olyan országok, kultúrák, ahogy egyenesen kevés a lány gyermek. Pl. Kínában a 70-es években vezették be az egygyermekes családmodellt és a legtöbb pár a fiú utód reményében akár abortuszra is hajlandó volt, ha kiderült, hogy a magzat lány. Így mára ott tartanak, hogy 100 lányra kb. 130 fiú jut. És mindez hová vezethet? Pl. ahhoz, hogy rendesen agglegényfalvak alakultak ki ebben az országban.

Egyetlen zavaró tényező volt csak, méghozzá a vége. Ugyanis kurta-furcsa módon fejeződik be. Nem tudjuk meg mi történik a Szolgálólánnyal, túlélt avagy sem.

2018. március 20., kedd

A Nap nap után széria első kötete Every Day címmel 2012-ben jelent meg angolul. Magyarul 2014-ben a Maxim Könyvkiadó adta ki. 
A széria jelenleg 3 kötetből és 1 novellából áll, de a 3. kötete Someday címmel csak idén októberben fog megjelenni angolul.

Forrás
Itthon egyenlőre csak az első kötet olvasható magyarul.

A fülszöveg

"„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t."

 

A könyv fogadtatása

➤ "Levithan öntudatos, analitikus stílusa tökéletesen illeszkedik a cselekményhez ..." (Kirkus Reviews)
➤ "... olyan szórakoztató, mint amilyen váratlan ..." (Los Angeles Times)
➤ "... ez a könyv megmutatja Levithan tehetségét az empátiára ..." (The New York Times)
 

Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.
A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.



Kiadta: Ulpius-ház (2008.)
Oldalszám: 490

A könyv fülszövege:

"A csokoládé a legjobb barátnőd – Joanne Harris ízei és Marian Keyes humora
Egyes nők vásárlásfüggők, mások elepednek egy finom pezsgőért
Van, akinek elég a kedvenc könyve, mások vadul partiznak
Lucy Lombard csak egy valaminek nem tud ellenállni, a csokoládénak – a krémes és édes mennyei örömöknek.
Lucy szerint a csoki jó fejfájásra, meggyötört lélekre, összetört szívre, és az élet egyéb apró bosszúságaira. Egy falat töltött vagy fekete csoda, és máris ízesebb a világ. Három hasonlóképpen csokihívő barátnőjével meg is alakítják a Csokoládéimádók Klubját, ahol hetente kibeszélhetik; ha lelépett a pasi, ha nyomul a főnök, ha kiállhatatlan a férj, vagy betoppan a szőke herceg…
Carole Matthews regényei szinte minden földrészen fergeteges sikert aratnak, páratlan humora több millió olvasót szerzett szívhezszóló történeteinek, számos művéből film készül."

2018. március 19., hétfő

Illusztráció forrása
Március 22-től kezdik el vetíteni a hazai mozik David Levithan Nap nap után c. könyvéből készült azonos című filmet. A könyv a Maxim Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul először 2014-ben, majd új, filmes borítóval várhatóan március 20-án fog. A film magyar szinkronos előzetesét ITT tudjátok megnézni.
az új borító
"A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak „A”-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg?" 

A könyvbe ITT bele tudtok olvasni. 
ITT pedig elő tudjátok rendelni 30%-os kedvezménnyel.


A Maxim Könyvkiadó felajánlott 1 db páros mozijegyet, melyet bármely Cinema City moziban be tud majd váltani a szerencsés nyertes. 

És mi a feladat?
Nagyon egyszerű, a Rafflecopter doboz kitöltése. 
Látogass el a Kiadó és a Könyvesem blog Facebook oldalára, de nem kötelező természetesen like-olni az oldalakat. Csak tekints rájuk, nézz körül és ha úgy gondolod, hogy szeretnél hírt kapni a friss bejegyzésekről, akkor kövesd a Kiadót és a blogot!
Aztán pedig válaszolj 2 kérdésre.
A játék villámjáték, úgyhogy ne húzd az időt a doboz kitöltésével. 😉
a Rafflecopter giveaway
A Könyvesem blog csak a nyereményjáték szervezését és lebonyolítását vállalja! 
A nyertes részére a mozijegyet a Maxim Könyvkiadó juttatja el, ezzel kapcsolatban felelősséget nem vállal az oldal.


Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Magyar író vagy külföldi?"
Galambos Petra 

Nos szégyen vagy nem szégyen, de ha a mai magyar írókat vesszük alapul, akkor inkább külföldi. Szkeptikus vagyok a mai hazai szerzőkkel kapcsolatban még akkor is, ha az elmúlt évek alatt futottam bele igazán jó magyar történetbe is.

2018. március 17., szombat

Forrás
Amikor először olvastam az Independent két cikkét azzal kapcsolatban, hogy a Hófehérkében és a Csipkerózsikában is szexuális bűnözők a hercegek, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Gyermekkori álomvilágom dőlt össze a szőke hercegekkel és a csókkal kapcsolatban.
De aztán átolvastam többször is az említett cikkeket és hát egyre inkább kezdtem arra rájönni, még ha picit nevetséges is, de van benne valami. 

Kazue Muta, az Osaka Egyetem professzora tavaly decemberben megosztott egy olyan hírt, hogy egy férfit azért tartóztattak le, mert megcsókolt egy vonaton egy alvó nőt. Na de miért is háborodunk fel ezen, ha a Hófehérkében is ugyanez történik. A herceg megcsókolja Hófehérkét, aki azonnal magához tér. A professzor szerint a herceg nem tett mást a mesében, mint eszméletlen emberen szexuális támadást tett.

De nem csak Muta vélekedik így. Sarah Hallnak egy 6 éves kisfia van és nála a Csipkerózsika verte ki a biztosítékot. Mármint az a pillanat, amikor a herceg megcsókolja Csipkerózsikát és magához tér. Az édesanya szerint a mese arra tanítja a gyerekeket, hogy az helyes, ha egy (ismeretlen) nőt alvás közben megcsókol egy férfi és az ilyen meséket nem szabadna a gyerekeknek olvasniuk.

Nektek mi a véleményetek ezekről?

Szerintem a gyerekek egyszerűen képtelenek arra, hogy bármelyik mesében is szexuális célzást kódoljanak be. Mindig az életkoruknak és érettségüknek megfelelően értelmezik azt, amit látnak. Én is láttam az említett két mesét kislányként és meg nem fordulna a fejemben, hogy az a helyes, ha valakit csak úgy megcsókolunk pl. a vonaton, mert épp alszik és akkor uccu neki.

2018. március 16., péntek

Nem értek egyet Allen-nel. Szerintem a kalap nagyon stílusos, elegáns és bizonyos szituációkban praktikus is. És lássuk be, olyat szépeket is lehet találni.

A mostani bejegyzésben leginkább kalapos borítókat válogattam össze, de bekerült más fejfedős is a válogatásba azért.

"A kalap az a kreáció, amely sohasem megy ki a divatból: évről évre ugyanolyan nevetséges."
Fred Allen

2018. március 15., csütörtök

Déli Végek-trilógia #1

Ami először eszembe jutott ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy hihetetlenül csúnya a borítója. De erre rátesz még a másik két kötet, azok még ennél is rondábbak.
Miután kiszörnyülködtem magamat egy blogos bejegyzés jutott eszembe, melyben évekkel ezelőtt már agyon dicsérték a könyvet. 
Úgyhogy osztottam, szoroztam: szörnyű borító osztva agyondicsért blogos bejegyzéssel és kijött, hogy akkor ezt a könyvet nekem olvasnom kell. 😀 Nem bántam meg!

Forrás
Van az X térségünk, ahol valami katasztrófa történt jó pár évvel ezelőtt. Bizonyos időközönként csapatok indulnak feltérképezni a területet, akik vagy vissza se térnek vagy ha visszatérnek, egyszerűen nem önmaguk többé.
Most új csapat indul el, melynek tagjai egy biológus, egy antropológus, egy geodéta és egy pszichológus. A történet izgalmára csak rátesz egy lapáttal, hogy a biológus férje tagja volt az előző csapatnak és amikor visszatér, hát valami nagyon nem stimmelt vele.
Szóval az új csapat valamilyen különös módon egyszer csak ott is találja magát az X térségben (hol van ez az X térség és tuti úgy kerültek oda, ahogy azt gondolják?), ami nagyon különös egy hely. Mintha egy épület élne, eltűnnek a csoport tagjai, titokzatos lény ólálkodik a fák között. Mi történt az előző csapatok tagjaival, mikre jöttek rá és egyáltalán hol vannak?

Nos az első kötet végén semmire se kapunk választ, de ez nem zavart engem. 😁 Nagyon élveztem a könyv olvasását! Rövid történet, igazán nem nagy szám, de mégis volt a hangulatában valami, ami miatt folyamatosan feszültségben tudott tartani a szerző és csak faltam-faltam a sorokat.
A szörnyű borító ellenére nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra és a belőle készült filmre is, amit sajnos a hazai mozik a hírek ellenére még sem fognak adni. De hogy jó hír is legyen: a kiadó kiadta új, filmes védőborítóval a kötetet.


2018. március 14., szerda

Múlt hónapban már betekintést kaphattatok abba, hogy miben változott a Várólistára.
Most pedig újra megmutatom az összes olyan könyvet, ami februárban a listámra került.


Amikor először megpillantottam a  Visszatérés a titkos kertbe címét, egyből beugrott, hogy gyerekkoromban mennyire szerettem Burnett könyvéből készült adaptációt. Nagyon kíváncsi vagyok arra, Webb hogyan gondolta újra a történetet.
A Szabadulj ​meg a pasitól! a fülszövege alapján egy nagyon humoros, könnyed sztorira számítok, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, ahogy elolvastam. Remélem, hogy nem fogok majd benne csalódni!
A béranya először a címével vett meg magának. Sugallta, hogy valószínűleg a főszereplői évek óta próbálkoznak sikertelenül az utóddal, de végül a béranya-megoldás mellett döntöttek. Egy szomorú, elgondolkodtató történetre számítottam, aztán amikor elolvastam a fülszöveget és szembesültem azzal, hogy itt akár gyilkosságról is lehet szó ... nos, még jobban felkeltette az érdeklődésemet.
Amikor elolvastam Az ​elveszett tárgyak őrzője fülszövegét, nekem egyből Tom Hanks ugrott be. Ő az, aki előszeretettel oszt meg az Instagram oldalán elveszett tárgyakról képeket és mindenféle vicces sztorikat kanyarít mögéjük. Na de nem csak emiatt vagyok kíváncsi a könyvre, hanem azért is, mert érdekel, hogy Laura élete miért fog gyökeresen megváltozni.
Rég olvastam már Picoulttól, de A ​tizedik kör fülszövegében ez győzött meg: "Jodi Picoult ebben a regényében erősebb hangot üt meg, mint valaha." Nocsak-nocsak!
A Nyomás ​alatt még tavaly jelent meg, de egészen mostanáig nem is hallottam róla. Végül egy molyos értékelés győzött meg arról, hogy olvassam el. Nehéz témára számítok, de mégis könnyedén és humorosan megírva. Aztán majd kiderül, hogy tényleg így van-e.

Ezek kerültek februárban a Várólistámra. Ha valamelyiket elolvastam, írok majd róla.
De addig is: ti olvastátok valamelyiket? Ha igen, akkor hogy tetszett?