2017. május 19., péntek

Eredeti címe: L'appel de l'ange (2011.)
Kiadta: Park (2016.)
Oldalszám: 412
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 4

Miről szólt?

New York. Kennedy repülőtér. A zsúfolt csarnokban egymásnak ütközik egy férfi és egy nő. Némi vita után mindketten folytatják útjukat. Madeline és Jonathan korábban soha nem találkozott, és soha nem kellett volna viszontlátniuk egymást. De a holmijukat összeszedve véletlenül elcserélik a mobiljaikat. Mire észreveszik a tévedésüket, már 10 ezer kilométer választja el őket egymástól: a nőnek virágboltja van Párizsban, a férfi egy San Franciscó-i éttermet vezet. Kíváncsiságuknak engedve mindketten átnézik a másik telefonjának tartalmát. Kettős indiszkréció és egy nagy felfedezés: életüket összeköti egy titok, amelyről azt hitték, sikerült örökre eltemetniük.

Hogy tetszett?

Egy időben szinte faltam Musso magyarul megjelent történeteit. Volt bennük valami elgondolkodtató, valami szép, megható. Többször a fiatal Coelho-ként is emlegettem.
Most viszont Az angyal hív után azt kell mondanom, hogy inkább már egy sablonos romantikus, szórakoztató történetecske, mint olyan, ami megfogja, elgondolkodtatja az olvasót.

A női főszereplőnk egy virágboltot vezet Párizsban.
A férfink egy éttermet San Franciscoban.
Aztán véletlenül találkoznak egy reptéren és véletlenül telefont cserélnek. Elég sablonos, nem? Hazamennek, majd egy idő után persze leesik nekik, hogy nem a saját kütyüjük van náluk. Felveszik a másikkal a kapcsolatot, vissza akarják cserélni, de mindeközben a kíváncsiságuk is hajtja őket, hogy milyen ember a másik és elkezdik átnézni a telefonokat.
Így derül ki, hogy a nő valamit titkol.
A férfi múltja se egyszerű. Remek szakács volt, de valamiért most a háttérbe húzódott.
És akkor a főszereplők nyomozni kezdenek, kiderülnek a titkok és mindeközben egyre inkább kezd a történet krimivé átalakulni.

Műfajilag eléggé vegyes a történet. Mert hol sziruposan romantikus, hol pedig egész jó krimi. Mintha Musso nem tudta volna eldönteni, hogy krimit írjon vagy a tőle megszokható könnyed, romantikus sztorit, de ez nem zavart. Egész klassz történet kerekedett ki belőle.

2017. május 17., szerda

Eredeti címe: Confessions of Marie Antoinette
Kiadta: Tericum (2015.)
Oldalszám: 466
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 4

Mária Antónia #3

Miről szólt?

1789, Versailles. A lázadó nép már közeledik a királyi palota kapuihoz. Mária Antónia békés és fényűző élete fenekestül felfordul. Akik nemrégen még a királyi család hű alattvalói voltak, most az életére törnek.
A politikai és személyes fenyegetések ellenére Mária Antónia mindvégig odaadó feleség és anya marad, rendületlenül kiáll férje, XVI. Lajos mellett. És bár a királyné titkos tervet dolgoz ki a család megszöktetésére, nem sikerül kitörniük a forradalom karmaiból.
Mária Antónia nem menekül szörnyű sorsa elől.
A tragikus sorsú és fényűző életviteléről elhíresült királyné életét megörökítő trilógia utolsó kötete az előző részekhez hasonlóan valóságos történelmi tényeken alapul.


Hogy tetszett?

Olvasva a trilógia második részét, nagyon kíváncsi voltam Mária Antónia életének befejező kötetére. A történelem során sok szörnyűség történt, de számomra felfoghatatlan, hogy mindez hogy történhetett meg.

Grey stílusa egyszerűen fantasztikus. Remekül ír, fogalmaz. Láttam magam előtt az adott kort, a királynét, az eseményeket.
Eddig még nem olvastam olyan könyvet, ami ennyire részletesen és pontosan bemutatta volna a királyné utolsó éveit. Döbbenetes volt, nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani, ha érdekel titeket ez a kor vagy Mária Antónia élete.

2017. május 15., hétfő

Eredeti címe: Hollow City (2014.)
Kiadta: Kossuth (2014.)
Oldalszám: 384
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 4

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei #2

Miről szól?

1940. ​SZEPTEMBER 3.
A KÜLÖNLEGES GYERMEKEKET SZÖRNYEK FENYEGETIK.
EGYETLEN EMBER MENTHETI MEG ŐKET – DE Ő MADÁRTESTE FOGLYA MARADT.
A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek hihetetlen, kalandos története folytatódik. Jacob Portman a barátaival Londonba indul. A gyerekek szeretnének biztonságra lelni egy időhurokban, ahol nem fenyeget sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Azt remélik, hogy gondviselőjükön, Vándorsólyom kisasszonyon is segíteni tudnak, hogy visszanyerhesse emberi alakját. Mielőtt barátait biztonságos helyre vezeti, Jacobnak meg kell hoznia egy fontos döntést szerelméről, Emma Bloomról. Közben a háború sújtotta Londonban vérszomjas lidércek és éhes üresrémek fenyegetik őket…
Ransom Riggs különleges hősei, a szörnyeket látni képes Jacob, a puszta kezével tüzet gyújtó Emma, a láthatatlan Millard, a halottakat feltámasztó Enoch és társaik visszatérnek a fantasztikus fordulatokkal teli regényben.
A régi fényképekkel illusztrált könyv rendkívüli világba vezeti az olvasót.
Ransom Riggs Floridában nőtt fel, és Los Angelesben él. Diplomát szerzett a Kenyon College-ban és a Dél-kaliforniai Film- és Televíziós Egyetemen, megnősült, és készített néhány díjnyertes rövidfilmet. Másodállásban blogger és újságíró, Strange Geographies című utazási cikksorozata az entalfloss.com vagy a ransomriggs.com oldalakon olvasható. Ez a második regénye.
Első könyve, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei világszerte sikert aratott, és film is készül belőle.

Hogy tetszett?

A széria első része hatalmas csalódás volt számomra, így igazából sose hittem volna, hogy a folytatást valaha is kézbe fogom venni. Mégis akkor hogy hogy?
Történt, hogy gondoltam egyet és megnéztem a könyvből készült adaptációt és mindent megváltoztatott bennem.
A könyvvel az volt a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nem tudtam hová tenni. A fényképek teljesen összezavartak, nem tudtam eldönteni, hogy tényleg léteznek-e és ha igen, akkor trükk amit látok vagy a valóság. A másik nagy problémám az volt, hogy mese az egész és nem mesére számítottam.
De aztán most láttam a filmet, ami szerintem remekül sikerült és helyretett bennem mindent. Nagyon tetszett és nagyon élveztem, így nem is volt kérdéses, hogy akarom a folytatást.

Tetszett a folytatás, igaz a vége felé már eléggé untam. Tán jobb lett volna, ha rövidebb, kicsit tömörebb. És tán néhol vontatott is volt.

2017. május 10., szerda

Eredeti címe: Luckiest Girl Alive
Kiadta: Libri (2016.)
Oldalszám: 496
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 3

Miről szólt?

 „Megláttam, milyen oltalmat nyújt a siker, a sikert pedig a mobiltelefonos beszélgetés végén található beosztott megfenyegetése, a nagyvárost terrorizáló drága körömcipő definiálja, az emberek egyszerűen akkor állnak félre az utunkból, ha úgy tűnik, hogy nekünk fontosabb helyekre kell igyekeznünk, mint nekik… Úgy döntöttem, hogy csak ezt kell elérnem, és soha többé senki sem bánthat.
 Jessica Knoll vezető szerkesztő volt a Cosmopolitan magazinnál. Jelenleg New Yorkban él férjével, és második regényén dolgozik. A szerencse lányából Reese Witherspoon forgat filmet.
 2015 legsikeresebb első regénye, már 27 országban bestseller!
A huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.
 DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA!
Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől…
 A szerencse forgandó; a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié; vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?”

Hogy tetszett?

Hm, kicsit bajban vagyok most ezzel a történettel, mert nem épp mostanság olvastam és az emlékeim megkoptak. Azt tudom, hogy élveztem az olvasását, tetszett, bár a vége felé enyhült az olvasási kedvem a könyv irányába. De hogy miről szólt? Na itt a bibi, nagyon erősen kell gondolkodnom. 

Rémlik, hogy volt egy csaj, aki új középiskolába kezdett járni, szeretett volna menő lenni (mint melyik tini nem?), viszont ezzel egy olyan lavina vette kezdetét, amire nem lehetett számítani.
Rémlik, hogy volt egy fiú, aki kicsit fura volt és ismert egy olyan srácot, aki anno szintén ebbe a suliba járt és a többiek öngyilkosságba kergették (nem jött össze neki).
Rémlik, hogy megvoltak a mondhatni szokásos klikkek a suliban. A menők és a lúzerek.
És rémlik, hogy a menő srácok szörnyű dolgot tettek a főszereplő, akkor még tizenéves lánnyal.
És akkor szörnyű dolog történt az iskolában. …

Majd eltelt pár év, a tini lányból sikeres felnőtt nő lett. Mindent elért, amit szeretett volna. Jó állás, sikeres élet, gazdag vőlegény, fényes jövő. De a múlt kísérteni kezd és újra fel kell eleveníteni, hogy mi történt vele a középiskolában. Lényegében maga a történet a jelen és a múlt váltakozásából állt össze. 

Tényleg nagyon izgalmas és olvasmányos volt, mert kíváncsi voltam, hogy a múltban mi történt a lánnyal, de azt el kell ismernem, hogy aztán egy idő után nagyon kiszámítható lett a történet. Én a szerző helyében egy nagy csattanót beleszőttem volna a végére, mert amivel ő próbálkozott az minden volt, csak csattanó nem. Max langyos lábvizecske.

2017. május 8., hétfő

Kiadta: Könyvmolyképző (2016.)
Oldalszám: 86
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 5

Ambrózy báró esetei 2,5 

 Miről szólt?

 „1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog? Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!
Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságok-ban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!”

Hogy tetszett?

Teljesen odáig vagyok Böszörményi Gyula eme sorozatáért, imádom! Annyira zseniálisan az olvasó elé festi a történelmi Magyarországot, hogy látom magam előtt a régi épületeket, szinte érzem az orromban az akkori illatokat, átjár a borzongás a másik kortól, egyszerűen zseniális! Az pedig, hogy valós eseményeket, valós személyeket vonultat fel a történeteiben, fantasztikus húzás tőle. Ettől minden csak még valóságosabb, még jobban elképzelhetőbb.

Ez a rövid kis kötet, amolyan széljegyzet is lehetne a sorozat margóján. Egy kis félrekacsintás, egy kis történet, mely szorosan nem kapcsolódik a történethez, de azért mégis csak a két főszereplőnkkel történik meg.
Perzsia uralkodója látogatást tesz Budapesten, de szörnyű gyilkosság történik a közvetlen közelében. Természetesen kit kérnek fel az ügy felgöngyölítésére? Hát a bárónkat! És ő kinek a segítségét kéri? Hát természetesen Miliét. És ezzel kezdetét is veszi a kutakodás, majd az ügy megoldása.
Gondoltam-e a tettesre? Nem igazán. De a bárónk szépen kiteregeti a történet végén a lapjait és minden annyira nyilvánvaló, egyértelmű lesz.

Ha olvastátok a sorozatot, akkor ne hagyjátok ki ezt a kis kötetet sem! De ha nem olvastátok, akkor is bátran nekikezdhettek.