2013. április 11., csütörtök

Szoktatok a könyvekbe hozzáfűzéseket körmölni?

Kérdezz! Felelek! (41.)

kép forrása
Már írtam, hogy nagy könyvtárba járós vagyok. Az eddigi tapasztalataim alapján, az olvasók vigyáznak a kötetekre, ritkán szoktam csúnyaságokba botlani.
Nem vagyok a szamárfülek, belefirkálós olvasások híve, sőt, zavarnak is. Ugyanakkor nem rég, egy olyan könyv akadt a kezeim közé, amibe az egyik olvasója a margójára, kis hozzászólásokat fűzött. Ne gondoljatok semmi komolyra, csak ilyenekre: "ez hülyeség, téved az író", "ez tetszik", "anyám, de gáz", "mi van????", de mégis feldobta az olvasását. Kicsit úgy éreztem magamat, mint Harry a Félvér hercegben. ;o) 
Tetszett, hogy egy kicsit belekukkanthattam, másnak hogy tetszett a könyv, mire gondolt miközben olvasta, stb. Ugyanakkor persze, továbbra is azt mondom, hogy nem szabad ilyeneket tenni egy könyvvel, írta volna egy papírra és tette volna be a lapok közé, de mégis jó volt olvasni.
Innen adódik a kérdésem:

Szoktatok a könyvekbe hozzáfűzéseket körmölni?

9 megjegyzés:

  1. Könyvtáriba semmiképpen. Olykor előfordul, hogy cerkával halványan aláhúzok benne valamit, amit aztán kiradírozok, de ez ugye más történet. Saját könyvbe viszont írok.

    VálaszTörlés
  2. Nem. Kizártnak tartom.
    Maximum tankönyvbe, de abba is csak aláhúzogattam.
    És azt rosszul viselem, hogy más beleizélget a könyvbe, amit épp olvasok.

    VálaszTörlés
  3. még a sajátjaimba sem. és ha akár a könyv sarka egy kicsit felkunkorodik, már azért is ideges tudok lenni. ilyen szempontból a könyvek nekem szentek.:D

    VálaszTörlés
  4. Kövezzetek meg, de én szoktam... rövid komolyságokat, vagy (1-2 szavas)emlékeztetőket... ámde. Csak szakmai vagy lelkiségi könyvekbe, és csak ceruzával, azt sem belevésve. Még könyvtáriba is szoktam. De tiszta lelkiismerettel kijelenthetem, hogy mindig átnézem és kiradírozok mindent, mielőtt visszaviszem. Ja, és aláhuzigálni sose szoktam, csak kis diszkrét vonallal jelölni a margón, ha valami lényeges... baromi idegesítő, mikor könyvtári könyvben egy csomó minden alá van húzva tollal(!), olyankor nehéz elvonatkoztatnom attól, amit a másik lényegnek tart. (Főleg, ha mindent aláhúzott. Sose értettem, mi értelme van mindent kiemelni...)

    VálaszTörlés
  5. Anno a tankönyvekben én is aláhúzogattam a lényeges mondatokat, színes filccel jelöltem ki a fontosakat és rendszeresen jegyzeteltem a margóra, de a tankönyvek azok más tészták szerintem. Mondjuk persze csak a sajátomat firkáltam össze, másét nem. ;o)
    De a "sima" könyveimben nem szoktam se aláhúzni, sem kijelölni. Néha, ha találok egy nagyon szép gondolatot, azt öntapadós cetlivel szoktam bejelölni vagy ha épp nincs nálam, akkor picike szamárfüllel, de lehetőleg azzal sem. Inkább papírra írom ki az adott oldalszámot.
    Amit nem értek (és könyvtári példányról van szó, a sajátjával mindenki azt csinál amit akar), hogy egyes könyvekben mi a fenének húznak alá folyamatosan oldalakat? Rendben, lehet, hogy dolgozathoz kell az emberkének vagy mit tudom én, de miért nem írja fel inkább egy papírra, hogy pl. 140.o.- 180. o.-ig?

    VálaszTörlés
  6. Nekem az, hogy üzeneteket hagyott a könyvtári könyvben tetszett. Mondjuk remélem ceruzával tette.
    Én az a tipus vagyok, hogy aláhuzgálok mindent ami tetszik a könyvben. Mindig van a táskámban ceruza. De mind a saját könveim. Van amikor valami megkegyzést is odairok, de azt is a későbbi magamank, h ha újraolvasnám, tudjam mi járt a fejemben "akkoriban". Nem tudom, nekem nincs vele gondom.. Nagyon sokáig én is úgy voltam vele, h vigyazni a könyvekre (persze nagyon vigyázok most is rájuk), de az h a sajátomon meglátszik, h ez sokat volt lapozva stb.. Nem bánt. Addig amig az én okoztam. Könyvtárba már régen nem járok, de azokba nem firkáltam. magamnak csinálom, igy a könyvtárival nem lett volna értelme.

    VálaszTörlés
  7. Igen, ceruzával volt. :o)
    Őszintén szólva, örülnék annak, ha több könyvben találnák ilyen hozzászólásokat, de egy kis lapon, amit betesz az illető a könyv végére, nem pedig beleírva.

    VálaszTörlés
  8. Kövezzetek meg, de mostanában egy papírdarabokra ráírok apróbb gondolatokat, és beleteszem őket a könyvbe. Sajátokba addig, míg kritikát írok, könyvtáriakban benne is hagyom, hogy mások tudják, mit gondolok az adott jelenetről :3

    VálaszTörlés
  9. @Faythe: Senki nem fog megkövezni. ;o) Én pl. pont előtted kommenteltem, hogy abban nincs semmi, ha valaki egy papírra felírja a gondolatait és beteszi a könyvbe. Ez még jól is jöhet. De az már más, ha ceruzával, tollal, bele is írja a könyvbe.

    VálaszTörlés