2013. április 9., kedd

Sylvia Day: Melléd láncolva

Eredeti címe: Reflected in You (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 410
Sorozat: Crossfire #2
#1  Hozzád kötve
Ára: 3999
Forrás: saját
Értékelésem:
"- Meghaltam, és ez itt a mennyország- jelentette ki Gideon, és a mellemre meredt, miközben a homokban lépkedtünk. - Ahol kamaszkorom minden nedves álma és elélvezős fantáziája válóra válik, és csak az enyém."


Miután befejeztem a Crossfire sorozat első részét, már vettem is elő a folytatását. Na nem azért, mert annyira el voltam ájulva tőle, hanem egyszerűen érdekelt: mivé fog ez az egész történet alakulni?

Sokan hasonlítják a sorozatot az Ötven árnyalat trilógiához és bár az alapon kívül sok hasonlóság szerintem nincs bennük, mégis annyira belénk dumálták már, hogy Szürke hasonmásról van szó, hogy egyszerűen én se tudtam ettől elvonatkoztatni, folyamatosan kerestem a jeleket.
A Hozzád kötve kb. első felében úgy éreztem, hogy a Crossfire jobb lehet, mint a Szürke, a vége felé ezt a véleményemet megmásítottam. Nagyon ellaposodott. Így a Melléd láncolva után pedig azt tudom írni, hogy bár ne hasonlítsuk össze a kettőt, de ha mégis, akkor a Szürke jobb. Igaz, hogy itt nincs szó fenekelésről és társairól, vagyis megemészthetőbb maga a történet, de E. L. James mégis úgy hozta össze az egészet, hogy tovább fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Nem végig, mert főleg a 3. kötetre nagyon kivérzett már a téma, de itt már a második résznél azt tudom mondani, hogy döglődik. Igaz, hogy kifinomultabb, stílusosabb, de unalmasabb is.

A tartalomról röviden: ugyebár a két főszereplőnk a 24 éves Eva és a 28 éves Gideon. Eva gyönyörű, szőke, szürke szemű, sportos, fiatal nő. Az első munkahelyét kezdte a Crossfire vállalatnál, aminek a fő-fő-főnöke a 28 éves Gideon. Vállig érő fekete haj, kék szem, szexisten, a Világ 25 leggazdagabb embere közt van (Eva még se ismerte fel amikor először találkoztak. Mondjuk megbocsátom, mert nekem sincs fogalmam arról, kik lehetnek ezen a 25-ös listán jelenleg és pletykalapokat se olvasok.). Szóval összejönnek, egymásnak esnek, lényegében bárhol képesek kielégíteni egymást.
De bizony nem telik el 1 hónap se és már párkapcsolati terápiára kell járniuk (ettől totál kész vagyok, de rendben, végülis megemészthető, hisz mind a kettőjüknek a múltjukból sérüléseik vannak, amik hatással vannak a kapcsolatukra, de akkor is). Aztán persze van itt féltékenység, mivel felbukkan Gideon volt barátnője, aztán Eva volt pasija is, ráadásul Eva rémálma is megjelenik és kiderül, hogy Gideon mit takargat a múltjából. ...

A véleményem:

SPOILER található az alábbi bejegyzésben!

Tudjátok mi volt az első gondolatom amikor befejeztem a könyvet? Röviden ennyi: "Ez mi a sz.r volt?" Annyira kusza, túlpörgött az egész, hogy még a felénél se tartottam, de már az agyamra ment a történet.

kép forrása
Nem csak Gideon, hanem Eva is rettentően sérült. Mind a ketten szexuális erőszak áldozatai, amin nyilván nem lehet az embernek túl lennie és ez hatással van a jelenükre. Vajon milyen lesz egy olyan elképzelt kapcsolat, amiben két sérült ember egymásra talál? Meglepő módon nagyon erotikus.
Lényegében a főszereplők mindent a szexel fejeznek ki. Gideon úgy juttatja Eva tudtára az érzelmeit, hogy képes bárhol kielégíteni, ha már szavakkal nem tudja ezt a tudtára adni. Eva meg azzal adja Gideon tudtára, hogy bízik benne, hogy képes bárhol a rendelkezésére állni. A kapcsolatukban a szex (vagy épp az orgazmus) megvonása a büntetés, maga az aktus (és az orgazmus) az ajándék és az érzelmek kifejezése, de ez a békülés is, egyszerűen minden.
Az elején annyira nem is zavart ez az egész, de amikor Evat megcsókolja a volt pasija Gideon szeme láttára, a pasi begőzöl, nekiesik a másiknak, majd aztán Evanak is a kocsiban, a csaj meg közli vele, engedje neki, hogy térdelhessen előtte, mert neki erre most szüksége van (mi van?), hát kezdett a szemöldököm magasra kúszni. Erre a pasi megszólal (ismétlem magamat, totál ki van akadva), hogy rendben kisanyám térdelj, de aztán erősen szívd. Na, ekkor eldobtam az agyamat rendesen. :oS

Egyszerűen zagyvaság lett az egész. Mármint nem magában a cselekménnyel van baj, hanem az összképével. Unalmassá vált. Még én is, aki szereti az erotikus történeteket azt mondom, túl sok benne az ágyjelenet. Amivel nem lenne gond, ha tud újdonságot írni a szerző, de ha csak ismétli az előző aktusokat, az már gázos. Kiégett az írónő. Amikor már megint egymásnak estek a szereplőink, már az átlapozás határán álltam. Egyszerűen szenvedéssé vált az olvasása.

Nagyon kíváncsi voltam arra, vajon mi lesz Gideon titkos múltja. Én arra gondoltam, hogy az apja követte el ellene az erőszakot. Aztán kiderült, hogy ki és mikor, de az egész túl gyorsan, egy oldalban lett elmesélve. Ennél azért nagyobb kitérésre számítottam, hisz innen ered Gideon problémája, ez tette olyan sérültté, amilyen lett.

Amit újra hangoztatok: az alap szálon kívül (mármint hogy Gideon gazdag és nála dolgozik Eva, meg hogy sérült a pasi és feszt az ágyban vannak, na jó, meg az ex felbukkanásán kívül) nem nagyon van hasonlóság a két sorozat közt! Ebben nincs fenekelés, kikötözés, de a szex ugyanúgy lehet büntetés benne, mint ajándékozás. És a karakterek is mások, bár egyiket se tartom olyan erősnek, mint ahogy láttatni szerette volna ezt az írónő.

Mindezektől függetlenül kíváncsi vagyok a folytatásra. Még mindig az van bennem, hogy vajon mivé fog alakulni ez az egész, mi lesz a szereplőinkkel?


Sylvia Day 1973-ban született, amerikai írónő.
Bár 2004 óta ír, a Crossfire sorozat tette nemzetközileg ismertté. Jelenleg kb. 6 millió
példány kelt el a köteteiből és 38 nyelven fordították le.

2 megjegyzés:

  1. én mikor olvastam róla, hogy van ez könyv és hú, de jó, meg sokan ezt jobban szeretik, mint a szürkét, na, akkor én is kíváncsi lettem rá. az első részt olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy nem rossz, de mégsem az igazi. ennek ellenére érdekelt a folytatás, amivel viszont nagyon szenvedtem és körülbelül kényszerítettem magam az olvasására. rengeteg olyan rész volt benne, amire csak ilyen "ez most komoly?!" gondolattal tudtam reagálni. szerintem ebben a könyvben minden el van túlozva, mert az oké, hogy sérültek meg minden, de az nem ok arra, hogy mindenre, de mindenre csak szexszel tudjanak reagálni. én is szeretem az erotikus regényeket, de ez azért már meghaladta a tűrőképességemet.:D azért persze elolvasom majd a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Akkor ugyanaz a véleményünk.
    Én is többnyire olyan véleményekbe botlottam, hogy ez jobb, mint a Szürke, de szerintem inkább azt akarták ezzel megfogalmazni az olvasók, hogy megemészthetőbb a történet, mivel ebben nincsenek durvulások. Ugyanakkor meg olyan, mint bármely más nagyon erotikus történet, nem értem miért épp a Szürkéhez hasonlítják.

    VálaszTörlés